„Hozzáteszünk a magyar ökölvívás eredményeihez”

Néhány éve már a DVSC ökölvívóit az ország legjobbjai között emlegetik. Nem véletlenül, a hajdúsági piros-fehérek a hazai versenyeken túl egyre másra szállítják a kiemelkedő nemzetközi eredményeket: tavaly Móna Imre nyert kadet Európa-bajnokságot, míg az idén Kalucza Norbert harcolta ki az olimpiai részvétel jogát.

„Éppen egy üzleti tárgyalás közepén tudtam meg a hírt, hogy Norbi kijutott Pekingbe. Nem tudtam tovább koncentrálni, kértem egy félórás szünetet, hogy örülhessek kicsit. Úgy vélem, Norbi tudatában volt, hogy ez hatalmas kiugrási lehetőség számára, s talán mindenkinél jobban akarta a sikert” – mondja az ismert debreceni vállalkozó, majd hozzáteszi, Móna Imre tavaly, Siófokon szerzett kadet Európa-bajnoki aranyérme is legalább ekkora örömet jelentett számára, életének meghatározó élményei között tartja számon.

A klubelnöknek azért nem okoznak hatalmas meglepetést csapata eredményei, mint elmondja, 1998-ban azzal a szándékkal kezdte visszavásárolni a romokban heverő szakosztály széthordott bokszzsákjait, kesztyűit, hogy idővel egy jól működő klubot hozzon létre. „Többek között azért is kezdtem bele, hogy a gyerekek ne az utcán csavarogjanak, hanem az ökölvívással kössék le az energiájukat. Tudtam, szisztematikus munkával kiemelkedő sikereket érhetünk el, másként bele sem vágtam volna. Valamit vagy jól csinálunk, vagy sehogy” – hangzik az egyszerűnek tűnő, ám annál nehezebben megvalósítható iránymutatás.

A 44 éves sportvezető két fiát is „megfertőzte” a boksz szeretetével, s a srácok enyhén szólva sem ügyetlenek. A nagyobbik, Ervin több korosztályos világversenyen vett már részt, az egyik legtechnikásabb öklözőként tartják számon, de a „kicsi”, Szilárd is nyert már diákolimpiát és országos bajnokságot is. „Nagy öröm, hogy bokszolnak a srácaim, természetesen ez is hozzájárul, hogy támogatom a szakosztályt. De azt azért hozzáteszem, nem csak ez motivál, hiszen amikor elkezdtük, még egyik fiam sem járt edzésre. Ha ne adj’ Isten, valamikor úgy döntenének, hogy nem csinálják tovább, akkor is maradok, mindig számíthat rám a DVSC. De már megvan a családon belüli utánpótlás is: a hatéves keresztfiamat is bokszolónak szánom” – mondja nevetve.

A cívisvárosi klub hazai szinten hihetetlen tömegeket von a sportágba, 150 öklözőjük közül 100 igazolt versenyző. A legutóbbi utánpótlás olimpián is 28 fővel vettek részt, s magabiztosan nyerték a serdülők és kadetek pontversenyét. Szabó Sándor többek között a fiókszakosztályok munkáját tartja a sikerek zálogának: a három debreceni edzéshelyszín mellett Kabán, Bocskaikertben, Derecskén és Berekböszörményben is működik „tagozatuk”. Az elnök szerint az eredmények másik fontos összetevője a Pofonparti rendezvénysorozat létrehozása, mely kéthetente versenylehetőséget biztosít, így mire egy ökölvívó eléri a versenykorhatárt, már 20-30 mérkőzés áll a háta mögött.
Jó magyar szokás szerint a sikerekkel egyenes arányban nő az irigyek száma is, de Szabó Sándor úgy véli, inkább így legyen, mint sajnálják őket. „Ez azt jelenti, hogy még tovább gyarapítjuk az amúgy sem csekély eredménylistánkat. Tavaly 22 érmet, köztük 8 aranyat szereztünk az országos bajnokságokon. Egy-egy emberrel, csoporttal valóban volt vitám, de azt hiszem, ezen már túl vagyunk. Talán ők is rájöttek, jó, amit csinálunk, hozzáteszünk a magyar ökölvívás eredményeihez.”

A tulajdonos a szakmai munka irányítását az egykori DVSC-s bunyósra, Deél Istvánra bízta, aki öt éve főállásban látja el a vezetőedzői teendőket. A tréner nem volt kiemelkedően eredményes versenyző, s „csak” középfokú edzői végzettsége van, ezért többször érkezik kritika, hogy nagyobb tapasztalatú mesterrel még előrébb tarthatna a szakosztály. „Hadd halljam, melyik edzővel? Várom a neveket, de nézzük meg a „jelöltek” eredményeit! Értek el mostanában olyan sikereket, mint Deél Pista, s a csapatuk hányadik utánunk a rangsorban? Mondani mindent lehet, de a tények magukért beszélnek. Vezetőedzőnk az ország egyik legjobb és legeredményesebb trénere, óriási szerepe van abban, hogy itt tartunk.”
Érzékeny pontra tapintok, amikor arról érdeklődöm, Debrecen önkormányzata milyen mértékű segítséget nyújt a város egyik legkiemelkedőbb szakosztályának. A kérdésre fejcsóválás s nagy sóhaj után érkezik a válasz: „Kalucza és Móna sikerei után folyamatosan csörgött a telefonom, mindenki gratulált, ám ez nem igazán látszik meg a város által nyújtott támogatáson. Talán más bokszszakosztályok azt hiszik, nálunk kolbászból van a kerítés. Írd és mond: tavaly összesen százezer forintot kaptunk, de ezt is a Pofonparti támogatására, előző évben viszont egy fillér sem érkezett a számlánkra. A környékbeli települések közül Hajdúsámson négy-, míg Hajdúhadház kétmillió forintot kapott a helyi önkormányzattól. Nekünk egyedül a Vágóhíd utcai termet biztosítják, de ezt is mi újítottuk fel több millióért, mert másként összedőlt volna. Pedig jól jönne a város segítsége Kalucza Norbi lakásproblémájának megoldásában is, várandós barátnőjével együtt kilencen laknak egy öreg házrészben. Lehet így nyugodtan készülni az olimpiára?” – teszi fel a választ már magában hordozó kérdést.

A csapatfőnök a tanulást illetően is keménykezű bunyósaival, íratlan szabály, mindenkinek kötelező szakmát szereznie, de ma már egyre inkább az érettségit tekinti alapnak. A legjobbaktól elvárja, hogy egyetemre, főiskolára jelentkezzenek, úgy véli, a tanulásból még senkinek nem származott baja, kell egy biztos kapaszkodó, ha véget ér a bunyós karrier.

Szabó Sándor elmondta, bár a várostól igen kevés támogatást kapnak, de mint Kalucza Norbert esetében, a többi felnőttkorba lépő tehetségnél is meg fogják oldani, hogy karrierjük érdekében csak a bunyóra tudjanak koncentrálni. „Nem más kluboknak akarjuk nevelni a srácokat, ha már ennyi áldozunk a pályafutásukra, szeretnénk, ha később is a DVSC-nek szállítanák az eredményeket. Hadd legyünk büszkék rájuk, szolgáljanak példaképül a felnövekvő generációnak. Eddig is szép sikereket tudhatunk magunkénak, de még közel sem értünk teljesítőképességünk határára. Úgy hiszem, csak az út elején tartunk, bízom benne, sok siker vár még ránk.”

Balogh Zoltán