www.monokli.com
aktuális hírek az ökölvívás szerelemeseinek
monokli.com publikálva: 2016. nov. 20., vasárnap, 07:03 11604 olvasás - 10 komment

Padlóról nyert, de nyert Andre Ward?

Pokolból a mennybe
Pokolból a mennybe

Még sokáig fognak vitatkozni a las vegasi félnehézsúlyú csúcsmérkőzés pontozásán, ám tény, Andre Ward minden ítésznél egy ponttal nyert, így megszerezve Szergej Kovaljov öveit.

Amióta Andre Ward (31 győzelem – 0 vereség) bejelentette, hogy elhagyja korábbi vadászterületét, a nagyközépsúlyú kategóriát, mindenki a Szergej Kovaljov elleni összecsapásra várt. Az amerikai klasszis már akkor kijelentette, hogy 2016 végére készen fog állni a keményöklű orosz elleni félnehézsúlyú világbajnoki küzdelemre – később Kovaljov és Ward is már úgy írta alá a televíziós szerződését, hogy azok tartalmazták az egymás elleni párharcot.

A las vegasi találkozó első menetében inkább az orosz WBO/WBA/IBF világbajnok akarata érvényesült, az egyik balegyenessel meg is rendítette kihívóját, majd a második kör hajrájában Ward meggondolatlanul indította el jobbosát, Kovaljov keresztbe verte, amitől az amerikai fejreállt. Nagy szerencséje volt a korábbi nagyközépsúlyú világbajnoknak, hogy a számolás után nem sokkal vége lett a három percnek, ugyanis nagyon meg volt fogva, ami még a harmadik menetben is éreztette hatását.

Ward az ötödik menettől kezdett magára találni, s tette szorossá a párharcot, majd remek beugrásokból, főleg balosokkal operálva menetről menetre próbálta ledolgozni hátrányát. A világbajnoki összecsapás harmadik harmadában már úgy látszott, hogy bár szoros küzdelemben, de Ward akarata szerint alakul a találkozó, viszont igazi fölénybe nem sikerült kerülnie.

A 12 menet után egyik bunyós sem mehetett biztosra. Szergej Kovaljov (30 győzelem – 1 vereség – 1 döntetlen) látványosabb, meggyőzőbb volt, s egy régi rossz meghatározás („összkép”, illetve „összbenyomás”) alapján jobb is. Viszont nem mindig az összességében jobbnak látszó bunyós nyeri a több menetet, ami a küzdelmet pontozó három amerikai ítésznél is „kijött”.

Náluk, egyhangúan, mindenkinél egy ponttal, 114-113-ra Andre Ward nyert, s lett a WBO/WBA/IBF szövetségek egyesített világbajnoka. Vagyis Ward-ot 7 menetben látták jobbnak, Kovaljov 5-öt (a másodikat „duplán”) nyert. Egy biztos: kell a visszavágó!

A beszámoló írója szerint a 114-113 -as pontozás teljesen jó, csak éppen fordítva, Kovaljov javára kellett volna dönteni...
Értékelés: (Eddig 2 szavazat érkezett)
Ez elég gyenge lett... 1 Harmatos kis írás... 2 Adok még egy lehetoséget... 3 Alaposabb munkát várok el... 4 Nem ártana jobban tájékozódni a témával kapcsolatban... 5 Elmegy, bár vannak hiányosságok... 6 Elég jól sikerült... 7 Szépen kidolgozott, korrekt írás... 8 Teljesen belefedkeztem az olvasásba... 9 Ha minden cikk ilyen lenne... :) 10

Szólj hozzá!!
Név:
E-mail cím:
Regisztráció
Belépés
Regisztráció lépései:
1. Kérem adjon meg egy felhasználói nevet és egy email címet!
2. Kattintson a "Regisztráció" menügombra!
3. Az e-mailben kapott linken keresztül aktiválhatja a regisztrációját!
4. Kattintson a belépés gombra!
Megmondóbox:
BB kódok: [b]félkövér[/b] [u]aláhúzott[/u] [i]dőlt[/i]
Elküld
Frissít
Fordít
Hozzászólások: ( 11 hozzászólás érkezett )
11 Den 2016-11-25 13:35:09
A bajnokot meg kell verni, hogy elvehessék a trónját............

Egyikőtök sem említette meg a másik világbajnokot! Superman- nel hoznám össze """az új bajnokot""", aztán a győztest az orosszal, hogy igazság is legyen valahol!
10 tiby 2016-11-24 19:03:50
Ward nem bokszolt rosszul jobban bunyózott mint eddig bárki Kovalev ellen de ezt csak a hazai pálya miatt nyerte meg, neki segített a bíró is mindenki...

Egy visszavágóba csak nagyon nagy pénzért menne bele a Ward csapat, de mivel túl nagy izgalmakat nem hozott a meccs ez egyelőre sztem nem reális.
9 Nobody 2016-11-21 18:09:03
Ha lesz visszavágó azt Kova nyeri KO-val!
Erre még pénzt is fogok tenni!

Ward zseni!?
Eladhatatlan a bunyója... abban zseni, hogy széttördeli a meccset és beugrásokból néha fejjel találja el az ellenfelét.
Hatékony amit csinál, de ez a meccs az Ő stílusa miatt volt nézhetetlen.

