Norbi mosolyogva, vadonatúj fekete melegítőben érkezik megbeszélt „randevúnkra”, s amikor megjegyzem, milyen szuper a szerelése, büszkén újságolja, dr. Csötönyi Sándor MÖSZ elnöktől kapta jutalom gyanánt a tornagyőzelemért. „Ezt választottam, ez volt a legszebb a boltban. Meg a legdrágább is – somolyog –, de Sanyi bácsi azt mondta, bármelyiket kérhetem.”

Miután felsorolom az otthon lévő italválasztékot, az ökölvívó kólát kér, s megjegyzi, a fogyasztás miatt két hónapig nélkülöznie kellett kedvenc italát. Elmondja, hét és fél kilót adott le, éjszakákon át nem aludt, kávéspohárból kortyolgatta a vizet. Még szerencse, hogy a tatai edzőtáborban minden adva volt a diétás táplálkozáshoz, s ez nagyban megkönnyítette helyzetét. „Nagyon akartam a kvótát, úgy voltam vele, ha már ennyit szenvedtem, akkor legyen eredménye. Határozott céllal mentem ki, felkészült voltam, tudtam, mit szeretnék elkérni, még akkor is, ha mások erre nem sok esélyt adtak” – mondja a hallássérült fiatalember, aki nem kis erőfeszítések árán, tízévesen tanult meg viszonylag érthetően beszélni.
Tény és való, a csapattagok közül az olaszországi viadal előtt valóban talán Kalucza Norbertnek adták a legkevesebb sanszot a szakemberek: 54 kilogrammban alulmaradt a vb-indulás jogáért az Oltványival folytatott csatában, riválisa az ob-döntőben is legyőzte, de egy súlykategóriával lejjebb is pocsékul szerepelt a Bocskai-emlékversenyen. Ezért volt hatalmas meglepetés, amikor Roseto degli Abruzziban élete nagy bunyóját produkálta a roppant kemény mezőnyben, s olyan öklözőket győzött le, akiktől eddig rendre vereséget szenvedett.

Kezdte azzal, hogy hazaküldte az Eb-bronzérmest, az idei európai ranglista harmadikját, a bolgár Salimovot - ekkor már látszott, nagyon „egyben” van. Következett az örmények junior világbajnoka, Denenik Gizhlary, vele is tudatosította, inkább a következő kvalifikációs tornán, Athénban próbálkozzon. A pekingi repülőjegyért azzal a német Schneiderrel kellett meccselnie, aki uniós bajnok honfitársát „tette” ki a német csapatból, de hiába ütött többet a germán, a debreceni fiú pontosabb volt, így az ő kezét emelték magasba. Ekkor minden feszültség kiszakadt belőle, elsírta magát, de Balzsay kapitány sem tudta visszatartani könnyeit, amikor versenyzője a nyakába borult. „Fejben a német ellen volt a legnehezebb dolgom, de megcsináltam, megragadtam az esélyt. A győzelem után megnyugodtam, felszabadultam, ha nem lépett volna vissza az angol, őt is megverem a döntőben” – mondja magabiztosan Norbi, aki a keretben Balzsay mester mellett Turu Istvántól kapja a legtöbb bíztatást. Az egykori remek öklöző a klubedző, Deél István szerepét veszi át a válogatottnál, szeretettel terelgeti a bunyóst, gondot fordít lelkének ápolására.
A táncos lábú hajdúsági sportoló annyira elfáradt a három ütközet után, hogy energiája sem maradt az ünneplésre. Hazatérte után azért rendesen betermelt édesanyja töltött káposztájából, de már nem annyit, mint korábban. Megfogadta, négy kilónál több súlyfelesleget nem engedélyez magának, de hétfőtől egyébként is újra jelenése van a tatai táborban.

Addig azonban vár egy-két „feladat” Debrecen első pekingi indulójára, akinek nagyon megnőtt a népszerűsége a városban. Egymás után adja az interjúkat, egy szponzortól autót kapott használatra, de klubelnöke, Szabó Sándor is aktív, önálló otthont szeretne öklözőjének, aki jelenleg népes családjával él egy nagy házban. Szükség is lesz a külön lakásra, hiszen Norbi menyasszonya, Vivien három hónapja már egy kis „Kalut” hord a szíve alatt, a csöppség érkezése éppen az olimpia környékén esedékes. Öt éves együtt járás után jövőre esküvőt terveznek, s a bunyós ennek megfelelően, kellő komolysággal tekint a jövőbe.
„Számomra a bunyó az egyetlen kiugrási lehetőség, ezt már kiskorom óta tudom. Szakmát szereztem, de a tanulás nem az erősségem, az ökölvívással kell megalapoznom a jövőmet, s erre nagyon jó lehetőség lenne egy pekingi érem. Technikailag rendben vagyok, az lesz a döntő, hogy sikerül a fogyasztásom, bírom-e erővel. Rajtam nem fog múlni, az olimpiáig csak a boksz létezik számomra. Aztán „felmegyek” 54 kilóba, a londoni játékokon már ott szeretnék indulni. Később profi akarok lenni, akárcsak Koko, én is 26 évesen kezdem majd” – beszél terveiről.

Norbi szavait hallva az időközben befutó „Pista bácsi”, azaz Deél István edző is bekapcsolódik a diskurzusba, de óvatos duhaj módjára visszafogott tanítványa esélyeit illetően: a sorsolás fontosságáról, s a nemzetközi mezőny kiegyenlített erőviszonyairól beszél. Nála már megszokott a mértéktartás, az olasz torna előtt sem tartott jövendölést. Amikor azonban versenyzője sorsolását megtudta, infarktus közeli állapotba került, s feszültsége csak egyre nőtt, ahogy bunyósa haladt tovább. „Nagyon boldog vagyok, még alig hiszem el, hogy olimpikon tanítványom van. A pekingi előolimpiáról Norbi fáradtan jött haza, ezért halvány volt az ob-n is, így évvégén pihenőt kapott, s beáldoztuk a Bocskait is. Nem hajtottam, s ez jót tett neki, mert így viszonylag pihenten tudott nekiállni az öthetes tatai munkának. Kértem, tegyen mindent egy lapra, csak az olimpia számít, semmi más! Hál’isten megfogadta a tanácsot, s felnőtt a feladathoz” – fogalmaz a DVSC vezetőedzője.
Az „olimpiás” hely kiharcolása ellenére Kalucza Norbert még közel sem kiforrott versenyző, 22 évesen hogyan is lehetne az, rengeteg még a tanulnivalója. Az azonban biztos, hatalmas szíve van a bokszhoz, s ha érzi a bizalmat, tudásának száz százalékát képes nyújtani. S csak ez számít, nem nehezen formált szavak, s a fülben lévő hallókészülék.
Balogh Zoltán
fotók: dvscboxing.hu