Amikor 2006 legvégén egyáltalán felmerült a Rafael Marquez – Israel Vazquez küzdelem lehetősége, azonnal nyilvánvaló volt, hogy valami nagynak kell történnie, mert a harmatsúly és a kispehelysúly legőszintébb fighterei garanciát jelentettek a közönség maximális kiszolgálására. Aztán a márciusi mérkőzés, amely nagyszerű küzdelmet hozott, kurta véget ért, merthogy Vazquez orrtörése megakadályozta, hogy a nyolcadik menet elkezdődjön, ekképp Rafael Marquez (37 győzelem – 4 vereség) felült a WBC kispehelysúlyú trónjára, de a visszavágót azonnal tervbe vették a szervezők.
Israel Vazquez (42 győzelem – 4 vereség) komolyan gondolta, hogy le tudja győzni honfitársát, és ennek megfelelő taktikával lépett ringbe szombat éjjel Hidalgóban. A taktika lényege az volt, hogy erősebb fizikumát kihasználva, sok ütéssel nyomás alatt tartja ellenfelét. Az első menetben azonban Marquez jól állta a sarat, több tiszta találattal másfél perc alatt megtörte ellenfele lendületét, ám a következő körben már Israel akarata jutott érvényre, szinte átgyalogolt versenytársa kíméletlen bombáin.
A harmadik menet óriási harcot hozott, a szó legnemesebb értelmében. Vazqueznek sikerült megcsípnie ellenfelét, ám az ez alkalommal nem hátrált be, hanem ütésre ütéssel, találatra találattal válaszolt, ekképp fantasztikus, látványos tűzijáték alakult ki a ringben. Marquez a menet közepén tisztán, több horoggal eltalálta Vazquezt, akinek átmenetileg hátrálnia kellett, ám a menet végén ismét az ő pillanatai jöttek el. A szünetben a felcsereké volt a főszerep, merthogy ebben a körben mindkét harcos szemsérülést szenvedett.
A negyedik menet parázs küzdelme talán még az előző kört is felülmúlta, és Vazquez dominált ugyan, azonban ő maga is került kellemetlen szituációba. A következő menet némi Vazquez fölénye után a hatodikban befejeződött a küzdelem: Marquez mindjárt az elején egy kombinációtól padlót fogott, és Vazquez igyekezett lefiniselni. Marqueznek sikerült visszatámadnia, ám véleményes szituációban a mérkőzést vezető bíró beszüntette a mérkőzést, mert úgy ítélte meg, hogy a címvédő már nem ura a helyzetnek. Látszólag igaza volt Guadalupe Garcia mérkőzésvezetőnek, de ezelőtt már több hasonló szituációban tovább engedte a küzdelmet, és Marquez mindig feltámadt. A visszajátszás is azt mutatta be, hogy Marquez ütést indít a leállítás pillanatában.
Az esztendő egyik legnagyszerűbb mérkőzése újra visszavágóért kiált, és a két nagy harcos már a ringben megegyezett egymással, hogy rajtuk nem fog múlni, hogy trilógiává bővüljön nemes versengésük. Israel Vazquez a WBC kispehelysúlyú bajnokaként vonult az öltözőbe.