- Mielőtt az Uniós Országok Bajnokságára való felkészülésről beszélnénk, kanyarodjunk kicsit vissza a nemrég lezajlott nemzetközi tornákra. Túl vannak a török, a német, a horvát és a cseh nemzetközi versenyen is, hogyan értékelné a válogatott öklözőinek teljesítményét?
- A török verseny nagyon kemény volt, hiszen 40 ország bunyósai léptek ringbe, de jó mezőny gyűlt össze a többi megmérettetésen is. Ha az eredményeket nézem, akkor azt kell mondanom, nem voltam elégedett, de ha a teljesítményeket és a felkészülési időszaknak megfelelő formát vizsgálom, akkor nincs okom panaszra, jól teljesítettek a fiúk – mondta Balzsay Károly. - Most kezdődik az igazán kemény munka, nekiláttunk a vb-felkészülésnek. Két hét tatai edzőtábor után, június 17-én indul a csapat Dublinba, ahol részt veszünk az Uniós Országok Bajnokságán. Az ír verseny után két hét pihenőt kap a keret, aztán teljes gőzzel beindul a világbajnokságra való felkészülés, melyben szerepel a román Aranyöv verseny, és egy németek elleni idegenbeli csapattalálkozó is.
- Milyen munkát végeznek tatai táborban, mire helyezi a hangsúlyt a felkészülés során?
- Kemény, szinte alapozó jellegű munka folyik, finomítani még ráérünk. Az első héten is nagyon meghajtottam a fiúkat, minimum két edzés volt naponta, de az sem volt ritka, hogy háromszor is gyakoroltunk. A terhelés erősségére jellemző, hogy még a kissúlyú versenyzők is leadtak minimum másfél kilogrammot egy-egy tréning alkalmával, így kijelenthetem, senkinek nincs súlyproblémája.
- Megvan már az Írországba utazó csapat névsora?
- Igen, a gerinc adott, egy-két súlycsoportban azonban még vannak eldöntendő kérdések, de a hét elején ezek is megválaszolásra kerülnek. Bedák Pali (48kg), Kalucza Norbi (51kg), Oltványi Dávid (54kg), Káté Gyula (64kg), Harcsa Norbert (69kg), Kurtucz Csaba ( +91kg) biztos utazó. Úgy néz ki, Szellő Imrének (81kg) is rendbe jött a szeme, Darmos József (91kg) részvétele azonban kérdéses, a klubvezetők majd eldöntik, Dublinba utazik a versenyző, vagy rendbe hozatja a kezét, hogy a vb-re fel tudjon készülni. Az 57 kilóban Hódosi és Rácz, 60 kilogrammban Varga Miklós és Tóth Laci, a 75 kilós kategóriában pedig Szili és Nagy András küzd a dublini repülőjegyekért.
- Milyen eredményekkel lenne elégedett?
- Nagy munkából megyünk, de így is cél a jó szereplés, s hogy minél több mérkőzést tudjunk nyerni. Három-négy érmet várok, az arany lehetősége is benne van a csapatban. Az eddigi szerepléseink egyébként is köteleznek, tavaly itthon három elsőséget szerezve nyertük a csapatversenyt, de előtte Szardínián is begyűjtöttünk két aranyat, két ezüstöt és egy bronzot. Azt azonban nem szabad elfelejtenünk, az Uniós Országok Bajnoksága egy állomás a világbajnoki felkészülésben, a legfontosabb, hogy a tapasztalatokat felhasználva, minél több olimpiai kvótát szerezzünk a vb-n.
Balogh Zoltán