"rendesen hazazavarja"???
Mi van? Kit zavartak haza?
A szakírók és szakértők 99%-a Kovának adta a meccset!

fusionnak adok igazat ismét.
Minden Ward mellett szólt....
8 janofater 2016-11-21 12:07:31
A visszavágót (ha lesz) könnyedén nyeri majd Ward. Ki ismerte-feltérképezte az oroszt. Ward tud még ettől sokkal jobban is bunyózni. Kovaljovnak megvan az erőssege,de technikailag korlátai vannak.
7 Miseta Gábor 2016-11-21 08:22:38
Ha egy visszavágón meggyőzőbben nyer Ward, "meg lesz neki bocsájtva" a szombat este.
Kicsit későn kapcsolt sebességbe, de nyilvánvalóan kihatott az egész meccsre a 2. menetben bekapott ütés.
Kovalev félelmetes ütőerőt kapott az égiektől, Ward meg egy boxzseni..és utóbbit valahogy jobban el tudom ismerni. Szinte már DIVAT mondogatni boksz-körökben, hogy "héé, Kovalev technikás is ám!!"
Szerintem meg nem nagyon! A Hopkins meccset szerintem butaság példaként felemlegetni. Egy közép-erős szintű technikára meg van tanítva és több nem is kell neki hogy sikerre vigye, mert az ütőereje akkora, hogy 3x is meggondolja az ellenfél, hogy támadjon...és ez már egy nagy előny.
Remélem ha lesz visszavágó, Ward rendesen "hazazavarja".
6 fusion 2016-11-20 23:45:00
Szoros volt és minden Ward mellett szólt.
Ki is hozták,jöhet a triológia,úgyis töküres a súlycsoport,lássunk ebből a szarból még vagy három részt.
Erőltetik majd a revansot,ami ugyanilyen "izgalmakat" hoz majd.
Nézze aki akarja.
5 fusion 2016-11-20 23:45:00
Szoros volt és minden Ward mellett szólt.
Ki is hozták,jöhet a triológia,úgyis töküres a súlycsoport,lássunk ebből a szarból még vagy három részt.
Erőltetik majd a revansot,ami ugyanilyen "izgalmakat" hoz majd.
Nézze aki akarja.
4 Sasi 2016-11-20 21:06:27
Nagyon szoros lett a vége, csalásról szerintem nem lehet egy olyan végeredménynél beszélni, ahol egy menet másként ítélése fordított eredményt hozott volna.

Ami számomra biztos, a meccs nekem nagyon szorosnak látszott.
3 tiby 2016-11-20 17:57:24
Ezt Kovalevnek kellett volna nyernie.
2 tappika11 2016-11-20 12:48:42
Tökéletesen elcsalták-minden volt csak - Ward nem a nyerő.Biró állandó figyelmeztetései Kovaljev ellen-amit Wardnak kellett vona kapnia,levegő vétel biró által amikor bajban volt Ward-a sok fogás -szabálytalan amit Ward művelt -kihúzásra ment ez látszott-hihetettlen és a pontozóbirók?,Hiába a pontozásnál -ámerikában-Lesz-Vigasz-ban minden megtörténhet-amúgy még jó meccsnek is tituláltam volna ha objektiv a pontozás a -valósággal.....Most már tudjuk miért mondta-ward-kovaljov-nagy-bajnok-de-nem-legyőzhetetlen-Las-Vegasba kellett menni -amcsi birókhoz........mert éjjel ő nemnyert a ringben......szerintem...
1 Nobody 2016-11-20 11:09:54
Nálam 115-112 az orosznak. (kétszer néztem meg!!!)
Egyértelmű, hogy ezt (is) elcsalták... sajnos!
De hát ez van!
Nem fogok ezzel a meccsel foglalkozni többet!
Pedig tudnék olyanokat mondani, hogy ki is tiltanának innen...

Az a szabály, hogy a bajnokot meg kell verni???
Nem! A pontozókat kell lefizetni!
Na be is fejezem, mert mindjárt neki állok anyázni...

kérdés!
Melyik volt az 7 menet amiben az amcsi egyértelműen dominált?
Vagy én más meccset néztem?
Kapcsolódó cikkek/hírek:
A rovat további cikkei:



A MÖSZ reagált Rácz Félix szavairaA Magyar Ökölvívó Szövetség elnökségének hivatalos közleménye változtatás nélkül.
Rácz Félix: Csötönyi is mondjon leLegalább elgondolkodhatna a lemondáson a MÖSZ elnöke – mondta Rácz Félix.
Káté Gyula befejezte az amatőr ökölvívástA hétvégén befejeződött OB-n láthattuk utoljára amatőr mérkőzésen Káté Gyulát. Interjút.



TV-ajánló
Sport1 | Sport2 | SportM | SportKlub | DigiSport | Eurosport | Eurosport 2
Impresszum Levél nekünk Médiaajánlat www.monokli.com monokli@monokli.com
Küzdelem a spamelők ellen Magyar hungaroo.com - A magyar linkjegyzéke Magyar Honlap Linkek