www.monokli.com
Hírek/Cikkek Interjúk Monokli® Videók Ranglista Erdei Zsolt Hasznos oldalak: az egérkímélő kezdőlap!Hasznos oldalak: az egérkímélő kezdőlap!

Ez komoly? Erdei Zsolt nincs rajta a WBO ranglistáján

A+A-
2010. márc. 11., csütörtök, 22:263646 olvasás - 30 komment


Ez komoly? Erdei Zsolt nincs rajta a WBO ranglistáján

Hová jutott a boxvilág, kérdezhetjük nyugodtan! A Boksz Világszervezet (WBO) kiadta legfrissebb súlycsoportonkénti ranglistáit, ám a szövetség korábbi félnehézsúlyú világelsőjét, Erdei Zsoltot (31 győzelem – 0 vereség) egész egyszerűen lefelejtették a névsorból.


Azt a bokszolót felejtették le, aki 11 alkalommal megvédte ennek a szervezetnek az övét, majd súlycsoportot váltott, és a WBC cirkálósúlyú bajnoka lett. „Madár” már január végén lemondott a WBC övéről, és ezt a WBO is pontosan tudja, ám valami miatt mégsem került vissza a ranglistára.

Annak fényében igencsak felháborító a WBO mulasztása, hogy korábban a szervezet elnöke Budapesten adott át neki „bajnoki aranygyűrűt”, ráadásul a szabályok szerint a 10. címvédés után szuperbajnoki státusba kellett volna emelni. Ha ez megtörtént volna, akkor azonnal hivatalos kihívói pozíciót járna neki, így viszont a WBO azt is megtehette, hogy „lefelejti” a magyar klasszist a ranglistáról, vagyis semmiképp nem bokszolhat a vb-övért.

(Nehéz megállni, hogy ne írjuk le, amit erről az ügyről gondolunk. De legyen elég csak két szó, a többit rakja össze, aki akarja: „kézivezérlés”, „univerzum”.)

További magyar vonatkozású érdekesség, hogy Bedák Zsolt (15 győzelem – 0 vereség) továbbra is vezeti a kispehelysúlyú rangsort, és május végéig bizonyára megküzdhet a címvédő Wilfredo Vazquez Jr-ral. Bedákon kívül nincs más magyar rangsorolva, vagyis Balzsay Károly nevét sem említik nagyközépsúlyban.
Értékelje cikkünket: (Eddig 14 szavazat érkezett)

Ez elég gyenge lett... 1 Harmatos kis írás... 2 Adok még egy lehetoséget... 3 Alaposabb munkát várok el... 4 Nem ártana jobban tájékozódni a témával kapcsolatban... 5 Elmegy, bár vannak hiányosságok... 6 Elég jól sikerült... 7 Szépen kidolgozott, korrekt írás... 8 Teljesen belefedkeztem az olvasásba... 9 Ha minden cikk ilyen lenne... :) 10
Adja hozzá a kedvencekhez:

 
Moderálási alapelvek!
Szólj hozzá!!
Név:
E-mail cím:
Regisztráció
Belépés
Regisztráció lépései:
1. Kérem adjon meg egy felhasználói nevet és egy email címet!
2. Kattintson a "Regisztráció" menügombra!
3. Az e-mailben kapott linken keresztül aktiválhatja a regisztrációját!
4. Kattintson a belépés gombra!
Megmondóbox:
BB kódok: [b]félkövér[/b] [u]aláhúzott[/u] [i]dőlt[/i]
Elküld
Frissít
Fordít


Hozzászólások: ( 30 hozzászólás érkezett )
30 pistabácsi [2010-03-17 08:43:08]
"Erdei Zsolt a 2. helyen áll a WBC ranglistáján!"

