www.monokli.com
Hírek/Cikkek Interjúk Videók Ranglista Erdei Zsolt Mart Építőipar Hasznos oldalak: az egérkímélő kezdőlap!Hasznos oldalak: az egérkímélő kezdőlap!

Hatalmas meglepetés Párkányban
2012. jan. 30., hétfő, 00:15
A vasárnap esti párkányi boxgálán (Profibox Promotion) a „hol lassan, hol gyorsabban csordogáló” felhozómeccsek közben történt egy óriási meglepetés is: a nagyközépsúlyú Magyar-bajnok Marosi György kikapott az Albert Krisztián helyett az utolsó pillanatban beugrót Juhász Imrétől.

Már az első percben látszott, hogy a több mint másfél évet pihenő Juhász nem feltartott kézzel érkezett a hat menetre kiírt félnehézsúlyú összecsapásra, ám a remek rekorddal rendelkező Marosi megkérdőjelezhetetlen fölényben bokszolt, jól terelgette riválisát.

Aztán a harmadik perc elején Juhász kőkemény jobbcsapottja utat talált ellenfele állához, aki padlóra zuhant, sőt, eközben talán még a fejét is beütötte. A mérkőzésvezető bíró – észlelve a földön fekvő ökölvívó állapotát - számolás nélkül beszüntette az összecsapást (KO).

Ezzel a sikerrel Juhász Imre megszerezte profi pályafutása első győzelmét, hiszen eddig mindössze három vereséget jegyzett. Marosi György a 13 győzelme mellé begyűjtötte a második vereségét is, bár őt ismerve – a kötelező pihenőidő lejárta után – bizonyára megpróbálkozik egy azonnali visszavágással.
Szili István 14. győzelme
2012. jan. 28., szombat, 04:46
A péntek esti nagyszombati (Trnava, Szlovákia) profibox gálán immáron 14. alakommal lépett kötelek közé a korábbi amatőr válogatott középsúlyú reménység, Szili István. A Svájcban profiskodó 29 esztendős bokszoló a hozzá hasonlóan veretlen albán Jetmir Kuqi ellen meccselt egy hat menetesre tervezett mérkőzésen, ám Szili már korábban megállította riválisát. A magyar ökölvívó komoly fölényben küzdött sokat szabálytalankodó ellenfelével szemben, aki a harmadik menet elején feladta az összecsapást (TKO). Szili István új rekordja: 14 mérkőzés, 14 győzelem (ebből 6 KO/TKO).

Részletek hamarosan!
A „Cápák” nyerték BoxingONE-bajnokságot - kiegészítve
2012. jan. 28., szombat, 04:18
A „Révkomáromi Cápák”, vagyis hivatalos nevükön a „Komárno Sharks” nyerte a BoxingONE Championship – közép-európai amatőr ökölvívó csapatbajnokságot, miután a pénteki döntőben 11:4 arányban legyőzték a győri „Patent Gladiators” gárdáját.
Veretlen albán ellenfele lesz Szili Istvánnak
2012. jan. 26., csütörtök, 14:37
Már korábban beszámoltunk arról, hogy a Svájcban profiskodó feltörekvő középsúlyú reménység, Szili István (13 győzelem – 0 vereség), a szlovákiai Nagyszombaton lép kötelek közé pénteken, éspedig a „Tomi Kid” Kovács Tamás által szervezett profibox gálán.

A „Spártai” egy nyolc menetes mérkőzésen bizonyíthat ismét, s a legfrissebb hírek szerint a veretlen albán Jetmir Kuqi (6 győzelem – 0 vereség) lesz az ellenfele.

