www.monokli.com
aktuális hírek az ökölvívás szerelemeseinek
MTI publikálva: 2018. febr. 10., szombat, 23:01 293 olvasás - 0 komment

Három aranyéremmel zártak a magyarok

Nagy Timi a dobogó tetején
Nagy Timi a dobogó tetején

Három magyar aranyérem, de lehetett volna sokkal több is, hisz például két esélyesünk a férfiak közül, Harcsa Zoltán és Kovács Richárd – tőlük független okok miatt – már a döntők előtt búcsúzni kényszerült.

A női 75 kilogrammos kategóriában Nagy Tímea, míg a férfiaknál Szaka István és Gálos Roland győzött a szombati döntőkben, így három aranyéremmel zárta a magyar csapat a hagyományos debreceni Bocskai István nemzetközi ökölvívó emlékversenyt.

Az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban teltház várta a döntők késő délutáni rajtját. Az idei viadal zárónapján hét magyar volt érdekelt, a nőknél három, a férfiaknál négy.

A program a hölgyek négy fináléjával kezdődött, s az első magyar az 57 kilogrammban szereplő Nagy Angéla volt. A fináléban az angol Crystal Barkerrel találkozott, aki végig uralta a találkozót, s egyhangú pontozással győzött ellene.

A 75 kilogrammban két debreceni bokszoló csatáját láthatta a közönség, amiben Nagy Tímea az esélyeknek megfelelően biztosan verte Pallás Szimonettát.

A férfiak fináléi rögtön magyar érdekeltségű meccsel kezdődtek. Szaka István a 2014-ig kickboxban szerepelt orosz Makszim Sztyahejevvel küzdött meg. A mérkőzés kifejezetten élvezetes, kiélezett csatát hozott. A ringben egyenrangú felek küzdelme zajlott, mégis Szaka valamivel jobbnak tűnt, s ez végül a pontozóknál is kijött, az ötből ugyanis hárman a magyarnak adták a meccset, amelyet így megosztott pontozással nyert meg.

A 60 kilósok között szólítottak ismét hazai versenyzőt a ringbe, méghozzá a 2015-ös Bocskain győztes Gálos Rolandot. A bajai sportoló a korábbi napokban egészen kiválóan bokszolt, ezúttal azonban nagyon nehéz feladat várt rá a világbajnoki bronz- és Európa Játékok-ezüstérmes fehérorosz Dzmitrij Aszanau személyében.

A meccsen Gálos egy pillanatig sem volt megijedve riválisától, az első menettől a végső gongszóig nagyszerűen küzdött, s összességében jobbnak tűnt a fehérorosznál. A pontozók 4:1 arányban Gálost látták jobbnak, így ő is aranyéremnek örülhetett.

A folytatásban két vesztes döntő következett: a 69 kilogrammban szereplő Vadász András jó boksza ellenére 3:2-es megosztott pontozással kapott ki a kazah Aszlanbek Slimbergemovtól, míg a 75 kilogrammban Cservenka Róbert 4:1-re a fehérorsz Vitalij Bandarenkától.

Az idei Bocskain összesen a négy női és 11 férfi finálét rendeztek. A férfiaknál 9 súlycsoportban (49 kg nem volt) 11 döntőre került sor, mivel a 64 és a 75 kilogrammban "túljelentkezés" volt, így azokban két-két csoportra osztották a mezőnyt.

    A győztesek:
    férfiak:
    --------
52 kg: Szaka István
56 kg: Iljasz Szulejmanov (kazah
60 kg: Gálos Roland
64 kg: Szanatalij Toltajev (kazah)
 Timur Belijak (ukrán)
69 kg: Aszlanbek Slimbergemov (kazah)
75 kg: Benjamin Whittaker (angol)
 Vitalij Bandarenka (fehérorosz)
81 kg: Mihail Dauhaliavec (fehérorosz)
91 kg: Paul Andrei Aradoaie (román)
+91 kg: Ihor Sevadzucki (ukrán)
    nők:
    ----
51 kg: Lisa Whiteside (angol)
57 kg: Crystal Barker (angol)
60 kg: Sara Beraim (horvát)
75 kg: Nagy Tímea
Értékelés: (Eddig 1 szavazat érkezett)
Ez elég gyenge lett... 1 Harmatos kis írás... 2 Adok még egy lehetoséget... 3 Alaposabb munkát várok el... 4 Nem ártana jobban tájékozódni a témával kapcsolatban... 5 Elmegy, bár vannak hiányosságok... 6 Elég jól sikerült... 7 Szépen kidolgozott, korrekt írás... 8 Teljesen belefedkeztem az olvasásba... 9 Ha minden cikk ilyen lenne... :) 10

Szólj hozzá!!
Név:
E-mail cím:
Regisztráció
Belépés
Regisztráció lépései:
1. Kérem adjon meg egy felhasználói nevet és egy email címet!
2. Kattintson a "Regisztráció" menügombra!
3. Az e-mailben kapott linken keresztül aktiválhatja a regisztrációját!
4. Kattintson a belépés gombra!
Megmondóbox:
BB kódok: [b]félkövér[/b] [u]aláhúzott[/u] [i]dőlt[/i]
Elküld
Frissít
Fordít
Hozzászólások: ( Még nem érkezett hozzászólás... )
Még nem érkezett hozzászólás...


Legolvasottabb

Világranglista a célKis Máté meccse, valamint Kispál-Görbics összecsapás február 16-án.
Gassiev lesz Usyk ellenfeleKialakult a cirkálósúlyú szupertorna, a World Boxing Super Series (WBSS) döntője, ahol mind négy jelentős vb-öv terítékre kerül.
GGG/Canelo II május 5-énHivatalosan is bejelentették, miszerint május 5-én ismét megküzd egymással Gennady Golovkin és Saul Alvarez.



TV-ajánló
Sport1 | Sport2 | SportM | SportKlub | DigiSport | Eurosport | Eurosport 2
05:00 Sport 1 Labdarúgás. La Liga world
06:00 Sport 2 Televíziós vásárlás
06:55 DIGI Sport 1 Reggeli Start
04:30 Eurosport 1 Műkorcsolya
05:00 Eurosport 2 Jégkorong
Impresszum Levél nekünk Médiaajánlat www.monokli.com monokli@monokli.com
Küzdelem a spamelők ellen Magyar hungaroo.com - A magyar linkjegyzéke Magyar Honlap Linkek