Klicsko menedzsere, Bernd Bönte elmondta, hogy Nyikolaj Valujev menedzsmentje elutasította 2,5 millió dolláros ajánlatukat, így kénytelen voltak új ellenfél után nézni. Ám senki ne higgye, hogy Sosnowski amolyan „Olcsó János”, hiszen 1 millió dollárt fog a meccsért kapni, pont annyit, amennyit Valujevnek kínáltak legelőször. A lengyel bokszoló ennek értelmében lemondta az április 9-ére tervezett, Audley Harrison elleni EBU címvédését, sőt, a szabályok értelmében már nem is Európa-bajnok, mivel aláírta szerződését a vb-meccsre.
„Nagyon boldog vagyok, hogy a következő küzdelmem is Németországban lesz” – jelentette ki az ukrán sztár. „A helyszín nagyon különleges, amit tapasztaltam öcsém tavalyi meccsén is. A 61 ezer néző feledhetetlen hangulatot tud teremteni a stadionban. Láttam Sosnowski legutóbbi meccseit, el kell ismernem, hogy ő egy tapasztalt, gyors és kemény kihívó. Tudom, hogy mindent megtesz majd, hogy elvegye az övem, de ez nem történhet meg.”

A 31 éves Sosnowski évekig Budapesten, Veres László irányítása mellett készült, és a sors iróniája, hogy az elvégzett szisztematikus munka akkor ért be, amikor a lengyel bunyós Angliába tette át a székhelyét. Ugyanakkor a Veres-Sosnowski páros nem bomlott szét teljesen, hiszen a magyar edző a legutóbbi küzdelem során is szerepet vállalt a nehézsúlyú ökölvívó sikerében. A 189 cm magas lengyel a legutóbbi 3 mérkőzésén legyőzte Danny Williams-t, döntetlenezett Francesco Pianeta ellen (Sosnowski jobb volt), valamint felülmúlta Paolo Vidoz-t. Rutinja, sikerszériája, és izgalmas stílusa miatt épp a megfelelő pillanatban kapott lehetőséget a WBC bajnok ellen!
„Egy álom vált valóra ezzel a mérkőzéssel” – mondta Sosnowski. „A Harrison meccs miatt már javában edzésben vagyok, és hirtelen jött életem lehetősége, hogy megküzdhetek Klicskóval. Köszönöm neki és a csapatának, hogy lehetőséget adnak, amit én meg fogok ragadni. Klicsko ellen felmászhatok a csúcsra, ahová mindig is vágytam. Sok lengyel, és lengyel gyökerekkel rendelkező német él Gelsenkirchen környékén, és remélem, szurkolni fognak nekem. Én leszek az első lengyel nehézsúlyú bajnok!”
Sosnowski korábban négyszer is bokszolt Magyarországon, Kótai Mihály gáláin.
Ajánlott: Veres László - minimum a Pamír legyen a cél! >>>