2007. okt. 6., szombat, 11:432443 olvasás - 0 komment
A MÖSZ Hivatásos Tagozatának vezetője, Győryné Tóth Zsuzsanna a monokli.com-nak elküldte a tagozat hivatalos állásfoglalását a Popovics kontra EBU ügyben.
hirdetés
- Felhívták-e Cséffalvay Péter figyelmét, mivel járhat, ha visszalépnek a mérkőzéstől? – tette fel a kérdést portálunk.
- A profi ökölvívásban működő gazdasági társaságoknak alanyi kötelességük, érdekük, hogy a címmérkőzéssel, versenytárgyalással kapcsolatos szabályrendszert ismerjék. A Szövetségnek nem kötelessége, azaz nincs jogosultsága ebbe belefolyni, hiszen ez pusztán a két érdekelt félre tartozik. A Szövetség csak akkor tudott volna maximum tanácsot adni, ha ezt kérik, amit mi felajánlottunk mind szóban, mind írásban a Pro-Box Promotin Kft-nek. A tárgyalások menetéről nem tudtunk. Mi arról kaptunk először szóban, majd később írásban is értesítést, hogy ilyen feltételekkel nem akarják vállalni a mérkőzést Olaszországban - mondta Győryné Tóth Zsuzsanna.
- Járhat-e a magyar profi szövetség számára szankciókkal, ha Popovicsék nem fizetik ki a büntetést?
- Nem, hiszen a MÖSZ Hivatásos Tagozata nem szegett meg semmilyen szabályt. Attól az EBU és a MÖSZ Hivatásos Tagozat kapcsolata, viszonya nem változik meg, hogy a Tagozat egyik bejegyzett társasága esetlegesen hibát követett el.
- Popovicsot eltilthatják-e nemfizetés esetén?
- Véleményünk szerint, az EBU csak Európa Bajnoki, illetve Európa Uniós Címmérkőzéstől tilthatja el Popovicsot, valamint az EBU, illetve EU ranglistáról törölheti.
- Milyen segítséget tud adni a tagozat az ügyben?
- Közvetítői szerepünk lehet. Természetesen a Tagozat a kapcsolatrendszerét felhasználja arra, hogy Popovics büntetését csökkentse, vagy kedvezőbb elbírálást érjen el. Minden cikk megjelenése előtt, mi már írásban kértük az EBU-t, hogy döntését módosítsa, hiszen a Tagozatnak minden fórumon az ökölvívó, illetve a társaságok érdekeit kell képviselnie!
Budapest, 2007. október 05.
Győryné Tóth Zsuzsanna
MÖSZ Hivatásos Tagozat Vezetője