„Nem látom, hol itt a show ezen a sajtótájékoztatón. 10 éves korom óta bokszolok, és én még csak amatőr voltam, amikor Mormeck már bajnok volt...Ő a kategóriájának jelenlegi legjobbja. Bizalommal vagyok Mormeck iránt, mert könnyebb ellenfelet is választhatott volna, de mint egy igaz bajnok, a kihívást választotta. Ne hagyjátok ki, az utolsó meccsem cirkálósúlyúként, óriási lesz.” – beszélt a korábbi Európa bajnok David Haye (19 győzelem – 1 vereség), aki WBC elrendelt kihívóként kapott lehetőséget.
A súlycsoporttól világbajnoki övvel búcsúzni óhajtó brit ökölvívó áprilisban egyszer már bokszolt nehézsúlyban, akkor fél menet alatt megverte a ranglistás Tomasz Bonint.
„Megszereztem, és meg is tartom a címeket. Erősebb vagyok, és ezt legutóbb bizonyítottam Bell ellen. Készen állok, és nyerni akarok. Nem ismerem Davidet, de azért választottam őt kihívóként, mert én vagyok a bajnok. Tetszik a hozzáállása. Mindketten készen állunk, semmi szükség a félrebeszélésre. Agresszívek leszünk a ringben.” – fogalmazott Jean-Marc Mormeck (33 győzelme – 3 vereség), aki a súlykategória egyik legőszintébb verekedője. A másik ilyen harcos mostani versenytársa, David Haye, vagyis a tűzijáték ezúttal a ringben várható.