2009. aug. 16., vasárnap, 00:391528 olvasás - 0 komment

Szombat délután thaibox-gála volt Tatabányán, profi ökölvívással megerősítve, ahol a Profibox Promotion három hivatásos mérkőzést hozott tető alá. Beszámoló a meccsekről, időrendben visszafelé haladva.
A harmadik mérkőzésen az eddig veretlen Túrós Arnold (4 győzelem – 0 vereség) és a román bajnokságban az ezüstéremig jutó, de profiként csak most debütáló Marius Cojocneau küzdött. A mérkőzés elején úgy tűnt, hogy hasonló képességű versenyzők csatáját láthatja a nagyérdemű, ami talán valóban így is volt, de ahogy múltak a percek, a Profibox Promotion színeiben versenyző Túrós fölénye egyre jobban nőtt. A harmadik menet végére világossá vált, hogy a román versenyző már csak kiütéssel nyerhet. Ezt valószínűleg az edzője is így gondolta, hisz a negyedik menetben Marius mindent egy lapra tett fel, és óriási iramot diktálva megpróbálta befejezni a mérkőzést. Bár a hajrá nem járt sikerrel, a nézők hálásak lehettek, hisz így a váltósúlyú küzdelem utolsó menete nagyon izgalmasan alakult. A végeredmény 40:36 Túrós javára.
A második mérkőzésen a 2009-es Kyokushin világkupa (Japán), valamint a 2007-es thai boksz világbajnokság aranyérmese (Belgrád) Zatykó Zita, és a Szekszárdról érkezett Török Izabella lépett szorítóba. Török harciasan kezdte a mérkőzést, de hamar kiderült, hogy tudásban messze elmarad, a több sportágban is jártas riválisától. Zatykó ügyesen ellépegetett Török támadásai elől, és határozott válaszütésekkel csökkentette a szekszárdi lány harciasságát. Az első menet utolsó fél percében Zatykó fölénye annyira egyértelmű volt, hogy Török edzője (aki egyébként az édesapja is) feladta a kilátástalannak tűnő küzdelmet.
Első párként Nicoletta Cortinea (román amatőr bajnok) és Bedő Zsófia lépett szorítóba. A két hasonló képességű versenyző közül, a profik között tapasztaltabb Bedő nyert pontozással. (39:36).
hirdetés