- Milyen érzés töltötte el, amikor lekongatták a bajnokság utolsó mérkőzését?
- Már Ungvári Pisti aranya után látszott, ez már rossz nem lehet. Remek volt a hangulat, s még hátra volt Varga Miki döntője, neki pedig szinte kötelező volt győznie. Hozta is magát, a közönség remekül szórakozott, két első hellyel zártunk! – kezdte Tóth János.
- Mint az egyik főszervező, tudott pihenni a négynapos verseny során, vagy folyamatos volt a pörgés?
- Már a budapesti sajtótájékoztatóval elindult az ob, aztán jött a vendégek fogadása, szóval zajlottak az események. Minden problémával engem kerestek, igyekeztem megoldani őket, de bevallom, a végére kicsit elfáradtam.
- Amikor december 5-én, szerdán 16 órától a selejtezőkkel beindult a verkli, nyugodtan tekintett a bajnokság elé?
- A szervezőbizottság nagyon aktívan dolgozott, mindenkire lehetett számítani, így a kezdésre minden rendben volt. Pistai Jani bácsit és Láyer Józsefet külön kiemelném, de mindenki hozzátette a magáét. Tökéletesen rendben volt a fény- és a hangtechnika, szépek lettek a bajnokoknak szánt díszes övek is, s külön öröm volt, hogy az illusztris díszvendégek, mint Kovács István
Erdei Zsolt, Balzsay Károly és Bedák Zsolt elfogadták meghívásunkat.
- A verseny után a sajtóban kizárólag csak pozitívumokat lehetett olvasni a hajdúsámsoni rendezők munkájáról. Ez az elégedettség a helyszínen is „lejött”?
- A helyi lakosság, mivel több sámsoni bunyós is indult, nagyon szép számban képviseltette magát, drukkoltak a fiúknak. Tetszésüket fejezték ki, persze, egy kis kritika mindig volt, de ez nem nekünk szólt, hanem inkább a bíróknak. Dr Csötönyi Sándor, a MÖSZ elnöke többször is elmondta, nagyon örül, hogy Hajdúsámson ad helyszínt az ob-nak. Óriási dolognak tartom, hogy a tizenegy aranyból kettőt itthon tartottunk, s mellette még egy bronzot is szereztünk, ez fantasztikus dolog egy kis vidéki szakosztálytól. A korosztályos bajnokokról mindig azt szokták mondani: annyit érnek, amennyit felnőttben kihoznak magukból! Ezért is értékes a felnőttek között szerzett két első hely. Őszintén mondhatom, az ob rendezése megérte a rengeteg munkát, s az anyagi ráfordítást.
- A verseny után többen megjegyezték, szívesen jönnének jövőre is, annyira elégedettek voltak. Bevállalják a következő évi rendezést?
- Azt hiszem, a város is profitált a rendezvényből, jó ideig forgott a neve a sajtóban. Jövőre nem mi rendezzük a magyar bajnokságot, biztos, hogy Budapesten lesz, mert minden ötödik ob-t a fővárosban rendeznek. Magasra tettük a mércét, kíváncsi leszek az ottani rendezők munkájára, remélem, hozzánk hasonlóan, szívvel, lélekkel állnak majd a feladathoz. A 2011-es magyar bajnoksággal azonban már szemezgetünk, szeretnénk, ha a londoni olimpia előtti ob-nak újra Hajdúsámson adhatna otthont. Varga Miki és Ungvári Pisti mellett addig tehetséges utánpótlás bunyósaink is beérhetnek, s újra jó eredményekkel rukkolhatunk ki.
- A bajnokság utolsó napján dr Csötönyi Sándor elnöktől díszes kupát vehetett át az ökölvívó sportágban végzett kimagasló munkájának elismerésül.
- Kicsit meglepett, de nagyon jól esett, hogy elismerték a munkámat. A gesztus, hogy díjazták egy ilyen apró település erőfeszítését, nagyon szép dolog. Talán az is közrejátszott, hogy a szakosztály megalakulása óta, kilenc éve igyekszünk minden tőlünk telhetőt megtenni. Ezúton ragadom meg az alkalmat, hogy kiemeljem és megköszönjem hajdúsámsoni kollégáim munkáját, nagyon erős volt az összetartás, párthovatartozás nélkül mindenki csak egy célért küzdött: hogy minél sikeresebb versenyt rendezzünk! Úgy érzem, ez sikerült!
Balogh Zoltán
www.harangiboxing.hu