Az esemény főmérkőzésén Kovács Tamás a német Steve Kroekel (16-17-2) ellen tér vissza. Ringbe lép még a szlovákok fiatal cirkálósúlyú reménysége, Vaclav Karafiat (5 győzelem – 0 vereség) is, aki Szalai Viktorral csap össze.
Vissztérnek Káté Gyuláék a BoxingONE-döntőben
2012. jan. 26., csütörtök, 14:13
Pénteken, a révkomáromi sportcsarnokban kerül megrendezésre a BoxingONE Championship – közép-európai amatőr ökölvívó csapatbajnokság döntője. A finálé két résztvevője a helyi „Komárno Sharks” és a győri „Patent Gladiators”.
Tunic és Panák sikere Győrben, és Ausztriában
2012. jan. 25., szerda, 17:25
Az elmúlt hétvégén elég sűrű programnak nézett elébe a győri kétszeres Európa-bajnok Vojnic Tunic Vlatko, és edzője, Panák Ákos.
Erdei Zsolt keze rendbe jött, áprilisban bokszolna
2012. jan. 25., szerda, 15:17
Erdei Zsolt szerint már terhelhető a sérült keze, és leghamarabb április környékén ismét bokszolhat - hangzott el a Digi Sport Reggeli Start című adásában.
Pénteken új bajnoka lesz a BoxingONE-ligának
2012. jan. 24., kedd, 17:54
Pénteken, a révkomáromi sportcsarnokban kerül megrendezésre a BoxingONE Championship 2011-es kiírásának döntője, melynek során a helyi „Komárno Sharks” a győri „Patent Gladiators” csapatát látja vendégül. A közép-európai amatőr ökölvívó csapatbajnokság döntőjét a DigiSport 20 órától élőben sugározza.
Pacquiao „fele-fele” meccset akar Mayweatherrel
2012. jan. 23., hétfő, 15:38
Évek óta hiába várjuk, hogy összejöjjön a Manny Pacquiao – Floyd Mayweather összecsapás, miután az ökölvívók képviselői képtelenek megegyezni a részletekről. Most arról van szó, hogy június 9-én esetleg végre megküzdjön egymással a két, jelenleg váltósúlyú világsztár.

Ehhez viszont most az kéne, hogy az amerikai elfogadja Pacquiao anyagi követelését, miszerint a bevételeket 50-50 százalékban osszák meg egymás között.

A filippínó elmondása szerint javaslata korrekt, hiszen a legutóbbi mérkőzésén ő 1,4 millió PPV előfizetést „adott el”, míg leendő riválisa 1,25 milliót. Amennyiben Mayweather nem fogadja el Pacquiao érvelését, és többet akar, akkor a filippínó a fenti időpontban mással küzd meg. Mayweather nem sokkal később jelezte is, hogy neki nem felel meg az ajánlat.
Szabad lett az EBU nehézsúlyú öve
2012. jan. 23., hétfő, 15:28
Az Európai Boxunió (EBU) szabaddá tette a nehézsúlyú bajnoki övet, miután a címvédő finn Robert Helenius műtétet igénylő vállsérülése miatt még legalább hat hónapig nem tud bokszolni.

A szervezet a korábbi bajnok Alexander Dimitrenkónak (32 győzelem – 1 vereség), és a mögötte legmagasabban rangsorolt, a címért bokszolni hajlandó versenyzőnek, Kubrat Pulevnek (15 győzelem – 0 vereség) ad lehetősége a cím betöltésére.

Az Universum Box-Promotion és a Sauerland Event ezekben a napokban még szabadon egyeztethet a mérkőzésről, ám ha nincs alku, úgy az EBU versenytárgyalás útján ítéli oda a rendezési jogot.
7 éves a Temesy Team
2012. jan. 23., hétfő, 15:17
Magyarország egyik legeredményesebb csapata 2012. január 5-én töltötte 7. születésnapját. A klub, fennállása óta számos megyei, országos, nemzetközi, európai és világbajnoki helyezést ért el.

Ezek mellett kiemelkedő teljesítményt nyújt harcművészeti rekordok terén mivel 25 világrekorddal büszkélkedhetnek a csapat tagjai.

A Team 2011-ben fellépett számos rendezvényen, fesztiválokon és a Csillag Születik műsorában is. Mesterük Temesy László 10x-es világrekorder Kick-Box, Kick-Box Jitsu, Kick-Box Do és HSB instruktor.

A rendezvény NYHS Sport és Harcművészeti Akadémián került megrendezésre január 14-én este 19:00 kezdettel. Rendezvényen 70 fő jelent meg, így mondhatjuk, hogy telt ház volt a dojo-ban. Az esemény során átadás került a 2011. év legerdeményesebb női és férfi sportolója díj.

