
A „Vipera” művésznévre hallgató ökölvívó egészen kiváló mérleget tudhat magáénak, de az elmúlt időszakban nem úgy jöttek az eredmények, ahogy azt saját magától elvárta, pontozásos vereséget szenvedett tavaly októberben, és idén márciusban is. Tegyük gyorsan hozzá, hogy utóbbit a bokszoló nem élte meg kudarcként, merthogy a mai napig úgy érzi, megnyerte az Avtandil Khurtsidze elleni WBA interkontinentális meccset, amelynek értékelésekor a pontozók sem értettek egyet, hisz többségi döntés született, nem egyhangú!
Az ukrajnai küzdelem után „Vipera” a monokli.com –nak adott nyilatkozatában elmondta,
nem szeretne középsúlyban több meccset vállalni, hanem kizárólag nagyváltósúlyban képzeli el karrierje folytatását, ahol eddig még nem talált legyőzőre. Petrányi Zoltán ennek megfelelően kereste a további lehetőségeket, s a menedzser munkája eredményes volt, ugyanis augusztus 7-én, Dél-Afrikában, a betöltetlen WBF vb-övet veheti célba nagyváltósúlyban.
A 34 éves magyar bokszoló ellenfele a veretlen dél-afrikai Bongani Mwelase lesz, aki mind a 13 profi meccsét megnyerte, ráadásul 12 alkalommal idő előtt végzett aktuális ellenfelével. Ám fontos megjegyezni, hogy Mwelase eddig váltósúlyban osztotta a pofonokat, ahol WBC nemzetközi bajnok, és WBF bajnok volt. Utolsó meccsén viszont, ami WBF címvédés volt, képtelen volt hozni az eredeti súlycsoportja felső határát, sőt, a nagyváltósúlyba is épphogy belefért, így kénytelen volt kategóriát váltani.
Kovács a
monokli.com megkeresésére elmondta, nemrég egy kisebb kézműtéten esett át, amiből már felgyógyult, a jövő héten, Lévai István mestere irányításával, már a kesztyűs edzéseket is elkezdheti. „Ugyan nem túl hosszú felkészülési időt kaptam, de a mérkőzés napjára jó formában leszek.” – kezdte a Győrben élő kiválóság. „Az ellenfelem magas bokszoló, 183 cm, ami nem nekem kedvez, de megtaláljuk majd a győztes taktikát.”