Nagyon jól telnek az edzések, bár igazából most még csupán formába hozom magam, még csak napi egyeket edzem. A tréning napi három óra, erőnléti és technikai edzés. A személyes edzőm, Deró, újabb és újabb feladatokat talál ki számomra. Bemelegítés után árnyékolok a ringben, általában 6x3percet, ami a lábmunkára és a dinamikus ütésekre alapoz. Ezután iskolázom, ami több formában szokott zajlani, van, hogy hagyományos módon, de olyan is van, hogy Deró fölvesz egy páncélhoz hasonló mellényszerűséget, és az azokon lévő pontokat kell felütésekkel, testre mért egyenesekkel ütnöm, természetesen kombinálva a pontozókesztyűre elhelyezett ütésekkel. Ezt követően zsákolni megyek, az eddigi négy menetet, kérésemre hat menetre módosítottuk. (De egy-két héten belül újabb módosítást kérek, nyolc menetet.)
A zsákok nagyok és nehezek, pont olyanok, amilyenekre mindig is vágytam. (Ráadásul Everlast, ami a kedvenc márkám.) Zsákolásnál is vannak kisebb feladatok, az utolsó perc például közelharc. Ezután következik a kedvenc gyakorlatom, a reflexlabdázás! Ezzel a feladattal nem tudok betelni, ha nincs befáradva a karom a zsákolástól, négy-öt menetet is reflexlabdázom. Kettő-kettő, három-három, egy-egy a ritmus. Erre még csak most kezdek ráérezni. Majd ha ezzel is végeztem, jön a kötelezés, négy-hat menet, csakhogy nincs pihenő menetek között, és a szünet is kötelezéssel telik, tehát 16-24 perc egyfolytában. Ha megvolt, jöhet a másik reflexlabda, ami alul és felül van felfüggesztve. Ebből is lezavarok vagy 3-4 menetet, azután jöhet az erősítés. Egy kis felülés, egy kis fekvőtámasz, amennyit bírok. Majd ha még időm, és energiám engedi, futógép. (Ez változó.) Van, hogy 10 perc, de van, hogy 30 is.
Majd jöhet a levezetés, amit az otthon már jól megszokott, és itt is jól kiérdemelt, de mindkét helyen nagyon kedvelt relaxáció követ, amit én csempésztem be az edzésprogramba. Ez alatt a pár perc alatt vagy nem gondolok semmire, vagy az elvégzett munkára csupán, és lehunyt szemmel fekszem a padlón, teljesen ellazulván. Hát valahogy így telnek az edzéseim hétfőtől szombatig. Bár ezen a héten szombaton nem volt edzés, mert egy gálára mentünk Deróval Pensylvániába. Nagyon jó gála volt, az amerikai bokszolók kemények, és igazi fighterek, persze itt is vannak, akik nem igazán komolyak.
Üdv: Ragadozó