Kőszeg városa adott otthont a hétvégén rendezett BoxingONE csapatbajnoki összecsapásnak, ahol a hazai pálya előnyeit élvező Alpokalja válogatottja a Győri Gladiátorok csapatát hívta szorítóba.

A Gladitorok sejtették, hogy nem számíthat sétagaloppra, ha Nemes Emilék városába látogatnak, így nem érte őket meglepetés, amikor az összecsapás már a nulladik mérkőzésben, a párosításnál és mérlegesnél elkezdődött a két csapatkapitány között.
A Gladiátorok pontszerzés ügyében biztosra akartak menni, és Szili ellen végül a többszörös osztrák bajnokot, Oliver Obradovic-ot nevezték 75 kg-ban. Ám hiába utazott Oliver 600 km-t Tirolból a BoxingONE rendezvényére, hiszen Szili sérülésre hivatkozva a mérlegelésnél visszavonta indulását. A közönség is egy kivételesen jó mérkőzésről maradt így le, hiszen mindkét sportember hazája első számú 75 kg-os indulójának számít, és sorsuk hasonlóképpen negatív fordulatot vett az olimpia kvalifikációs rendezvényeken, mivel egyaránt lecsúsztak az indulás jogáról. Az eset újabb szabályok bevezetésére indított a szervezőket, így talán már a következő Kelet Szlovákia – Big Boxing találkozón is szigorúbb szabályok lépnek életbe a nevezést és pontszerző meccseket illetően.
A BoxingONE hétvégi eredményei:
Az első mérkőzésen mindjárt meglepetés született, ahol 81 kg-ban Zalka Dániel egy küzdelmes találkozón hozta a 2 pontot, az ellen a Tompa Balázs ellen, akitől nemrégiben még kikapott. (0:2) Következett a rutinos Krafcsik és a dinamikus Tóth összecsapása, ahol a rutin kevésnek bizonyult, és meggyőző fölénnyel Tóth egyenlíteni tudott. (2:2) A harmadik mérkőzés első menetben Füzesi határozottabban kezdett, ezzel alaposan meglepve Vető Gábort, aki egészen a negyedik menetig nem tudta átvenni a kezdeményezést. Az utolsó menetre Füzesi elfogyott ugyan, és Vető mindent megtett a felhalmozott hátrány ledolgozására, de ez már kevésnek bizonyult, ismét a Gladiátor vette át a vezetést. (2:4)
A negyedik mérkőzés az este egyik leglátványosabb összecsapását hozta, ahol a bemelegítő első menetet követően Zámbó gyors ritmusváltással magához ragadta a kezdeményezést és végig irányította a meccset, amelyen ellenfele, a szombathelyi Kiss Ádám kontratámadásokkal próbálta megállítani a győri csapat bokszolóját. Ezt a meccset a bírák döntetlennek látták, így az eredmény 3:5-re módosult. Végül az ötödik összecsapásban sikerült az esélyesebbnek tartott hazai csapatnak kiegyenlíteni, amikor a nehézsúlyú Bencze-Vér mérkőzést a Gladiátorok feladták. A mérkőzést követően nem kapott dicséretet edzőjétől a küzdeni akarásból elégtelenre vizsgázó Vér Róbert. (5:5) Az utolsó előtti mérkőzésen a Gladiátorok csapatában próbaszezonját töltő Ciotlaus Bogdán nem találta ellenszerét a hazaiak kedvencének 60 kg-ban, így a többszörös korosztályos magyar bajnok Hódosi Zsolt két pontjával az Alpoklaja végül magához ragadta a vezetést. (7:5)
Mindent vagy semmit volt a tét a vendégek számára az est utolsó mérkőzésén, hiszen ha ez a meccs is elmegy, akkor a bajnokságban már nagyon kicsi esélyük marad dobogós helyezés elérésére. Mindkét csapatkapitány tudta, hogy a srácok bokszában benne van az idő előtti befejezés esélye. Az első pillanattól ment a „tokától-bokáig” adok-kapok, amelynek végén négyszer kellett Bödeire számolni, így a szabályok értelmében a mérkőzésvezető bíró beszüntette a mérkőzést. A végeredmény 7:7.
A BoxingONE Alpokalja vs.Gladiátor találkozót május 2-án, pénteken, este 22:30-kor láthatják az érdeklődők az RTL Sportklub képernyőjén.
A BoxingONE liga következő összecsapására most hétvégén (2008-05-03) kerül sor a szlovákiai Galántán, ahol Kelet-Szlovákia csapata fogadja a Nagy Lajos vezette Big Boxing együttesét. A szlovák csapat vezetője egyben az amatőr szlovák válogatott kapitánya is, így biztosan színvonalas meccsekkel számolhatunk.
BoxingONE csapatbajnokság tavaszi szezon
