www.monokli.com
Hírek/Cikkek Interjúk Monokli® Videók Ranglista Erdei Zsolt Hasznos oldalak: az egérkímélő kezdőlap!Hasznos oldalak: az egérkímélő kezdőlap!

Fejes László: évek alatt sem múlt el a varázs!

A+A-
2007. aug. 2., csütörtök, 14:431654 olvasás - 32 komment


Fejes László: évek alatt sem múlt el a varázs!

A hóhért akasztottam! Nem, nem vagyok hülye, hogy a „Hóhér” művésznéven ismert hajdúhadházi ösztönbokszolóval, Nagy Józseffel kekeckedjek, újságíró kollégát kaptam diktafon végre: Fejes Lászlóval, a szakmában csak JollyDee-ként ismert régi motorossal beszélgettem.


Jollyde és a bírói kar (középen)
A 44 éves, nemrég sikeres EABA pontozóbírói vizsgát tett Fejes László régi bútordarab az ökölvívás krónikásai között. Az oroszlányi középiskolás évek alatt kötött szorosabb barátságot a sportággal, ám mivel csípőficammal született, így a ring helyett a szurkolás maradt számára. A bányászvárosban abban az időben nem volt olyan bunyós-esemény, melyen ne lett volna jelen. „Megfogott a bunyó, tiszta, egyenes sportág, itt két emberen múlik minden, aki jobb, az győz, itt nem lehet lazsálni, mint némely csapatsportágban” – kezdte a múltidézést. A ’80-as évek második felében a Fejes család egy parabola antennával gazdagodott, így már semmi akadálya nem volt annak, hogy Laci bokszőrült édesapjával minden profi gálát nyomon kövessen, s szurkoljon legnagyobb kedvenceinek, Chris Eubanknek, Nigel Benn-nek vagy éppen Michael Watsonnak. A rendszerváltás a hazai ökölvívóéletben is változást hozott, egymás után rendezték a kisebb profi gálákat, melyeket Fejes sporttárs szurkolói minőségben szinte mindig megtisztelt. „Nagyon megszerettem, s élveztem a közeget, egyre több ismerősre tettem szert mind a szurkolók, mind a versenyzők között.”
JollyDee tudósít

Persze, Laci közben ezerrel nyomta az ökölvívással foglalkozó internetes fórumokon, de néhány hónnappal a profibox.hu 2002-es májusi indulása után már a szerkesztőgárda tagjaként publikálta írásait, ahol jól jött egy, a magyar vonalat jól ismerő tudósító. „Interjúkészítés alatt nehezen tudtam kikapcsolni személyes érzéseimet, nehéz úgy anyagot készíteni, ha kedveled a versenyzőt. Biztos, hogy a szimpátia valamilyen szinten érződött az írásaimban, de mára már megtanultam elkülöníteni a dolgokat, akárcsak a bíráskodásban, itt is kívülről kell szemlélni az eseményeket. Egy biztos, igyekeztem mindenkinek segíteni. Közben magam is tanultam, az ökölvívás szakmai részéből Veres Lacitól sajátítottam el a legtöbbet, büszke vagyok, hogy ma is barátomnak tekinthetem” – mondta Fejes László, aki utólag visszagondolva elismeri, volt, akivel szemben erősebb kritikát fogalmazott meg a kelleténél. „Rácz Félix működésével szembeni bírálataimat ma is fenntartom, de nem biztos, hogy olyan formában és vehemenciával kellett volna megírnom a dolgokat. Azt hiszem, túl erős volt a kritika.”
Fejes László és Kótai Mihály

A szakíró elmondta, újságíróként hiába vett részt számtalan ökölvívó-rendezvényen, soha nem tudja magát teljesen függetleníteni a körülményektől. „A mai napig bizsereg a lábam, elfog a jól ismert érzés, előbújik belőlem a szurkoló. Évek alatt sem múlt el a varázs, izgalommal nézem ma is az eseményeket, legyen az egy kis gála vagy világbajnokokat felvonultató megashow” – nyilatkozta a boxrec.com szerkesztője, aki elmondta, büszke rá, hogy a kezdetek óta az elismert nemzetközi bokszportálnak dolgozik, nevéhez fűződik az internetes oldal nemrég elkészült magyar változat is.

