2008. okt. 10., péntek, 17:435492 olvasás - 0 komment
Remélhetőleg nem rendhagyó módon gyűltek össze Felsőtárkányban serdülő ökölvívóink, hogy eldöntsék, ki a 2008-évben a legjobb a súlycsoportjában.
hirdetés
A Heves Megyei Ökölvívó Szövetség vállalkozott arra,hogy a 2008.-évben megrendezi a serdülő korosztályú fiatalok országos bajnokságát. Tette ezt talán azért is mert Gyöngyösön igen eredményes és pezsgő ökölvívó élet indult el és így a helyi versenyzőknek módjában áll hazai pályán bizonyítani .
Az sem elhanyagolható körülmény ,hogy egy-egy ilyen esemény után számottevően növekszik a sportágunk iránti érdeklődés a fiatalok részéről. Tudvalevő ,hogy ebben az évben júniusban Gyöngyös egy csodálatos sporteseményt rendezett a Magyar- Angol felnőtt válogatott találkozót.
Bennünket is büszkeséggel töltött el ,hogy ilyen csodálatos csarnokban győzött válogatottunk 19:8 arányban. Már előre örültünk , hogy a jövő nemzedék ilyen kiváló környezetben vívhatja meg a pályája kezdetén talán a későbbiekre legmeghatározóbb versenyét. Erdélyi Mihály a heves megyei Ökölvívó szövetség elnöke egy hónappal ezelőtt elküldte faxon a MÖSZ be a Gyöngyösi Sportcsarnok lemondó levelét melyben egy 4 napos rendezvényre hivatkoztak.
Erdélyi Mihály azt is elmondta, hogy még márciusban felajánlotta a Gyöngyösi Sportfolió Közhasznú Nonprofit Kt. Ügyvezető igazgatója a rendezést. - Ezért is nem kerestek más helyszint az OB-nak Erdélyi Mihály az OB után egy levelet juttatott el a MÖSZ-be leírva , hogy információja szerint a hétvégén Gyöngyösön semmilyen rendezvény, illetve olyan súlyú esemény nem zajlott ami miatt az ökölvívó serdülő OB-nak ki kellett szorulnia a csarnokból.
Nehezen érthető meg ez egy Nonprofit közhasznú Kft-től. Na de beszéljünk a kellemesebb dolgokról. Felsőtárkány község örömmel biztosította az általános iskola tornacsarnokát a sikeres lebonyolítás érdekében. Emellett összefogtak a helyi vállalkozók is .
Ezúton is köszönetünket kívánjuk kifejezni nekik a segítségért .A bajnokságon 36 egyesület 112 versenyzője rajtolt. Az előzetes nevezések alapján 131 versenyzőt vártunk, 38 egyesületből. Tizenkilenc versenyző „hiányzott”. Hiányzott hiszen ebben a korosztályban nagyon fontos a versenyrutin , sikerélmény, tapasztalatok gyűjtése és nem utolsó sorban az,hogy a Magyar Köztársaság Serdülő Bajnoka címet elnyerhesse valaki. Sajnos a Szeged Box Klub és a Big Boxing Se nem jelent meg.
Nagyon színvonalas küzdelmeket láthatott a lelkes közönség. Érezhető volt a versenyzők technikai és taktikai tudásán, hogy a Sport 21 program nyújtotta lehetőséggel élnek a szakosztályok. A bajnoki címeken tíz egyesület versenyzői osztoztak.. A csapatverseny immáron hatodik éve a DVSC Ökölvívó Kft. versenyzői nyerik .Második helyen a Harangi Imre SE végzett míg a harmadik hely a KSI csapatának jutott.
Rácsai András lett az OB legeredményesebb edzője,míg a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó versenyző címet Bogdán Dávid Ring Sport Club Kaposvár.