No hát , nincs itt semmiféle összeesküvésről szó.
29 tetko [2010-03-15 19:37:54]
Ha ért a bokszhoz,akkor arról írjon!
28 Cukorka [2010-03-14 23:36:17]
tetko, biztosíthatlak róla, Adam ért hozzá! :-)
Adam, ne add fel!! :-)
27 Adam [2010-03-14 21:40:02]
Azért a minimális nyelvi igényesség reményét még nem adtam fel.
Vagy inkább adjam fel? Nincs remény?
Nyugodjak bele, hogy a magyar bokszhonlapok cikkírói és hozzászólói még a saját nyelvüket sem ismerik?
26 tetko [2010-03-14 21:31:18]
Ki a FUCK ez az adam? Ha a bokszhoz semmit sem ért akkor mit csillogtatja a helyes ejtési tudományát? Teszem hozzá ami senkit se érdekel. Ez egy BUNYÓS oldal nem pedig szép ejtési vagy helyes írási fakultáció!!!!!!!!!!
25 Suspect Zero [2010-03-14 01:21:47]
Minden szövetség rangsorolja a súlycsoport kiemelkedő klasszisait, ha menedzselik a szövetségnél, ha nem. Vég nélkül lehet sorolni a példákat! Legfeljebb nem az első 5-ben. Félnehézsúlyban jelenleg kevés a klasszis bokszoló, ekképp Erdei Zsolt lehagyása a listáról: figyelmetlenség vagy szándékosság. Egy hónap múlva kiderül.

Egyetlen ok van, amikor egy Erdei Zsolthoz mérhető klasszist nem tesznek fel a ranglistára: amikor lekötött meccse van egy másik világszövetség vb-meccsére. Ilyen hír viszont még nem érkezett.
24 Cukorka [2010-03-13 13:24:50]
Én lassan már azért szurkolok, hogy egyáltalán valamilyen meccse legyen még......
23 pif [2010-03-12 19:41:02]
Ha már itt tartunk,nincs olyan nyelvtudományi fogalom,hogy "tájszólás",nyelvjárásnak nevezik azt,amiről írtok. :)
Zsoltinak meg szurkolok,hogy legyen még nagy meccse !
22 boxpetya [2010-03-12 17:39:49]
Fejér megyei tájszólás lesz :)
21 Ricardo [2010-03-12 17:37:44]
A helyesíráshoz visszatérve szerintem a lefelejteni helyes. de semmiképp sem bunkóság. Lehet, hogy valamelyik tájszólásba használják, de valamelyikbe nem. De van mondat ami így helyes: "Lefelejtette az i-ről a pontot." vagy "Szabad e lefelejteni az i-ről a pontot?"
20 Cukorka [2010-03-12 17:29:18]

Hú, dani, vigyázz, Adam mindjárt leszól az "elvolt" igekötős kifejezés miatt!! (... a "leszól" vajon ok?....)
19 The Executioner [2010-03-12 16:38:27]
dani,pontosan!

Az UBP-nél már vége van,ezt szerintem még ő is tudja!
A kérdés itt az,hogy mikor lesz bátorsága tenni valamit,mert "beszéd" eddig is volt!Veszítenivalója mára mi van?Semmi!
Az tényleg nem tragédia,hogy nem kap egyből címmeccset,de ha az UBP-nél marad,nem is fog!
18 danidote [2010-03-12 15:45:57]
Exe

Nem arra gondoltam h súlycsoportot kéne váltania, hanem h most tért vissza cirkálóból, és nem tragédia ha nem kap rögtön címmeccset. Tény h sokan elmentek az Unitól, de ez valóban csak bátorság kérdése? Azzal érvelnek egyesek, h a reklám- szponzor- stb-szerződések miatt nagyon sokba került volna neki (akár a jövedelemkiesés, akár a szerződésbontás miatt) lelépni. Szerinted túl jó fiú volt ahhoz, h beintsen a kenyéradójának, avagy túl gyáva volt ugrani az ismeretlenbe (mind anyagilag mind szakmai elismertség szempontjából)? Esetleg elvolt mint a befőtt, és nem érdekelte túlságosan Amerika..?