JollyDee azt is megosztotta a monokli.com-mal, nagyon megfogta a női ökölvívás, hiszen munkájának köszönhetően belelátott, milyen akarattal és vehemenciával küzdenek a hölgyek az edzéseken s a meccseken. „Úgy érzem, méltánytalanul háttérbe szorítja a média és a szakma a női ökölvívókat, pedig a hazai női bunyósok nemzetközi szinten sikeresebbek, mint a férfiak, elég, ha csak a megszerzett profi világbajnoki címek számát vesszük alapul” – fogalmazott a BudaBox sajtóreferense, aki 2004-től az amerikai womenboxing.com női ökölvívással foglalkozó honlap hivatalos közép-európai tudósítójaként is publikál.
Belinszky Krisztina és Fejes László

Az évek során egyik interjú követte a másikat, ám Laci számára a legemlékezetesebb a kitűnő profi bíróval, Nagy Imrével készített anyag volt, mely mind szakmai, mind civil körökben jó visszhangra talált. Ekkor viszont még nem gondolta, hogy ez a beszélgetés sorsa további alakulását is jelentősen befolyásolja majd. „Mindig is érdekelt a bíráskodás, Nagy Imre barátom is folyamatosan bátorított. De a bírótanfolyamra való jelentkezésemben az is közrejátszott, ha már elkezdtem írni az ökölvívásról, úgy éreztem, tisztában kell lennem a szabályokkal, olyasmit kell csinálnom, amiben naprakész vagyok. Szerettem volna minél hitelesebb lenni, s ha már nem adta meg a sors, hogy a ringben mutathassam meg magam, legalább azt a szegmensét próbálom megragadni a bunyónak, amibe beleláthatok, s közelebb kerülhetek a titokhoz.”
Floyd Mayweather Jr és Fejes Jollydee László

A 2004 májusi sikeres bíróvizsga után az igazi mélyvízbe a 2005-ös kadet ob-n került a kezdő pontozóbíró, melyen Debreczeni László zsűrielnöktől „A” kategóriás minősítést kapott. Fejes László azóta egy sikeres EABA-pontozóbírói vizsgán is túljutott, az idei siófoki kadet Eb-n szerezte meg a dokumentumokat.

Erdei Madár Zsolt és Fejes László„Mozgássérült vagyok, nem tudnék elmozogni egy dinamikus meccsen, akadályozhatnám a versenyzőket, de lehet, akkor sem tudnék közbelépni, ha egy ütészápor közepén kellene a felek közé lépnem, hogy megállítsam a küzdelmet. Tisztában vagyok a korlátaimmal” – hangzott az őszinte vallomás, melyhez hozzátette, a pontozóbírói tevékenységet felelősségteljesebb munkának tartja, mintha a ringen belül dolgozna. „Igyekszem mindenkivel tisztességes, korrekt sporttársi viszonyt kialakítani, nem akarok egyik szekértáborhoz sem tartozni, mert kizárólag csak függetlenül lehet normálisan bíráskodni.”

JollyDee a pontozóbírói pályán az EABA-minősítés megszerzésével elérte a maga elé kitűzött célt, ám ha úgy hozza az élet, szeretne sikeres AIBA-vizsgát is tenni, de nem titkolt álmai közé tartozik, hogy egyszer egy rangos külföldi viadalon pontozóbíróként is közreműködhessen.

Balogh Zoltán
Értékelje cikkünket: (Eddig 20 szavazat érkezett)

Ez elég gyenge lett... 1 Harmatos kis írás... 2 Adok még egy lehetoséget... 3 Alaposabb munkát várok el... 4 Nem ártana jobban tájékozódni a témával kapcsolatban... 5 Elmegy, bár vannak hiányosságok... 6 Elég jól sikerült... 7 Szépen kidolgozott, korrekt írás... 8 Teljesen belefedkeztem az olvasásba... 9 Ha minden cikk ilyen lenne... :) 10
Adja hozzá a kedvencekhez:

 
Szólj hozzá!!
Név:
E-mail cím:
Regisztráció
Belépés
Regisztráció lépései:
1. Kérem adjon meg egy felhasználói nevet és egy email címet!
2. Kattintson a "Regisztráció" menügombra!
3. Az e-mailben kapott linken keresztül aktiválhatja a regisztrációját!
4. Kattintson a belépés gombra!
Megmondóbox:
BB kódok: [b]félkövér[/b] [u]aláhúzott[/u] [i]dőlt[/i]
Elküld
Frissít
Fordít


Hozzászólások: ( 32 hozzászólás érkezett )
32 Sasi [2007-08-04 16:05:31]
Bár már telefonon megtettem, most is megragadnám az alkalmat, hogy gratuláljak Jollynak az EABA minősítéshez.

