Balzsay Károly gyönyörű nyarat szeretne

- Reubl Tünde személyében szép, csinos feleséged van, gyermeket vártok, 15 győztesen megvívott profi mérkőzés áll a hátad mögött, kecsegtető karrier előtted. Kerek a világ?
- Úgy érezem, igen. Most elég jól és szépen mennek a dolgok. Nagy feladatok előtt állok, a következő utáni meccsem már valószínűleg címmérkőzés lesz. Meg kell oldanom, s akkor valószínűleg gyönyörű nyaram lesz – válaszolt a monokli.com kérdésére Balzsay Károly.
- Amikor megtudtad, hogy a harcedzett dél-afrikai Botes ellen vívhatod az első tízmenetes találkozódat, mennyire tekintetted ezt mérföldkőnek?
- Nem néztem, kivel bokszolok, és milyen múlt van mögötte. Az edzőmmel, Fritz Sdunekkel megnéztünk róla két videót, s ennek megfelelően gyakoroltunk. Úgy készültem, mint az összes többi meccsre, csak többet futottam és kesztyűztem. Nem gondolkodtam, hogy mérföldkő-e vagy sem, az előző, Bilak elleni találkozó előtt inkább volt ilyen érzésem.

- Kívülről már a Botes elleni csata első menete után lejött, mozgáskoordinációban, gyorsaságban és technikában is a dél-afrikai felett állsz. Ez a ringen belül is érződött?
- Az már a videó felvételek alapján kiderült, kicsivel gyorsabb és technikásabb vagyok nála, ám ne felejtsük el, „tömegben” és erőben ő volt a jobb, és ez a profi ökölvívásban szinte kiegyenlíti a technikát és a gyorsaságot. Nagyon kellett figyelnem, bár az első menetben a furcsa mozgása miatt nem találtam a ritmust, de a másodikban megéreztem a tempóját és a távolságot, így sikerült megnyernem a mérkőzést. Egyébként nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan befejezem a találkozót.

- Szembetűnő, milyen összpontosítással, koncentráltan mozogsz a szorítóban. Ez egy jelenleg is tartó tanulási folyamat eredménye, vagy az amatőrben és a profiban megvívott mérkőzések hozadéka?
- Ez jó kérdés…. Amatőrben is oda tudtam koncentrálni, bár egy-két meccs elején álmosabbnak tűntem, de a profiknál meccsről meccsre igazolódni látszik, hogy egyre jobban oda tudok figyelni. Bár a hivatásosok között a Botes elleni mérkőzés inkább kivétel volt, mert az első menetben azért nem voltam teljesen „éles”.
- 2004. nyarán kerültél Hamburgba, az Universumhoz. Ez idő alatt mennyit változtál szakmailag, mentálisan és emberileg?
- Húúú…, két évet öregedtem. De komolyra fordítva, nem tudom. Nehéz kérdés. Stílusban mindenképpen sokat változtam, rengeteget fejlődött a védekezésem, pontosabb lettem, s talán az „alvós” időszakaim is rövidültek. Rengeteg hosszú kesztyűzés van az edzéseken, rá vagyok kényszerítve, nem hagyhatok ki. Muszáj koncentrálni, mert másképp az ember nagy pofonokat szedhet be. Hogy emberileg mennyit változtam, azt nem tudom, talán erről inkább a környezetemet kellene megkérdezni, de remélem, maradtam ugyanaz, aki azelőtt voltam. Igyekszem mindenkivel megtalálni a hangot.

- Annak az átlag olvasónak, aki csak az ökölvívó mérkőzéseket figyeli, árulj el néhány kulisszatitkot a világ egyik legjobban működő bunyós-műhelyéről. Milyen az Universum belülről?
- Ha meglátnád az edzőtermet, azt mondanád, Úristen, a magyar válogatott tatai terme sokkal komolyabb. Az Universumnál van két ring, egy csomó zsák, néhány plakát a falon, semmi extra. Olyan az egész, mint egy asztalosműhely vagy egy gyárcsarnok, ki nem néznéd belőle, hogy ez a világ egyik legjobb profi istállója. Igazán a körülmények, amiket megteremtenek, emelik ki a német klubot az átlagból, s teszik a világ meghatározó csapatává. Az orvosi felszereltség kitűnő, ha valaki megsérül, azonnal el tudják látni. Különböző ultrahangos-, lézeres-, fizikoterápiás készülékek állnak rendelkezésre, rögtön gyógyítanak. A meccsszervezésben, s az azt kísérő körítésben szintén profik, ellenben a híres német precizitásnak nyoma sincs. Néha úgy érzem magam, mintha az olaszoknál vagy spanyoloknál lennék, lezserek, lazák, kicsit felületesek, nem izgulják túl a dolgokat. Persze, végül minden a helyére kerül. Nekem tetszik ez a világ, jól érzem magam benne.