Egyéb olvasók kedvéért: "az elvolt mint a befőtt" kif. mellett maximálisan tisztelem az eredményeit
17 boxpetya [2010-03-12 15:45:41]
Még annyit, hogy a WBO az a szervezet, ahol egy halott boxoló nem csak rajta lehet a ranglistán, hanem javíthat is a helyezésén !!! :((( Mert erre volt már példa!
16 boxpetya [2010-03-12 15:41:55]
Ez úgy ahogy van hülyeség! Kokó nem nézhet senkit ennyire hülyének! Hány hónapig volt Roy Jones és Bernard Hopkins ranglistavezető, úgy hogy egyikük se akart boxolni az övért. Istenem. Sok mellébeszélés, parasztvakítás. Arthur Abraham bizonyára azért első nagyközépsúlyban, ert a WBO övre fáj a foga... !!! Már látom, hogy holnap kijelentkezik a Super Sixből, hogy kiálljon Stieglitz-cel. :)))
15 The Executioner [2010-03-12 14:47:25]
"Egyszerűen nem tudják hogy mi van. Lehet azt hiszik hogy visszavonult."

Akkor leírom mégegyszer,Kokó után szabadon:

"a ranglistára csak az kerül fel akit a managere a szövetség égisze alatt akar managelni...ha a manager nem ilyen uton képzeli a jővőt, akkor miért is tennénk fel?? "
14 manager [2010-03-12 14:31:37]
Érthetetlen számomra, hogy már mindenhol mellőzik Erdei Zsoltit. De szerintem ebben benne van vastagon az Universum keze. És a WBO pedig asszisztál hozzá.
13 Shaham [2010-03-12 14:30:30]
Szerintem senki nem felejtett el semmit. Egyszerűen nem tudják hogy mi van. Lehet azt hiszik hogy visszavonult.
12 The Executioner [2010-03-12 13:35:59]
dani

Akkor van realitása,ha elmegy valahová!Ez pedig jelenleg nagyon kétséges!
Eddig is csak rajta múlott a dolog,ezután is,ahogy ő is mondta:"Semmilyen formában nem függök az Universumtól!" Remélem ezután látszatát is mutatja,mert addig csak "szóbeszéd"!
Súlycsoportot nem hiszem,hogy váltana,hiszen cirkálóban hamar befejeződne a pályafutása,nagyközépben pedig nagyon sok a "jó név"!
11 danidote [2010-03-12 13:04:16]
Szerintem ha nem is rögtön Amerika, de már Anglia is előrelépés lenne Zsolt ismertségében. Ha lejár a szerződése az Unival, megkeresik majd komolyabb szervezetek? Úgy értem, a kiruccanástól ő személy szerint visszariadna? Most könnyű mindent a németekre fogni, de ha papíron is Zsoltin múlik a saját sorsa, kíváncsi leszek mit csinál. És ahogy annyi kommentárban olvashattuk, az EBU-WBC vonal kellő alázattal járható lenne. Mellesleg Zsoltnál nagyobb nevek is vállaltak súlycsoport- vagy szervezetváltáskor felvezető meccset annak ellenére hogy nem vereség miatt vesztették el korábbi címüket. Azért The Executioner (mint a 6. nagy szervezet, pl TEBF:) listájáról van realitása még ellenfelet találnia pélyafutása végééig.
10 The Executioner [2010-03-12 12:38:32]
Most komolyan,remélem nem ugyanazok az emberek csodálkoznak,akik anno dicsőítették az UBP-t,és a WBO-t? :)
Nem véletlen,hogy a tengerentúl nem is említik a WBO-t,mert nem véletlenül hiteltelen szervezet!
Egyébként a hírről,már Kokó is elmondta,de akkor én is megismétlem,a szervezetek rangsorát általában a menedzserek befolyásolják!Így nincs mit csodálkozni azon,hogy nem akarják felrakni!Nyilván nem fogják Brahmer kihívói pozíciójába helyezni.Mint,ahogy a WBC ranglistáján sincs rajta Erdei!Egyedül az EBU kihívói pozíció maradt,amit gondolom nem érdemes firtatni,mivel Warrenék nem fognak Németbe menni,és Erdei sem Angliába!
Szerintem Erdei pályafutása befejeződött,akármennyire is fáj ez sok mindenkinek!Szerintem nem fog elmenni a Sauhoz,ahova először is kellett volna,az Arenához meg végképp,pedig...
Sajnálatos,de én még tartom magam a listámhoz,aki tud jobbat,szóljon:
1.C.Dawson
2.G.Johnson
3.B.Hopkins
4.A.Tarver
5.R.Jones Jr.
6.D.Green
7.J.Pascal
8.A.Diaconu
9.N.Cleverly
10.C.Henry

