
„Bár nem ismerem az ellenfelet, mindenképpen abban bízom, hogy sikerrel veszem az első akadályt. Jó erőben érzem magam, amennyi munkát a felkészülési idő alatt el lehetett végezni, azt elvégeztük. Jelenleg száznegyvenhét kiló vagyok, s a gyorsaságom is javult. Egy biztos, nem feltartott kézzel megyek a kötelek közé, legfeljebb a fejem elé tartom csak a kezem, hogy kivédjem a pofonokat. Az edzésen jól bírtam az ütéseket, de gondolom, mindenki tisztában van azzal, hogy nem kapni, inkább adni szeretnék az ellenfélnek” - mondta Darázs Ádám.
Párosítás
1. 50 kg Ferdinánd Lubos - Szabó Lóránt
2. 52 kg Tavali Mario - Orsola Norbert
3. 64 kg Rigó József - Szemők István
4. 69 kg Korpics István - Szabó György
5. 69 kg Komlicka Juraj - Zámbó Dániel
6. 75 kg Trang Marcell - Kelemen Balázs
7. 91 kg Krallik Milán - Fekete János
Ringbe lép még a nyíregyháziak kadet magyar bajnoka, Magyar Gergő is, ellenfele azonban még nem ismert. A nyírségiek két profi ökölvívót is indítanak, Nagy István nagypehelysúlyban a szlovák Jozef Gabrissal csap össze, míg Horváth Jenő nagyváltósúlyban meccsel a szintén szlovák Lubo Hantákkal. A cirkálósúlyú kiválóság, Rajkai Adrián is ringbe lép, éspedig a kick bokszos múlttal rendelkező Peter Wrazda ellen.
Bár a legnagyobb érdeklődés Darázs mérkőzése iránt mutatkozik, nem szabad elfeledkezni az amatőrökről sem, hiszen a Gladiátor egy szlovákiai együttessel vív csapattalálkozót. A Galántáról, Dubnicáról és Nyitráról érkező ökölvívók ellen várhatóan kemény mérkőzéseket vívnak majd a győriek, így többek között a két legismertebb hazai versenyző Zámbó Dániel (69 kg) és Kelemen Balázs (75 kg). A rendezvényt a Sport1 és a Revita Televízió is felvételről közvetíti.