2007. dec. 14., péntek, 11:021789 olvasás - 0 komment
A Hajdúsámsonban megrendezett felnőtt magyar bajnokságon arany nélkül zártak a DVSC sportolói, legnagyobb esélyesük, a kétszeres felnőtt magyar bajnok Kalucza Norbert a döntőben nem bírt a chicagói vb-t is megjárt szegedi Oltványi Dáviddal. Öklözőnk azonban nem keseredett el, a januárban megrendezésre kerülő Bocskai-emlékversenyen már 51 kilogrammban áll rajthoz, s bízik benne, hogy teljesítményével meggyőzi idősb Balzsay Károly szövetségi kapitányt, hogy őt indítsa a tavaszi, olimpiai kvalifikációs versenyeken.
hirdetés
- Mennyire vagy elégedett a magyar bajnokságon nyújtott teljesítményeddel?
- Van bennem hiányérzet, szerepelhettem volna jobban is, de nagyon megviselt, hogy a pekingi előolimpia után kilencórás időeltolódást kellett kipihennem. Ez nem teljesen sikerült, kicsit tompa voltam Hajdúsámsonban – kezdte a beszélgetést Norbi.
- Igen, a Provics elleni elődöntőben sem villogtál, a negyedik menetben padlóra is kerültél, csak egy hajszálon múlott, hogy nem maradtál le a fináléról.
- Mint mondtam, gondjaim voltak a formaidőzítéssel, de a fogyasztásom sem úgy sikerült, mint ahogyan azt szerettem volna. Nem igazán lepett meg Provics, inkább én vettem kicsit könnyelműen a mérkőzést, ami hiba volt.
- Az Oltványi elleni fináléban sem voltál meggyőző, ám sokkal rosszabb sem, mint ellenfeled, mégis nyolc ponttal vesztettél.
- Szerintem sem volt ekkora a különbség, de az első két menetben nem igazán éreztem Oltványi mozgását, ekkor talán egy kicsivel ő volt jobb. Úgy érzem, az utolsó két menetben azonban nyújtottam olyan teljesítményt, ami ellensúlyozta a meccs elején mutatott produkciómat. Szerintem pontokban nem csak utolértem, de le is hagytam Oltványit.
- Egyértelműnek tűnik, hogy a válogatott szakvezetése Oltványi Dávidot favorizálja 54 kilogrammban, így számodra nem marad más csak az, hogy eggyel lejjebb, 51 kilogrammban harcold ki az európai kvalifikációs versenyeken való részvételt. A Bocskain már ebben a súlyban indulsz?
- Igen, szeretnék olyan formát mutatni, olyan eredményt elérni, hogy engem vigyenek ki a pescarai és az athéni tornára.
- Tartasz pihenőt az ob után, vagy rögtön megkezded a felkészülést a városunkban megrendezésre kerülő Bocskai-emlékversenyre?
- Nincs pihenő, a Bocskai az első, hoznom kell magam! Évvégéig erősítünk, futunk, januártól pedig a szakmai munkát végezzük.
- Hogy állsz lelkileg, nem vette el a kedvedet a gyengébb ob-szereplés?
- Nincs gond, bár azt nem mondom, hogy ugrálok örömömben. Továbbra is szorgalmasan készülök, bizonyítani szeretnék 51 kilogrammban.
- Ha Balzsay kapitány melletted dönt, látsz esélyt a két európai tornán?
- Úgy gondolom, vagyok annyira felkészült, hogy jó formában olimpiát érő helyre tudjak kerülni a két verseny után.
- Mi lesz a súlyoddal, hogyan fogod hozni az 51 kilót, hiszen az ob-n az 54 kilóba való bemérés is gondot jelentett?
- Meg fogom oldani! Az ob előtt kicsit elengedtem a súlyomat, fegyelmezetlen voltam, de ez még egyszer nem fordul elő! Bevállalom az 51 kilót, tudom, csak itt van esélyem kiharcolni az olimpiai részvételt.
- Ha lehetne egy kívánságod a jövő évet illetően, mi lenne az?
- Ez nem kérdés! Szeretném kiharcolni az olimpiai részvételt, és sikeresen szerepelni Pekingben!
Balogh Zoltán
dvscboxing.hu