„Csak annyi, hogy legalább két hónapot itthon töltök, Kelenföldön, és kipihenem a testi és lelki fáradalmakat. Természetesen folytatni akarom a bunyót, és ennek érdekében egy plasztikai műtét is szóba jöhet.” – kezdte Karcsi az [origo]-nak adott interjúban.
Mint az ismert, a 30 éves magyar klasszis mindig is hajlamos volt felrepedni, sőt, áprilisban olyan súlyosan megsérült, hogy ha nem Magyarországon van a szombati rendezvény, talán ősz közepéig fel sem merülhetett volna, hogy ringbe lépjen. Balzsay korábbi sérülései ugyanis még nem voltak meggyógyulva, így talán nem véletlen, hogy a Robert Stieglitz elleni küzdelem 9. menetében ismét mélyen felrepedt: „Tulajdonképpen attól kezdve zavarodtam meg, onnan már nem tudtam kézben tartani a mérkőzést.”
„Az Universum vezetői mondták, hogy nem ártana rendbe tetetni az arcom. Persze nem elsősorban szépészeti céllal, hanem azért, mert világéletemben sérülékeny voltam, könnyen felreped a bőr az arcomon, a homlokomon, a szombati mérkőzésen is nagyban hátráltatott a vágás a két szemem között. Állítólag Hamburgban praktizál Európa legjobb, ilyen sérülésekre specializálódott plasztikai sebésze, a részletek tisztázása után ő hozhatja rendbe az arcomat.”
Balzsay megrázó veresége - videó >>>
Az idézetek az [origo] interjújából származnak