Morales ugyan a két fél között megkötött paktum alapján, a hivatalos, 130 fontos (58,97kg) súlyhatár fölött is ringbe léphet, de a Top Rank fontonként 500 000 dolláros fájdalomdíjat köteles fizetni Pacquiao felé. Ugyanez a megállapodás azt is kimondja, hogy ha Morales több, mint 1 fonttal túlmér, abban az esetben Pacquiao eldöntheti, hogy harcol-e.
„Felvesszük a pénzt és lesz küzdelem is, ha Morales nem lesz nehezebb, mint 132 font” – beszélt Roach a Hollywood-i Wild Card Boxing Clubban. „Beszélgettünk, és mindketten egyetértettünk abban, hogy nem lesz küzdelem, ha Morales nagyobb súllyal mérlegel.”
Roach kijelentésének komolyságához nem fér kétség: nem lesz mérkőzés, ha Morales nem tartja be a játékszabályokat!
Mindeközben Pacquiao súlyát hivatalosan is ellenőrizte a WBC szövetség, amelynek nemzetközi bajnoki címéért bokszol a két harcos. A Fülöp-szigeteki 138,75 font (62,94kg) volt felszerelésben, tehát vitán felül megfelelt a WBC „30 napos” törvényének. Becslések szerint kisgatyában ez a testsúly 136 font lett volna, ami csak eggyel több, mint amit Roach pár nappal ezelőtt közölt a médiával.
Morales pár napja 142 fonttal állt mérlegre!