Persze ez még mindig a kihívók listája!
Bedák rangsora pedig ideiglenes,ezért írtam anno,hogy a Vasquez meccstől függő dolog lesz!Még régebben Mr.Valcarel látta Bedákot bokszolni,ez neki WBO első helyet ért!Majd meglátjuk a többieknek mit ér,mint pl.:Munroe,Martinez,Maludrottu,Rigondeaux,Booth,Escalante,Sod,stb. sorolhatnám a végtelenségig,remélem megadatik,hogy lássuk valamelyik ellen!
9 lecso [2010-03-12 11:47:25]
igaza van Cukorkának:EBBEN A CIKKBEN NEM EZ A LÉNYEG...!!!

A wbo már régóta hiteltelen számomra...csupa kis betűvel
8 Adam [2010-03-12 11:25:31]
Nincs. Mint ahogy felvállalni, lenyilatkozni és lereagálni sincs.
Ilyen szavakat müvelt ember nem használ.

A felejteni igét még esetleg "kifelejteni"-ként el lehet fogadni, de szerintem az "elfelejteni"-n kívül minden bunkóság.
7 Cukorka [2010-03-12 11:14:17]

Adam, már miért ne lenne? Igekötők: be, ki, le, fel, meg, el, át, rá, ide, oda, szét, össze, vissza. Ige: felejt. Szabály: az igekötő az ige elé kerül, és azzal egybe írandó..... ??
De hozzá teszem, ebben a cikkben szerintem nem ez a lényeg.....
Amúgy meg nem érdemes a WBO-val többet foglalkozni. Amint lejár Zsolt szerződése, át kell menni egy komolyabb klubba, akik rendesebben menedzselik őt, és más szervezeteknél szerezni övet.
A WBO ezennel elásta magát nálam.
6 Adam [2010-03-12 11:09:45]
Ilyen szó, hogy "lefelejteni" nincsen a magyar nyelvben.
5 silverwolf [2010-03-12 08:18:26]
Sajnos valoban az a helyzet, hogy a becsuletes embereket, mint amilyen Zsolt is, kihasznaljak a mai vilagban. Nagyon sajnalom, hogy sosem derult ki, igazabol mire lett volna kepes, de orulok, hogy tiz ev mulva is nyugodt lelkiismerettel es buszken gondolhatok majd ra, mint az utobbi idok legnagyobb magyar boxolojara. Mindenkeppen kovetendo peldakepnek tekintem ot, a naivsaga ellenere.
4 Cukorka [2010-03-12 00:35:12]
Ez egyszerűen undorító!! Ezt nem lehet lefelejtéssel magyarázni, ilyet nem lehet "véletlenül" csinálni.... Ebben vastagon benne kell legyen az UNI.... Azt nem tudom, Kokó nem tudná ezt szóvá tenni ott a berkeken belül???
3 zsoltdns [2010-03-12 00:21:29]
Őszintén sajnálom Zsoltit , mert mindenhol átbasszák,nem értékelik eléggé.
És egyben őszintén tisztelem , mert nem állt be hazugnak , nem adta el a lelkét ennek a szemétláda rablóbandának.Akiknek csak a pénz számít és semmi más.Zsolti egy igazi sportember számomra , a követendő példa.
Nem lett sztár , nem keresett annyit,amennyit lehetett volna.
De legalább tiszta a lelkiismerete.

Az év sportolója Ő... !

Hajrá Madár
2 ivetka [2010-03-12 00:05:56]
Dehogynem WBA...
1 boxpetya [2010-03-11 22:40:31]
A wbo is megb____ja. Még egy ilyen világszervezetet nem hordott hátán a föld.


Impresszum Levél nekünk Médiaajánlat
www.monokli.com
monokli@monokli.com


SITEMAP XML Küzdelem a spammelők ellen site statistics SG.hu WebTop
Magyar hungaroo.com - A magyar linkjegyzéke Magyar Honlap Linkek Best-Top Statisztika