Mint ismert, a két évvel ezelőtti IBF középsúlyú bajnoki mérkőzése miatt azért kerekedett nagy vita, mivel a címvédő Arthur Abraham (27 győzelem - 0 vereség) súlyos, az egészségét veszélyeztető sérülése ellenére is ringben maradhatott a kolumbiai ellen, tetejébe a ringbíró is leplezetlenül arra törekedett, hogy a mérkőzés csak a 12 menet után dőljön el.
Idézet a monokli.com 2006. szeptemberi írásából
„Az 5. menet utolsó percében Miranda és Abraham feje összekoccant, amit szándékosnak minősített a mérkőzést vezető Randy Neumann. Ezt követően a ringorvos megvizsgálta Abraham sérüléseit, melyeket a szabályos küzdelem során szedett össze; a címvédő harcos száját vélhetően a foggumi felhasította, amiből túlzás nélkül ömlött a vér, és az álla is megsérült. Az egyik ringorvos megszakította volna a küzdelmet, de aztán a másik felülbírálta, tekintettel arra, hogy ellenkező esetben a mérkőzés a kihívó technikai kiütéses győzelmével ért volna véget.
Az ítéletet azért lehet botrányosnak nevezni, mert a bokszoló tisztában volt azzal, hogy súlyos sérüléseket szenvedett, ezért jelezte is, hogy szíve szerint nem folytatná a küzdelmet. Ezzel szemben a Sauerland vezetői ráparancsoltak Abrahamra, a mérkőzésvezetőre, a ringorvosra és a supervisorra, hogy folytatódnia kell a mérkőzésnek! Miranda kissé szigorúan két pont büntetést kapott szándékos fejelés miatt.”
Szögezzük le, a cikk írójának meggyőződése, miszerint a visszavágó élő közvetítése során elhangzott kijelentésekkel ellentétben, Abraham 2006-os álltörése nem Miranda fejelése miatt keletkezett, hanem az történt, hogy csak a fejelés utáni technikai szünetben kérte a mérkőzésvezető a német bokszoló korábbi sérülésének kivizsgálását. A felvételeken is tisztán látszik, hogy Abraham már azt megelőzően megsérült, szájából patakzott vér! Miranda fejelése természetesen szándékos volt, ekképp büntetést érdemelt, így legfeljebb a pontlevonás mértékén lehet vitatkozni.
A sérülés körülményei azért érdekesek, mivel ha a mérkőzésvezető szerint Abraham állkapcsa a fejeléskor sérült volna meg, egészen biztosan diszkvalifikálja a kolumbiait, és nem blamálja magát a későbbi jogtalan pontlevonásokkal, amikor láthatatlan mélyütések miatt büntette többször is Mirandát.
A 2006-os mérkőzés örök tüske maradt Miranda szemében, és Abraham megítélését is döntően befolyásolta a németországi csata. Az érdekek ezen a ponton találkoztak, ekképp a Sauerland is lépett egy bátrat, engedte, ahogy az önként vállalt visszavágót idegen súlykategóriában, Edison Miranda közönsége előtt rendezzék meg.
A szombat éjjeli küzdelem előtt óriási feszültség volt látható Arthur Abraham szemében, hisz még a bemutatáskor is zavart volt a tekintete, és a mindig magabiztos mosolya most inkább megilletődöttségnek tűnt. Talán ezért kezdett olyan visszafogottan a német bokszoló, bár ezt így utólag akár a taktikára is rá lehet kenni. Mindenesetre Abraham kettős fedezék mögül figyelte, hogyan veri szét Miranda a kesztyűit, illetve hogyan sorozza alkarját.
Abraham látszólag túlságosan keveset vállalt, ám ellenfele is csak a második menet végén talált először tisztán, de ennek senki sem örült, hisz Miranda nagyon mélyre célzott. A harmadik menet is érdekes volt, mivel Miranda folyamatos támadásban maradt, de Abraham volt az, aki 4-5 alkalommal érvényes találatot vitt be, merthogy a kolumbiai ütései kivétel nélkül kesztyűn, és alkaron puffantak.
Aztán jött a negyedik menet, aminek az elején Abraham és Miranda egyszerre ütött, ám a német szűk jobbhorga botrányosan pontos volt, és az állcsúcsra mért ütés leültette a kolumbiait. A számolás után Abraham támadásban maradt, és egy balhoroggal újra letaglózta ellenfelét, majd a számolás után szinte azonnal megismételte tettét. A mérkőzést vezető bíró a negyedik menet 73. másodpercében beszüntette a küzdelmet, és a kihirdették Arthur Abraham (27 győzelem – 0 vereség) technikai KO győzelmét.
Villámháború volt, még ha előbb a dörrenést hallottuk, és csak később villantak a fények.
Abraham a folytatásban bizonyára visszatér középsúlyba, ahol a tervek szerint az év végén összejöhet a Kelly Pavlik (34 győzelem – 0 verség) elleni címegyesítő mérkőzés. Edison Mirandára (30 győzelem – 3 vereség) pedig az eddigieknél rögösebb út vár, amíg újra a legjobbak ellen bizonyíthat.