Csak egy példát tudok mondani Jolly pontozói működésével kapcsolatban, ami szerintem pozitív példa minden hasonló feladatot ellátó sportembernek: a Budapest Bajnokságon történt, hogy a döntő napján az egyik nagy budapesti klub első embere a zsűriasztal mellett terpeszkedett, ami ilyenkor egyet jelent a furcsa ítéletek megjelenésével. Jolly volt az egyedüli, aki nem hajlott meg, inkább „bent maradt” egyedüliként, és nála tényleg a jobb bokszoló nyert. A többieknél nem, pedig egyértelmű volt, hogy ki nyerte a mérkőzést!

Remélem, hogy ezt a mentalitást pontozóbíróként végig megtartja majd, és nem asszisztál majd a bokszolók megrablásához, ami sajnos elő szokott fordulni.
31 Adam [2007-08-03 23:33:58]
Jolly Barátom!
További sok sikert kívánok Neked.

Bosszankodom, mert a lényegröl elterelték a figyelmünket.
30 Ezüstszegi József [2007-08-03 23:24:40]
Nem olyan rég ismertem meg Lacit, de már nagyon sokat segített nekem, tisztelem Őt a kitartásáért, és sok sikert kivánok neki a jövőben.
29 popovics tamás [2007-08-03 22:53:04]
Nem akartam én politikát belekeverni,de amilyen a vezetőink útmutatása,olyan a népünk hozzáállása.Nézzetek körül,Romániábn,Ukrajnában és bárhol másutt a világban mindenhol összetart a nép,megbecsülik az értékeiket,mi meg még ott sem értünk egyet(sőt inkább"őljük"egymást)ahol ha csak szóban is,de jót tenne a biztatás az érzésés,hogy szeretnek bennünket,velünk vannak.
28 cezi [2007-08-03 22:19:41]
kar ebbe politikat (magyarkodast) keverni, egyszeruen itt tart a magyar profiboksz is (ahogy a magyar foci is). ha majd kihalnak belole ezek a remek emberek, akik belterjes modon sajat hasznukra dolgoznak, majd akkor terjunk vissza erre a temara.
27 popovics tamás [2007-08-03 21:58:23]
Szép vita keveredik mindíg itt a monoklin.De ez (sajnos nem látjátok)nem használ sem s sportnak,sem a Magyar idenditásnak.Ennyit tudtok,és itt tartunk,és itt fogunk tartani miközben Európa fényévekre elhúz tőlünk,honfoglaló Magyaroktól.Se összetartás,se Haza se sport.Ez amit érdemlünk.Ez amit érdemlünk?
26 Tyll Vietta [2007-08-03 20:36:38]
Gratulálok Fejes Lászlónak a sikeres pontozóbírói vizsgához, és sikeres pályafutást kívánok!
25 Adam [2007-08-03 19:28:47]
A peranyagot ismerem, annak idején volt olyan dolog, amit segítettem lefordítani. Amit Fejes Laci szerepéröl írsz az nem igaz.
A szokásos mocskolódás.
24 Baja [2007-08-03 19:20:23]
Cáfolom. Soha nem írtam még erre a fórumra semmilyen néven. És Ádám, ha kételkedsz az általam megfogamazott vádak valóságtartalmában, kérd el Koller Istvántól vagy Csábi Bettinától a Boxteam Vienna konta Csábi Bettina ügy peranyagát. Dokumentumok vannak. Fejes László "vamzerkodásának" köszönhető volt mindez. Van olyan mocsok amit nem lehet lemosni!

Ha már az álneveknél tartunk. Van aki szerint "nagy" néven nem Fejes írogat?
23 cezi [2007-08-03 19:04:40]

hahh, en most eloveszem a pattogatott kukoricat, meg az uditomet, es olvasgatni fogok :)

ps. ha mar moderaltok, akkor a kurvazasokat is illene, nem azt, ami annal joval lagyabb... :)
22 Adam [2007-08-03 19:04:21]
Szerintem ez egy és ugyanaz a személy, aki különbözö álneveken itt mocskolódik.

