Remekül sikerült a sámsoni HISE öklözői számára a 2007-es esztendő: a bunyósok a különböző korosztályos országos bajnokságokon tizenegy érmet szereztek, melyek közül kiemelkedik a Hajdúsámsonban megrendezett felnőtt férfi országos bajnokságon begyűjtött két elsőség. Máté Attila vezetőedző szeretné, ha tanítványai 2008-ban is hasonlóan teljesítenének, ám tudja, ennek eléréséhez még a mostaninál is több munkára lesz szükség. Az alábbiakban a vezetőedző Máté Attila értékelése olvasható.
hirdetés
A rangos megmérettetések közül elsőként a móri diákolimpián álltak rajthoz versenyzőink, ahol ragyogóan szerepeltek.
Diákolimpia 2007, Mór
Serdülő 40kg: I. Máté Attila
Serdülő 41,5kg: I. Csuka Tibor
Serdülő 36kg: III. Perge Bence
- A serdülőkkel maximálisan elégedett voltam, Attila és Tibi győzelme igazi meglepetés volt, de a kis „Keoma”, Perge Bence is kitett magáért, győztes meccsel szerzett érmet, s úgy érzem, az elődöntőt sem vesztette el a korábbi olimpiai bronzérmes fia, a kis Mizsei ellen. A kadetteknél Ungvári Sanyitól aranyérmet vártunk, ám sajnos még a dobogóra sem tudott felállni – mondta Máté Attila.
Serdülőink az országos bajnokságon is kitettek magukért.
Serdülő ob 2007. Hatvan
41,5kg: I. Máté Attila
43kg: III. Csuka Tibor
43kg: III. Nagyházi Dávid
62kg: III. Rabi Zoltán
- Attilának kötelező volt a győzelem a diákolimpia után, szépen hozta is magát, jó teljesítménnyel szerzett aranyat. Csuka Tibi formáját sajnos betegsége befolyásolta, ő most kezdi igazán utolérni régi önmagát. Nagyházi Dávidtól és Rabi Zolitól elvárható volt az éremszerzés, amit teljesítettek is.
A kadet ob kicsit karcsúra sikeredett, válogatottunk, az arany várományos Ungvári Sándor már az első kanyarban kiesett, ám Varga Tomi révén mégis szereztünk érmet, öklözőnk két győztes meccsel állhatott fel a dobogó harmadik fokára.
Kadet ob 2007. Pécs
46kg: III. Varga Tamás
- Ungvári Sanyi teljesítményére nagyon rányomta a bélyegét, hogy a válogatott szakvezetése nem indította sem az Európa-, sem a világbajnokságon, hiába bizonyította az edzőtáborokban, ő a kategória legjobbja. Varga Tomi teljesítménye óriási meglepetés, hiszen az ob előtt még azon is gondolkodtunk, hogy egyáltalán elindítsuk-e, hiszen csak nem sokkal a verseny előtt lépett át serdülőből a kadet korosztályba.
Az Ungvári család azonban a junior ob-n kiköszörülte a família becsületén esett csorbát, az idősebb fiú, István, arannyal tért haza a korosztályos bajnokságról.
Junior ob 2007. Nagykanizsa
48kg: I. Ungvári István
54kg: III. Telegdi Márk
- Mindkét öklözőmmel elégedett vagyok, Ungvári Pisti nemzetköziben is nagyot alkotott az idén, hiszen az uniós Eb-n ezüstöt, míg a kontinensviadalon bronzérmet szerzett, felnőtt magyar bajnoki aranyáról már nem is beszélve. Márk junior bajnokságon nyújtott teljesítménye is minden dicséretet megérdemel, az elődöntőben sokkal jobb volt vetélytársánál, maximálisan betartotta a tőlem kapott taktikai utasításokat, de mások úgy gondolták, nem küzdhet az aranyért. Sajnálom, hogy így történt, kicsit azonban kárpótolt, hogy a felnőttek között is győztes meccsel sikerült a dobogóra állnia.
Szakosztályunk női versenyzője, Mászlé Edina is kitett magáért a Derecskén megrendezett bajnokságon: tehetségünk a dobogó tetejére állhatott fel.
Női ob 2007. Derecske
80kg: I. Mászlé Edina
- Edina rendkívül sokat fejlődött az utóbbi időkben, nagyon örülök a sikerének. Ugyanazt a munkát végzi, mint a fiúk, soha nem kér felmentést, emiatt gyorsan befogadták a csapatba, teljes jogú tagnak tekintik. Ha így folytatja, szép jövő előtt áll.
A városunkban megrendezett felnőtt országos bajnokság nem csak a minden igényt kielégítő rendezés miatt marad emlékezetes, de „Ungi” Pisti és Varga Miki megszerzett aranyérmét is sokig fogják még emlegetni a sámsoni sportbarátok, nem beszélve Telegdi Márk bronzáról.
Felnőtt ob Hajdúsámson, 2007.
48kg: I. Ungvári István
60kg: I. Varga Miklós
54kg: III. Telegdi Márk
- Pisti megharcolt az elsőségért: a győztes kezdés után vereséget szenvedett, de a harmadik napon nagyon jó bunyóval legyőzte Tudóst, s így a körbeverésnek köszönhetően ő lett a súlycsoport győztese. Márk is remek volt, egy felnőtt ob-n érmet szerezni csodálatos teljesítmény. Miki pedig bebizonyította, ha már odafigyel a mérkőzések elején, nem nagyon van vetélytársa 60 kilogrammban. Kitűnően versenyzett, fiatal kora ellenére érett bunyóval emelkedett ki a mezőnyből, amit még a szakemberek is elismertek.
Vezetőedzőnk elégedetten összegezte a 2007-es esztendőt.
- Ilyen eredményeket még nem produkált a szakosztály, de remélem, jövőre is sikerül megismételnünk. Egyedüli hiányérzetem Ungvári Sanyi kadet magyar bajnokságon nyújtott teljesítménye miatt van, lelkileg nagyon megfogta, hogy nem tudott kijutni a korosztályos világversenyekre. Kadetjeink picit gyengébbek voltak, a diákolimpián sem nagyon villogtak, de jövőre ez a korcsoport is jó lesz, hiszen a serdülőkből erős utánpótlás lép át.
www.harangiboxing.hu
Értékelje cikkünket: (Eddig 0 szavazat érkezett)
Adja hozzá a kedvencekhez:
Szólj hozzá!!
Név:
E-mail cím:
Regisztráció
Belépés
Regisztráció lépései:
1. Kérem adjon meg egy felhasználói nevet és egy email címet!
2. Kattintson a "Regisztráció" menügombra!
3. Az e-mailben kapott linken keresztül aktiválhatja a regisztrációját!