Legeredményesebb nő: Bábincu Anna Ütés-rúgás rekorder
Legeredményesebb férfi: Kothencz Ferenc Ütés-rúgás rekorder
Hatalmas csatában döntőben a győriek
2012. jan. 21., szombat, 15:56
A BoxingONE Championship – közép-európai amatőr ökölvívó csapatbajnokság - pénteki, győri elődöntőjén kiderült, hogy a helyi „Patent Gladiators” meccselhet a „Komárno Sharks” ellen a sorozat 2011-es kiírásának bajnoki címéért.
Veszélybe került Balzsay Károly világbajnoki öve
2012. jan. 20., péntek, 09:58
Könnyen lehet, hogy Balzsay Károly nem a ringben, hanem a zöldasztal mellett veszíti el a WBA nagyközépsúlyú világbajnoki övét. A Sauerland-istálló passzivitásra hivatkozva akarja megfosztatni őt a koronájától – legalábbis dán és magyar értesülések szerint.
Győr-Temesvár: a kezdőcsapatok
2012. jan. 20., péntek, 09:39
Ma este a győri Krúdy Gyula Gimnáziumban kerül megrendezésre a „Patent Gladiators” – „Timisoara Lions” B1 elődöntő.

A kezdőcsapatok
56 kg: Sinkó Zoltán – Dragomir Andrei
60 kg: Rácz Sándor – Marius Niculescu
64 kg: *Nyéki Georgian – Daniel Badulescu
69 kg: Zámbó Dániel – Flavius Biea
75 kg: Xhek Pascal – Cadrin Techeres
81 kg: Lányi Vitalij - ???
91 kg: Horváth Gábor – Robert Leucutha

A vendégcsapat 81 kg-os versenyzője nem érkezett meg a csütörtöki mérlegelésre, neki a meccs napján kell mázsálnia. Nevét is csak később tudjuk közölni.

A BoxingONE csapabajnoki elődöntőt a DigiSport csatorna 20 órától élőben közvetíti.
Bunyó a gimiben
2012. jan. 17., kedd, 18:29
Pénteken, Győr városa ad otthont a BoxingONE Championship – közép európai amatőr ökölvívó csapatbajnokság második elődöntőjének, amely 18:30-tól a Krúdy Gyula Gimnáziumban kerül lebonyolításra.
Három aranyérem Zomborból
2012. jan. 17., kedd, 15:40
Jól szerepeltek a magyar lányok az év első nemzetközi megmérettetésén. A sombori Nemzetközi ökölvívó Tornáról négy arannyal, három ezüsttel és kilenc bronzéremmel tért haza a magyar csapat a vasárnapi döntők után.

Az ifi elődöntők során magyar-kazak csapattalálkozón érezhette magát a néző, hiszen a 11 versenyzőnk közül kilencen az ázsiai országból származó ellenféllel küzdöttek meg. A korosztályukhoz képest jól képzett és rutinosnak tűnő kazakokkal szemben tisztességgel helytálltak versenyzőink, de a mérkőzések többsége kazak győzelemmel végződött. Váry Lili (48kg), Barankai Virginia (48kg) azonban biztosan nyert, míg Csősz Nikolett (64kg) feladásra kényszerítette ázsiai ellenfelét. Benke Sára (60kg) is magabiztosan verte újzélandi ellenfelét. Hasonlókép tisztán hozta a mérkőzést Nagy Kornélia Kitti (57kg), de a bírák esélyt sem adtak a szerbek Európa-bajnoka ellen és szinte fordított arányú pontozással hozták a hazai versenyzőt. A felnőttek közül Ancsin Katalin az olimpiai súlycsoportban (51kg) egyértelműen verte a marokkói versenyzőt (nem is értettük az alacsony pontszámot), míg Böde Anita nagy csatában győzte le olasz ellenfelét. Vennes Dzsenifer (54kg)is minden tőle telhetőt megtett, de nem bírt a jóval erősebb marokkóival. Bordás Annamária (57kg) pedig szoros mérkőzésen egál pontozásnál jelöléssel maradt alul.