Néha még saját magával is vitába keveredik. Lásd például flex és nagy álnevek esetében.
21 Baja [2007-08-03 19:01:49]
Akkor most marha büszke lehetsz Fejes László barátságára. Ő pont az a "vamzer", akit körbeírtál! És tudod, madarat tolláról, embert barátjáról!
20 profi [2007-08-03 17:20:56]
Undorító! ...és még egyszer,...és százszor! UNDORÍTÓ!
"A VILÁG OLYAN, AMILYENNÉ TESSZÜK MAGUNK KÖRÜL!"
NA, MOST PONT OLYAN!!

Ahol én főlnőttem, (VIII. kerület, Práter utca) ott a legnagyobb bűnök egyike a "vamzerkodás" (információ gyűjtés, besúgás, árulkodás) volt!
Ez valahogy, az egész eddigi életemen végig kísért! ...és fog is!! Mindegy mi a "divat", vagy éppen az érdek mit kíván! Ez jellem kérdése!!
19 Suspect Zero [2007-08-03 12:21:38]
Köszönöm Erwin a beírást. Kérek mindenkit, hogy gondolkozzon az imént leírtakon. Tényleg jó lenne, ha a hozzászólásokat nem arra használnánk, hogy mocskoljuk az írás alanyát, majd az ahhoz kommentet írót!
18 bézé [2007-08-03 12:19:01]
Erwin: Sajnos igazad van! Folyamatosan igyekszünk tenni a gyűlölködés ellen, de te is tudod, nem megy olyan könnyen a moderálás.
17 Erwin [2007-08-03 11:57:37]
Bocs, hogy beleszólok, tudom, hogy semmi jogom ilyen jellegű kritikához, de nem bírom megállni. Nem szeretnék senkit cseszegetni, vagy megbántani, de ez valami embertelen, ami itt folyik. Olyan élveboncolás megy itt egyre több cikk alatt, hogy jóérzésű ember ha jót akar, akkor a kommenteket már el sem olvassa.
16 Adam [2007-08-03 11:19:00]
Formában vagytok megint.
Teljesen mindegy, hogy mi jelenik meg az interneten, valakik mindig mocskolódnak. Persze csak, ha magyarországi a téma.
Amit az alábbi kettö ír az definitiv hazugság.
15 Véres Kard [2007-08-03 10:51:03]
Azé Kovács "minden sarkon van egy kurvám" Istvánról, a mintacsaládfőről is lehetne szép dolgokat írni. Pl. Mennyi támogatásért üllt ki a pódiumra két millió ember elé. Vagy a piros-kék fradi huligánról, aki a leégett BS-ben kergette a népet. Ó és vannak jobbak a keresztény erkölcsű bajnokról!
14 Baja [2007-08-03 10:40:23]
Védjétek, de tudjátok mit csinált ez az álszent. Megtudta, hogy Csábi Bettina át akar igazolni Félixhez, és azonnal jelentette a Boxteam Viennának. Az ilyen az előző rendszerben bizonyosan III/3-as ügynök volt! Azután nehezem emésztette meg, hogy Csábi Bettina Magyarországon világbajnok lett, sikeres és népszerű, a magyar és a nemzetközi fórumokon végig szapulta Őt. @°~}{#
13 Flex [2007-08-03 10:18:02]
Én Öreg véleményére lennék kiváncsi.
12 Lepke [2007-08-03 10:04:21]
Nemrég volt alkalmam együtt dolgozni Lacival. Én bátran használom a korrekt és segítőkész jelzőket.
Drukkolok neki, hogy sikeres legyen a pontozóbíroi pályafutása.
Szabó Tamás
11 bézé [2007-08-03 08:51:26]
Pistinek: Én feltettem a kérdést Fejes Lászlónak: mely dolgokat csinálna másként, mi az, amit rosszul oldott meg újságíróként? Ő csak a Fléixhez kapcsolódó dolgokat említette. Ennyi.
A kérdéseiért és a válaszaiért mindenki saját maga vállalja a felelősséget, elvégre nagyfiúk vagyunk.
10 Adam [2007-08-02 23:44:49]
"Tudnék találgatni, hogy ki szponzorált ilyen elferdített írásokat, de nem teszem. Már csak azért sem, mert egyértelmű, hogy ki volt az."
Fogalmam sincs, hogy mire gondolsz. Felvilágosítanál?
9 lefthook [2007-08-02 23:17:45]
Tudnék találgatni, hogy ki szponzorált ilyen elferdített írásokat, de nem teszem. Már csak azért sem, mert egyértelmű, hogy ki volt az.
8 profi [2007-08-02 23:12:56]
Biztos megijesztetted! :-))
Kiváncsi lennék, hogy ki fizetett neki? ...és miért nem kell fizetni most?

