A kinti beszámolók szerint a magyar bokszoló hatalmas meccsen szenvedett vereséget, ahol az első hat menet alapján még a hajdúsági harcos volt fölényben, ám a küzdelem második fele már az ukráné volt. Azonban a mérkőzés eme szakaszában is sikerült többször „megcsípnie” Ruszalt.
Az IBO interkontinentális címmérkőzést végül egyhangú pontozással, 118-111, 118-110, 119-109 arányban a címvédő nyerte meg, de a vastapsból a magyar bokszolónak is jutott, majd hosszú percekig állta az autogramkérők rohamát.

A teljes krónikához hozzátartozik, hogy a helyi szervezők alaposan megtréfálták a magyar különítményt a mérkőzés kezdési időpontjának tologatásával, hisz eredetileg helyi idő szerint fél 9-kor kellett volna ringbe lépniük a bokszolónak, „Hóhér” be is melegített, ám a bevonulás helyett azt közölték velük, hogy csak két óra múlva lesz a küzdelem. Problémát csak tetézte, hogy a magyar harcost öltözőjéül egy fűtetlen „jégverem” szolgált, miközben Ruszal öltözőjének ajtaja tárva nyitva kellett tartani, mivel ott annyira rendben volt a fűtés.
„Hatalmas mérkőzés volt. Úgy láttam, a meccs első felében Józsi jobb volt, ekkor Ruszal sokszor meg volt ütve, és nehezen kezelte Hóhér abszolút erőszakos ökölvívását. A meccs második fele elment, hogy pontosan miért, talán a kondi miatt, ezt nem tudom, de minden menet nagyon fordulatos volt. Nem volt csalás Ruszal győzelme, de tényleg nagy meccs volt, és többször meg volt ütve.” – nyilatkozta Petrányi Zoltán (Profibox Promotion) a monokli.com –nak.

„Még kavarognak bennem az érzések, nagy meccs volt, ekkorára nem is számítottam” – beszélt Nagy József. „Jól ment a bunyó a meccs első felében, de a második részben már nem tudtam betartani Petrányi Zoli és Lakoczky Gyuri tanácsait. Úgy érzem, nem a kondival volt baj, fejben nem sikerül az összpontosítás. Talán nem sikerült olyan jól a felkészülésem, ahogy azt kellett volna, de legközelebb még jobban felkészülök, Budapesten, ideálisabb körülmények között is többet fogok edzeni. Úgy érzem a végeredmény ellenére jó úton haladok, ez a súlycsoport nekem lett kitalálva. De még sokat kell dolgoznom, hogy kellően beleerősödjek cirkálósúlyba, mert most még úgy bokszolok, mint nagyközépsúlyban.”
„Legyünk azon túl, hogy hideg volt az öltőzőben” – kezdte az értékelést Lakoczky György. „Az első hat menet az nagyon nagyon szoros volt, de én úgy gondolom, hogy Józsi volt a jobb, de a hatodik után igazából nem fogadta meg a tanácsomat, és próbálta a saját bokszát csinálni. Ruszal csak a ring közepén volt hajlandó bokszolni. Ekkor arra kértem, hogy balkezekkel vigye oda a kötélhez, és ott sorozza meg. Józsi ehelyett a ring közepén kezdte ütni az ellenfelét, némelyik eltalálta, de több volt a luft. Ezzel ment el az erő. A köteleknél mindig iszonyat nagy csata volt, és ott mindig a Józsi jött ki győztesen.”

A mérkőzéshez hozzátartozik, hogy most bár nem forgott kockán „Hóhér” WBF öve, de mivel kikapott, a szövetség szinte biztosan elveszi azt a magyar ökölvívótól. A
monokli.com vasárnap este hosszabb interjút közöl a magyar bokszolóval.