Összességében hat versenyzőnk jutott a fináléba, azonban csak öten léptek szorítóba, hiszen Csősz Nikolett ellenfele sérülés...
Pénteken nyitja meg kapuit az MMA Szövetség csepeli edzőközpontja
2012. jan. 17., kedd, 15:25
Január 20-án, pénteken 17 órától a csepeli Rákóczi út 185 alatt nyitja meg kapuit az MMA Szövetség központi edzőterme. A 380 négyzetméteres küzdőtérrel rendelkező bázison a szakágak elismert mesterei oktatják majd a vegyes harcművészet iránt érdeklődőket.
Padlóról védte öveit Petrányi Zoltán
2012. jan. 16., hétfő, 23:12
Hétfő délután a párkányi sportcsarnokban szervezett egy „mini-eseményt” a Profibox Promotion, méghozzá a cégvezető Petrányi Zoltánnal a főszerepben, aki a nehézsúlyú Magyar-bajnoki címét, valamint az UBO szövetségnél birtokolt „Europe” övét tette kockára Somosi Zoltán (12 győzelem – 4 vereség) ellen.
Nemzetközi női ökölvívó torna Zomborban
2012. jan. 15., vasárnap, 13:22
Hamar kezdődött a 2012-es esztendő a női ökölvívók számára. Már január 12-én kesztyűt kell húzniuk a Somborban megrendezésre kerülő nemzetközi női ökölvívó tornán. A délvidéki városban 17 ország 109 öklözője húz kesztyűt junior ifi és elnőtt korcsoportban, köztük 20 magyar versenyzővel. A magyar csapat a szerb szövetség meghívására már 10.-től a helyszínen készült az év első megmérettetésére. Csapatunkat főként ifi és felnőtt versenyzők alkotják. A magyar csapat mellett a legnagyobb létszámmal a kazakok érkeztek, de csak utánpótlás versenyzőkkel. Így nem meglepő, hogy a sorsolás az ifi kategóriában magyar – kazak találkozott hozott. Két súlycsoportban az indulók száma meghaladta a nyolcat a háromnaposra tervezett tornán. Így a felnőtt 51-és 60kg-ban két csoportra osztották a versenyzőket. 

Sorsolás:
Junior korcsoport
66 kg
Bugyik Alexandra (SOP) a súlycsoportban egyedüli induló
Ifjúsági korcsoport
48 kg (4 induló)
Váry Lili (VEC) – Abdrembaeva Amina (KAZ)
Barankai Virginia (VBS)- Orynbek Umit (KAZ)
51 kg (4 induló)
Wurst Nikolett (FBO) – Didabekova Aigerim (KAZ)
Fadgyas Vivien (VEC) - Khojabekova Aizham (KAZ)
54 kg (5 induló)
Varga Izabella (TMÖ) – 1-2-es győztese
57 kg (5 induló)
Nagy Kornélia Kitti (BIG) – Thea Awhitu (NZL)
60 kg (4 induló)
Benke Sára (HRB) – Chloe Sorenson (NZL)
Abraham megszerezte a WBO Europe övet
2012. jan. 15., vasárnap, 13:16
A szombat esti Offenburg-i Sauerland Event gálán a WBO Europe övért lépett kötelek közé Arthur Abraham (33 győzelem – 3 vereség), aki ez alkalommal Argentínából kapott ellenfelet, Pablo Oscar Natalio Farias (19-2) személyében. Az örmény születésű német ökölvívó valamelyest feledtetve az elmúlt időszak vereségeit, az 5. menetben TKO-val abszolválta a párharcot. 

Abraham mérkőzése - videó >>>

Ugyanitt lépett ringbe a WBO nagyközépsúlyú világelsője, Robert Stieglitz (41 győzelem – 2 vereség) is, aki a szintén német, a meccsig veretlen Henry Weber ellen védte címét. A 12 menetes mérkőzést a világelső 119-109, 116-112 és 118-110 arányban, vagyis egyhangú pontozással nyerte. Stieglitz április 14-én, Dániában bokszol Mikkel Kessler ellen.

Nehézsúlyban, az IBF nemzetközi bajnoki öve volt a tét Kubrat Pulev és Michael Sprott összecsapásán, melyet az utóbbi bokszoló a 9. menet után feladott.



SITEMAP XML Küzdelem a spammelők ellen site statistics SG.hu WebTop
Magyar hungaroo.com - A magyar linkjegyzéke Magyar Honlap Linkek Best-Top Statisztika