www.monokli.com
Hírek/Cikkek Interjúk Videók Ranglista Erdei Zsolt Mart Építőipar Hasznos oldalak: az egérkímélő kezdőlap!Hasznos oldalak: az egérkímélő kezdőlap!

Kovács László érmesnek tekinti Káté Gyulát

A+A-
2011. okt. 9., vasárnap, 11:521715 olvasás - 1 komment


Kovács László érmesnek tekinti Káté Gyulát

"Én úgy veszem, hogy az érem is megvan, csak nem vihetjük haza" - mondta az MTI-nek Kovács László a bakui ökölvívó-világbajnokságot három olimpiai kvótával záró magyar válogatott szövetségi kapitánya.


A szakember előzetesen két-három londoni ötkarikás hely megszerzését tűzte ki célul, a versenyzők pedig ezen elvárásnak megfeleltek, az pedig, hogy a kívánt érem nem jött össze, a szakember szerint nem rajtuk múlt. 

"Sajnos a pontozók a sportolókkal játszadoznak, ez történt Káté Gyulával is, mert aki látta, az tudja, mekkora igazságtalanság történt a brazil dos Santos elleni negyeddöntőjében - beszélt a 64 kg-ban szereplő csapatkapitányról Kovács. - Gyuszi szerencsére jól kezeli a helyzetet, mert tudja, hogy nem saját hibájából nem szerezhette meg pályafutása harmadik világbajnoki érmét, s az is segít, hogy az olimpiára biztosította a helyét. Persze azt azért nem árt megjegyezni, hogy a bírók ténykedésükkel komoly pénzeket vettek ki a zsebéből, azzal, hogy megfosztották az éremtől." 

Kátét, illetve a másik negyeddöntőst, a szintén három győzelemmel nyolc közé jutó Varga Miklóst (60 kg) kiemelte, de tulajdonképpen a csapat többi tagját is dicsérte a szakember a világbajnokságon mutatott teljesítményükért. 

"Varga Miki nagyszerűen, dinamikusan bokszolt, az olasz címvédő most még jobb volt, rutinosan megelőzte őt, de nem lehet rá panasz. Egyébként is azt gondolom, ég és föld volt a különbség a júniusi ankarai Európa-bajnoksághoz képest, nagyon jó erőben érkeztünk ide, s még azokra is elmondható ez, akik a vártnál hamarabb búcsúztak - nyilatkozta a szakember. - A tavalyi Eb-győztes Bacskai Balázs első meccsén látszott, hogy jó állapotban van, nagyon szépen oldotta meg a feladatot, az amerikai elleni nyolcaddöntőben viszont valamiért leblokkolt, nem azt bokszolta, amit tud. Ennek okaira gyorsan rá kell jönnünk, hogy a jövő áprilisi kvalifikációs tornán már ne legyenek problémák. Az idei Eb-harmadik Szellő Imre egy jó első meccs után bokszolt rosszul második találkozóján, melyen úgy éreztem, hogy fejben nem volt ott teljesen a ringben, talán amiatt is, mert néhány nappal előtte írta alá félprofi szerződését a milánói WSB-csapathoz." 

Kovács László Dr.Kovács a két szép győzelmet aratott Harcsa Zoltán (75 kg) és a 32-ig jutott Kalucza Norbert (56 kg) bokszát is dicsérte, s ugyan a fiatal, 18 éves Harcsát a nyolcaddöntőben kiütötte ukrán riválisa, ő lett a harmadik magyar kvótás Bakuban, mivel elődöntős legyőzője pénteken fináléba került. 

"Zoli még tapasztalatlan, de jól teljesített, az ukrán ellen viszont látszott, hogy még zavarba jön attól, ha valaki az ütőtávján belülre kerül, kívülről nagyszerűen öklözik, de ez még komoly gondot okoz neki. Kalucza Norbira is csak jókat lehet elmondani, de akár Darmos Józsit is említhetem, akinek most nem volt esélye a hazaiak Eb-címvédője ellen, de szokásához híven ment előre az utolsó pillanatig." 

A kapitány szerint a legfontosabb, hogy a most megszerzett olimpiai helyek mellé jó eséllyel még többet is begyűjthetnek versenyzői jövőre: 

"Az isztambuli tornán több súlyban is komoly esélyeink lesznek, Bacskainak, Kaluczának, vagy Szellőnek is meglesz a lehetősége a kvalifikációra."
Értékelje cikkünket: (Eddig 4 szavazat érkezett)

Ez elég gyenge lett... 1 Harmatos kis írás... 2 Adok még egy lehetoséget... 3 Alaposabb munkát várok el... 4 Nem ártana jobban tájékozódni a témával kapcsolatban... 5 Elmegy, bár vannak hiányosságok... 6 Elég jól sikerült... 7 Szépen kidolgozott, korrekt írás... 8 Teljesen belefedkeztem az olvasásba... 9 Ha minden cikk ilyen lenne... :) 10
Adja hozzá a kedvencekhez:

 
Moderálási alapelvek!
Szólj hozzá!!
Név:
E-mail cím:
Regisztráció
Belépés
Regisztráció lépései:
1. Kérem adjon meg egy felhasználói nevet és egy email címet!
2. Kattintson a "Regisztráció" menügombra!
3. Az e-mailben kapott linken keresztül aktiválhatja a regisztrációját!
4. Kattintson a belépés gombra!
Megmondóbox:
BB kódok: [b]félkövér[/b] [u]aláhúzott[/u] [i]dőlt[/i]
Elküld
Frissít
Fordít


Hozzászólások: ( 1 hozzászólás érkezett )
1 tappika11 [2011-10-13 19:39:03]
én is.....


Impresszum Levél nekünk Médiaajánlat
www.monokli.com
monokli@monokli.com


SITEMAP XML Küzdelem a spammelők ellen site statistics SG.hu WebTop
Magyar hungaroo.com - A magyar linkjegyzéke Magyar Honlap Linkek Best-Top Statisztika