Pedig az UBO bajnok Rajkai Adrián (15 győzelem – 7 vereség) a nehézsúlyú olimpiai bajnokkal készült ringbe lépni, amit akkor sem lehet elintézni egy kézlegyintéssel, ha tudjuk, a magyar ökölvívó legfeljebb a tisztes helytállást tűzhette ki elérhető céljának. Örömmel írhatjuk le, hogy a Profibox Promotion ökölvívójának ez sikerült is, habár a küzdelem így sem érte a kiírt nyolc menetet.
Az elszánt Rajkai az első menetben nagyon figyelt a védekezésre, és a kubai Solis nem is találta rajta a fogást, ekképp a harmadik perc végén a magyar ökölvívó még azt is megtehette, hogy leengedett karral grimaszoljon ellenfelére. A kis műsor után a második menet élénkebb küzdelmet hozott, és Solis ekkor már tudásához méltó dolgokat mutatott be, úgy mint a menet végén, amikor egy visszalépés után, egy fejre mért jobbfelütéssel padlóra küldte a magyart.
Aztán a harmadik körben Solis még nagyobb iramra kapcsolt, amire a magyar ökölvívó nem volt felkészülve, ekképp a menet felénél, egy jobbegyenestől padlózott is, ami után a mérkőzést vezető bíró kiszámolta. A kubai Odlanier Solis Fonte kiütéssel szerezte meg profi pályafutása 7. győzelmét.