A monokli.com lap többször beszámolt a WBO pehelysúlyú bajnokának kálváriájáról, aki az esztendő első felében alkoholizmusával, és nem az ellenfelekkel küzdött, majd ha nehezen is, de ismét edzésbe állt, hogy december 9-én a veretlen Európa bajnok Nicky Cook (26 győzelem – 0 vereség) ellen Londonban kockára tegye címét. Csakhogy Scott Harrison, elmondása szerint egy félreértésből adódóan, október elején, a spanyolországi edzőtáborozása ideje alatt börtönbe került, mert a vád szerint elkötött egy autót, amelyet később hatóság elleni erőszakra használták fel.
A vád viszont annyira stabil volt, hogy a brit harcost csak 5 hét múlva engedték feltételesen szabadlábra, ekképp borzasztó nehéz helyzetbe került, hisz szűk egy hónapja van arra, hogy harcra kész állapotba hozza magát a londoni gálára. Nem beszélve a börtönben töltött időszak feldolgozásáról, amelyről a bokszoló az alábbiakat nyilatkozta.

„A börtönben ugyan lehetőségem volt arra, hogy edzéseket végezzek, habár korántsem nevezném ideálisnak a körülményeket. Arra gondoltam, hogy bármelyik pillanatban kiengedhetnek onnan, de az időpont csak tolódott” – beszélt Harrison. „Órák, napok, hetek és a szabadság csak nem jött el. Igazi rémálom volt. Megpróbáltam függetleníteni magam a helyszíntől, és még keményebben dolgoztam, de lelkileg nagyon megviselt a várakozás.”
„29 éves vagyok, de azokban a napokban 80 évesnek éreztem magam. Mindeddig jó életem volt, de Spanyolországban komoly leckét kaptam. A börtönben megígértem magamnak, hogy még hosszú karrierem lesz, és ha majd később visszavonulok, újabb, értelmes célokat valósítok meg.”
Ha Scott Harrison az utóbbi mondatokat komolyan gondolja, és aszerint cselekszik, akkor talán nem volt értelmetlen az 5 hét raboskodás.