- Világszínvonalú amatőr bunyósként kerültél ki, volt-e valami meglepetés a kinti edzésmunkában?
- Hosszabbak a tréningek, sokkal több az erősítés, nem ritka, hogy a futások után is lenyomunk egy komplett edzést. Az amatőrben nem volt erre szükség, hiszen 4x2 perc volt a menetidő, itt viszont ezek a dolgok alapnak számítanak.
- A boksz tudorainak egyik része szerint ütőerőben világszínvonalat képviselsz kategóriádban, míg a másik tábor inkább azt mondja, a pontosságnak köszönhető, hogy ilyen hatékonyan KO-zol. Hol az igazság?
- Az ütőerőmmel soha nem volt gondom, ez adottság. A pontosságot lehet tanulni, és ezt próbáltam is elsajátítani rendesen az évek során. A profiknál nem kell annyira kapkodni, van idő odafigyelni. Így, ha az ütőerő megvan, és ez pontossággal párosul, akkor szépszámmal lehet KO-s győzelmeket aratni.

- A hamburgiak arról is ismertek, rengeteg kelet-, és közép-európai bunyóst igazolnak. A szláv és a magyar lélek nem áll olyan messze egymástól, mennyire alakulhatnak ki barátságok?
- A csapat nyolcvan százaléka orosz, ukrán, de van egy-két üzbég is. Ők teljesen más mentalitásúak, főleg az oroszok. Nem annyira lazák, kicsit morcosabbak, nem éppen vidám stílusúak. Persze, itt is akadnak kivételek, a korábbi világbajnok, Grigorjan roppant kedves, aranyember, őt imádjuk. De nagyon hasonló a nehézsúlyú Csagajev is, végtelenül kedves, szelíd fickó. A kevés német közül nekem nagyon jó barátom Sebastian Zbik, akivel együtt edzünk, mászkálunk. De a feleségemmel és az ő barátnőjével kiegészülve közös programokat is szervezünk. Ők itt voltak az esküvőmön is, ám a többiekkel inkább csak munkakapcsolatban vagyok.

- És milyen a magyar trió? Erdei Zsolttal és Bedák Zsolttal már nagyon régen, még az amatőr válogatottból ismeritek egymást.
- Ez volt az első felkészülés, amit együtt végeztünk, hozzáteszem, kitűnő hangulatban. Néha úgy éreztük magunkat, mintha az amatőr válogatott táborában lennénk. Már egy kicsit kivoltak velünk az Universumnál, magyarul üvöltöztünk egymásnak a terem egyik végéből a másikba, persze, nekik fogalmuk sem volt, mivel húztuk egymást. Nagyon jó volt a két sráccal együtt edzeni, inspirált a hangulat, teljesen feloldódtunk, s a tréningek is nagyon jól mentek. „Hullára” edzettük magunkat, de mégsem éreztük annyira tehernek a munkát, jót tett, hogy Bedák Zsolti is csatlakozott a csapathoz.
- Már a düsseldorfi mérkőzés előtt megjelent a sajtóban, hogy siker esetén a WBC interkonti övéért szállhatsz harcba. Ennek ismeretében mennyire tudtál rákoncentrálni a Botes elleni derbire?
- Kicsit megosztotta a figyelmemet, bár próbáltam elhessegetni a jövővel kapcsolatos gondolataimat, s kizárólag a dél-afrikai srácra koncentrálni, de bevallom, ez nem sikerült száz százalékosan. Azóta már hallottam más övek felől is, szóval már nem annyira biztos ez a WBC-címmeccs.

- A sikereid hatására, az utóbbi időben mintha jobban felkapott volna a média. Így érzed te is?
- Igen, egyetértek, néhány hónapja valóban fokozottabb az érdeklődés körülöttem. Már Németországban is megkerestek újságírók, s egy német tévé is jelezte, szeretnének egy interjút készíteni.

- Apropó, hogy állsz a német nyelvvel?
- Az egyszerű fogalmazással, kérdésekkel nincs gondom. Bár közel sem vagyok olyan perfekt, mint Madár, vannak még nyelvtani problémáim, de jól el tudok beszélgetni, szinte mindent megértek, amit az edzőm és a társaim mondanak.

- A minap Füzesy Zoli azt mondta (róla köztudott, nem levelezőn végezte a „bokszegyetemet”, véleménye mérvadó), a magyar öklözők közül, Kovács Istvánt és Erdei Zsoltot is beleértve, te lehetsz az, aki a profik között az igazi nagy durranást produkálhatja. Mennyire érzed a szakemberek bizalmát?
- Háát…, végül is igen, Fritz Sdunek is ilyeneket szokott mondani és nyilatkozni, amitől néha kicsit meg is rettenek. Tudom, nagy feladatokat szánnak nekem, sokat várnak tőlem, de ez egyben teher is. Azért igyekszem megfelelni az elvárásoknak, tudom, nem holnap vagy holnapután kell megoldanom a nagy feladatokat. Lesz rá időm, hogy felkészüljek, s remélem, meghálálom a belém fektetett bizalmat.

Balogh Zoltán