38,5 kg :
I. BOGDÁN DÁVID RSK
II. GÁLOS VIKTOR KKF
III. BOTOS DÁVID SAL
III. HORVÁTH RICHÁRD HIS
V. LAKATOS MÁRIUSZ TBS
VI. SARKADI ALEX TSZ
40 kg :
I. SVANYOVA ROLAND DVS
II. GÁLOS ROLAND KKF
III.MAKULA JÁNOS CVS
III.PUKOLI RENÁTÓ DVS
V. SMIDA RICHÁRD PVS
VI.SZIRTES ZOLTÁN KSI
41,5 kg :
I. LÁZÓK JÓZSEF DVS
II. ILLÉS NORBERT JAS
III. RÁCSAI ANDRÁS DVS
III. KÓTÉ GYÖRGY SZO
V. ERDŐSI SZILVESZTER PVS
VI. KOZÁK JÓZSEF KKF
43 kg :
I HERCZEG NORBERT KSC
II RÓZSA RICHÁRD GYA
III RÓZSAVÖLGYI RICHÁRD BSE
III.ZÖLD LÁSZLÓ DVS
44,5 kg :
I FARKAS GYULA HIS
II BOGDÁN TIBOR KSI
III.FÜLEKI ANDRÁS VSC
III.BARANYI GYŐZŐ KSC
V.DÁNYI NORBERT HSH
VI.JUDÁS RÓBERT KNS
46 kg :
I SZABÓ ANDRÁS ESI
IIPÁPAI KRISZTIÁN RSK
IIIMAROSI ZOLTÁN HSH
III.MÁTÉ JÓZSEF TBS
V.NAGYHÁZI DÁVID HIS
VI.CSENDES ANDRÁS GYD
48 kg :
I. PERGE BENCE HIS
II.VISZNEKI ISTVÁN MKV
IIIKERÉKGYÁRTÓ ALEX GYA
IIILAKATOS HENRIK KSC
V.ÁDÁM RICHÁRD GSB
VI.SÁFOR GYÖRGY KBK
50 kg :
I. MAKULA SÁNDOR CVS
II. VARRÓ SÁNDOR DVS
III.DEÁK TAMÁS KSC
III.FARKAS RICHÁRD KSC
V.DEÁK BENJÁMIN M1F
VI.KONKOLY TAMÁS KKF
54 kg :
I. SCHULL DÁNIEL KSI
II. NAGY LEVENTE DVS
III. LAKATOS OLIVÉR HSH
III. BALOGH KRISZTIÁN RSK
V. ALBERT BÉLA VEC
VI. SZOBORITS SZILÁRD KBK
54 kg :
I. SCHULL DÁNIEL KSI
II. NAGY LEVENTE DVS
III. LAKATOS OLIVÉR HSH
III. BALOGH KRISZTIÁN RSK
V. ALBERT BÉLA VEC
56 kg :
I. HORVÁTH RICHÁRD KNS
II. DÁNI GÁBOR HOD
III. BERTÓK LÁSZLÓ ZBC
III. KOVÁCS MÁRK HIS
V. VÁCZI RICHÁRD HBC
VI. BURAI SÁNDOR JAS
59 kg :
I.ANGÓ EDWARD SLG
II.TÓTH MARTIN SOP
III.NYIRI BENCZE HBO
III.PAULIK MÁRIÓ KSI
V.BENCZE ÁDÁM KBK
VI. MOLNÁR KORNÉL HBC
62 kg :
I.SZILVAI LÁSZLÓ NYV
IINAGY ZOLTÁN NYV
III. FILIP NORBERT GYA
65 kg :
I. KONTA CSABA DVS
II.BARTA DÁVID HIS
III.CSUTAK DÁNIEL HTS
68 kg :
I.LUKÁCS ROLAND KSI
II.HORVÁTH DÁNIEL VSC
III.KISS GERGELY PSE
III.AMBRUS ZOLTÁN HTS
V.KERTÉSZ K. ÁDÁM HBC
72 kg :
I.PANKA GYÖRGY PVS
II.SZIGETI PATRIK RSC
III.CZENKE FLÓRIÁN SZO
III.STIRZINGER VIKTOR KKF
Szakos József
Szakmai igazgató
Forrás: boxing.hu