Petrányi Zoltán tájékoztatása szerint a ringbe lépő harcosok közül csak kevesen mérlegeltek kedden, ám ennek ellenére Rajkai Adriánra (15 győzelem – 7 vereség) mindenki felfigyelt, amikor odaállt a pódiumra. Tudniillik az UBO nehézsúlyú bajnoka a több hónapos intenzív diéta, és a kemény edzéseknek köszönhetően majdnem öt súlycsoporttal lejjebb mért be, mint amikor tavaly decemberben az övét megszerezte.
Rajkai még a február végi Odlanier Solis elleni mérkőzése előtt is 93 kg-mal mérlegelt, miközben ma már csak 70,6 kg volt. Vagyis az előre bejelentett középsúly (72,6 kg) helyett szinte nagyváltósúlyban (69,85kg) mért be. Kíváncsian várjuk, hogy mire lesz képes új súlycsoportjában!
Mint ismert, a korábbi kétszeres nehézsúlyú (világ)bajnok Chris Byrd nemrég jelentős fogyasztásra adta a fejét, ám ő csupáncsak két súlykategóriát lépett vissza, ám így is elbukta a félnehézsúlyú visszatérő meccsét.