www.monokli.com
Hírek/Cikkek Interjúk Monokli® Videók Ranglista Erdei Zsolt Hasznos oldalak: az egérkímélő kezdőlap!Hasznos oldalak: az egérkímélő kezdőlap!

Olimpia: Szellő Imre a negyeddöntőben kikapott

A+A-
2008. aug. 20., szerda, 01:53837 olvasás - 4 komment


Olimpia: Szellő Imre a negyeddöntőben kikapott

Szellő Imre vereséget szenvedett a negyeddöntőben, ezzel befejezte szereplését a 81 kg-os ökölvívók között a pekingi olimpián, ekképp Athén után most is érem nélkül fejezték be bunyósaink a küzdelmeket.


A tavalyi világbajnokságon ötödik Szellő a brit Tony Jeffriesszel csapott össze a biztos érmet jelentő elődöntőbe jutásért, és 10-2-es pontozásos vereséget szenvedett.

A 81 kg-os súlycsoport magyarja az első fordulóban erőnyerő volt, majd a másodikban kevesebb mint két perc alatt technikai KO-val verte a venezuelai Luis Alberto Gonzálezt. A csütörtöki mérkőzése után úgy nyilatkozott, hogy jó erőben van, a fogyasztással sem igazán kellett törődnie, mivel hónapok óta tartja a súlyát.

Keddi ellenfelét ismerte, legutóbb másfél hónapja, Lengyelországban bokszolt vele, akkor a brit győzött 11-10-re. Ezúttal a tavaly vb-5. magyar kezdett jobban, legalábbis ő kapta az első pontot, azután viszont a brit két jobb egyenesét látták tisztának a pontozók.

A második szakaszban Szellő igyekezett feltörni ellenfele védekezését, kevés sikerrel, miközben vele szemben három pontot is megítéltek. A harmadik menetben nagyjából hasonló forgatókönyv alapján zajlott az ütközet, Jeffries tűnt eltökéltebbnek, határozottabbnak és pontosabbnak, a bírók pedig ennek nyomán könnyebben nyomták az ő ütései után a gombot.

A magyar öklöző a negyedik két percben sem tudott változtatni harcmodorán, egyszer számolt is rá a mérkőzésvezető, így a brit - aki ugyancsak ötödik volt a tavalyi világbajnokságon - magabiztos győzelmet aratott.
Szellő Imre - peking.jpg

"Úgy kellett volna bokszolnom, mint a venezuelai ellen, a britet viszont agyon akartam ütni. A lengyelországi meccsünkön eltörtem az orrát, de itt nem voltam ilyen határozott, nagyon komoly volt a tét, ami bénított engem. A bírók kicsit furán nyomtak, ezzel együtt kikaptam, ez tény" - értékelt Szellő.

"Készültek a britek Imréből, figyelték és kerülték a jobb kezét. Hiányzott belőle a dinamika, és nem jött be a balhorog sem, amit kértem tőle, ráadásul az újfajta pontozás szerint a testre bevitt ütéseket gyakorlatilag nem pontozzák. Lesz ez még jobb is. A britek már most készülnek a londoni olimpiára, sok pénzt fordítanak az ökölvívásra is, mi viszont csak az idén jutottunk komolyabb összeghez. Ez annyit ért, mint a fuldoklónak a mentőöv, amelyet vagy elkap, vagy nem" - nyilatkozott Balzsay Károly szövetségi kapitány.

Szellő kiesésével az utolsó magyar bokszoló számára is véget ért a pekingi olimpia.

az MTI beszámolója

Értékelje cikkünket: (Eddig 0 szavazat érkezett)

Ez elég gyenge lett... 1 Harmatos kis írás... 2 Adok még egy lehetoséget... 3 Alaposabb munkát várok el... 4 Nem ártana jobban tájékozódni a témával kapcsolatban... 5 Elmegy, bár vannak hiányosságok... 6 Elég jól sikerült... 7 Szépen kidolgozott, korrekt írás... 8 Teljesen belefedkeztem az olvasásba... 9 Ha minden cikk ilyen lenne... :) 10
Adja hozzá a kedvencekhez:

 
Szólj hozzá!!
Név:
E-mail cím:
Regisztráció
Belépés
Regisztráció lépései:
1. Kérem adjon meg egy felhasználói nevet és egy email címet!
2. Kattintson a "Regisztráció" menügombra!
3. Az e-mailben kapott linken keresztül aktiválhatja a regisztrációját!
4. Kattintson a belépés gombra!
Megmondóbox:
BB kódok: [b]félkövér[/b] [u]aláhúzott[/u] [i]dőlt[/i]
Elküld
Frissít
Fordít


Hozzászólások: ( 4 hozzászólás érkezett )
4 Herimen [2008-08-20 17:43:22]
Szia Velina!

Köszönöm a sorokat.Minden pont és vessző ott van a helyén,ahogyan azt Te mondod, írod.
Nem,nem soha.........
Azonban ami fáj arról beszélni kell.Megoldás van és hiszek a jóban.
Isten áldjon minden boxot tevékenyen támogató és szerető embert is.

Herman
3 Velina [2008-08-20 13:50:25]
Szia István! Tény és való, hogy többet vártunk, de hát minden szurkoló reménykedik abban, hogy a dobogón látja a kedvencét, netán még a magyar himnuszt is hallja éremosztásnál. Nem tudhatjuk azonban, hogy ott a messzi Pekingben mik voltak a közrejátszó körülmények. Majd elmesélik a fiuk, ha hazajöttek. Mi itthon csak erről az oldalról láthattunk az Olimpiát, amelyről a sima mezei néző, de Te is tudod, hogy belülről minden nagyobb verseny milyen puskaporos és feszült (főleg, amikor egy csapatra rányomja a bélyegét a sokszoros igazságtalanság és tehetetlenség érzete).
Bárhogy is alakult, az élet megy tovább: konzekvenciák levonva, tervek kiegészítve, sorok igazítva.
Mi tudjuk, hogy ennél több van a fiukban, így tovább is szorítunk értük bárhol is lesznek a világon. A háttér munkával meg továbbra is igyekezni fogunk, hogy kevesebb legyen az őket érő aljásság, és ennek a gyümölcsének meg kell lennie hamarosan, a megváltozott körülmények közt is.
2 tudodki [2008-08-20 13:28:14]
ez van.
1 Herimen [2008-08-20 09:38:09]
Tisztelt boxot szeretők!
Sajnálom,egyszerűen nem tudom elhinni,mert nem ezt vártam.Imi sokkal többet tud.Most nem azt láttuk amire képes.
Bíztam az egy éremben,mert Ő aztán a legközelebb ált hozzá.
Herman

Hány WBO-bajnokunk lesz?
2 - Erdei és Balzsay is nyer
1 - csak Erdei jár sikerrel
1 - Balzsay győz, Erdei kikap
0 - mindketten kikapnak
Ez egy hülye szavazás
Impresszum Levél nekünk Médiaajánlat
www.monokli.com
monokli@monokli.com


SITEMAP XML PageRank Toplista - SEO Tools Küzdelem a spammelők ellen site statistics Webtop
Magyar hungaroo.com - A magyar linkjegyzéke Magyar Honlap Linkek Best-Top Statisztika