Most más kapja ezért a pénzt! Vagy már nincs aki fizessen? Semmi, és senki nem tud megváltozni anélkül, hogy ne maradjon a múltból, vagy a múltbéliből!
Ha a fogat-fogért, szemet-szemért törvény élne, akkor a hazai bokszban csak félszemű fogatlan emberek rohangálnának!
7 Adam [2007-08-02 22:54:16]
"én továbbra sem szeretem, mint ahogy az összes olyan embert sem aki a saját vagy más érdekében valótlant állit... "
Ezzel egyetértek. Ilyen sok van a magyar interneten.
Hogy ez Jollyra jellemzö lenne? Nem tudom. Velem mindig tisztességes volt.
6 pisti [2007-08-02 22:15:10]
Ja kérem, bennem meg felbuzog a temetettlen múlt...

A cikkben egy szó sincs arról hogy Fejes egy időben pénzt kapott azért hogy rosszat irjon magagerekről, bokszolokról, promoterekről és fényezze a számukra fontos eseményeket, bunyosokat...

Amikor figyelmezettem, hogy elegem van a csusztatásaiból és a hazugságokból, sms-ben elnézést kért és közölte, hogy ezért kapja a fizetést...

Csak remélem, hogy ez már a múlt, de mint ahogy a kommunista sem lesz egyik napról a másikra demokrata, ezért én a korrekt és egyenes jelzőket nem használnám...

természetesen a bírói pályafutásához sok sikert kivánok és remélem hogy "egyenesebb " bíró lesz mint "újságíró" vagy ember...

én továbbra sem szeretem, mint ahogy az összes olyan embert sem aki a saját vagy más érdekében valótlant állit...

Koko
5 profi [2007-08-02 21:17:29]
Végre, egy nagyon jó írás, egy "nagyon jó" emberről!
Azt hiszem, Jolly tőlem kapta a legtöbb kritikát az írásaira vonatkozólag. De most már büszke vagyok a barátságára, és Ő az egyetlen, (a fórumokon) aki kiképezte magát igazi szakértővé!
Gratulálok Fejes Laci! Biztos vagyok benne, hogy ez még nem a végállomás!
Veres László
4 Herimen [2007-08-02 20:51:14]
Kedves Baja!
Nem tudom mi az ami Téged bánt vagy sérelmesnek tartasz.Azonban én ismerem jól a Lacit és valóban egy frankó srác és még igen is viheti valamire a pontozó bírói szakmában.Azt tudom mondani Laci.Nagyon szurkolok neked és ha kell bármikor számíthatsz rám.Jó az írás amit irt a bz.Gratulálok neki is.
Sport baráti Üdvözlettel:
Herman Pista
3 Baja [2007-08-02 16:40:42]
Nem vagyok olyan biztos abban, hogy amit Belinszky Krisztina az igaz! Egyenes, segítőkész? Emlékezzetek Jollydee ámokfutására, amit pl. Csábi Bettinával csinált! @°~}{#
2 Adam [2007-08-02 16:35:15]
Jó cikk.
1 Belinszky Krisztina [2007-08-02 16:05:30]
Fejes Lacit régóta ismerem,egyenes nagyon segítőkész embernek tartom,és sokat adok a véleményére.Ő tényleg őszínte híve és szakértője a női boksznak.Sok sikert kívánok a bírói pályafutásához.

Hány WBO-bajnokunk lesz?
2 - Erdei és Balzsay is nyer
1 - csak Erdei jár sikerrel
1 - Balzsay győz, Erdei kikap
0 - mindketten kikapnak
Ez egy hülye szavazás
Impresszum Levél nekünk Médiaajánlat
www.monokli.com
monokli@monokli.com


SITEMAP XML PageRank Toplista - SEO Tools Küzdelem a spammelők ellen site statistics Webtop
Magyar hungaroo.com - A magyar linkjegyzéke Magyar Honlap Linkek Best-Top Statisztika