K-1: Rácz Dénes, a pofonosztó közalkalmazott

A kick- és thaibokszban is szép eredményekkel rendelkező fighter minden gond nélkül lépett át a mezőnyön, ám menedzsmentjével egyetértésben, győzelme ellenére sem szándékozik nehézsúlyban versenyezni nemzetközi szinten. Az orosházi kistérségi irodavezetői posztot teljes munkaidőben ellátó, két diplomás fiatalember eredeti kategóriájában szeretne sikereket elérni.

A kopasz irodavezető reggel fél nyolckor belép a hivatal kapuján. Bal szeme alatt monokli, s mintha jobb bokáját is húzná kicsit. A munkatársak összesúgnak a háta mögött. Egyikük megjegyzi, a főnök már megint verekedett. A többiek bólogatnak, valaki még hozzáteszi, meglátjátok, nem lesz ennek jó vége! – a fenti jelenet persze csak a fantáziám szüleménye, az orosházi kistérségi iroda munkatársai jól tudják, hogy főnökük, Rácz Dénes a küzdősportok szerelmese, sérüléseit nem kocsmai duhajkodásokban, de még csak nem is családi perpatvarok során „szerzi be”. A Békéscsabáról ingázó 28 éves sportoló már Orosházán is megmutatta, kőkemény térddel és ököllel rendelkezik: tavaly, december 8-án, a városban megrendezett küzdősport gála egyik főmérkőzésén hatalmas csatát vívott Nagy Tibor ellen, az ISKA thai-boksz 84,5 kilogrammos magyar bajnoki címéért.

Szép, szép, mondhatta volna az olvasó K-1 Nagydíj előtt, de bármilyen tehetséges is Rácz sporttárs, két számmal akkor is kisebb a nehézfiúktól. Be kell vallanom, a verseny előtt ugyanezen a véleményen voltam. A WAKO full- és low kick szakág négyszeres világbajnoki bronzérmese, kétszeres Világkupa győztese azonban alaposan rácáfolt a jóslatokra. Debrecenben mindhárom ellenfelét meggyőző teljesítménnyel verte, így átvehette a legendás holland menőtől, Ernesto Hoosttól a győztesnek járó serleget.

„Nem voltam megijedve, hogy nálam nehezebb vetélytársak ellen kell meccselnem. Edzéseken sem foglalkozunk ezzel, a 70 kilós is odaáll a nehézsúlyúval küzdeni. Edzőm, Szabó Sándor úgy látta, a magyar K-1-hez megfelelő a tudásom, a mezőny ismeretében – tisztelve az ellenfeleket – pedig pláne” – mondja a tizennyolcszoros magyar bajnok, aki küld egy aprócska szurkát az amatőr versenyeket lebecsülő vetélytársainak. „Ha a mostani nyolcas mezőnyből egy-két ember meglátogatott volna egy-egy lenézett amatőr versenyt, eszébe sem jutott volna kesztyűt húzni Debrecenben.”

Rácz Dénes úgy véli, debreceni elsősége mögött nem kell semmilyen különlegességet keresni. „Egy rangos nemzetközi mezőnyben követelmény, hogy a versenyző a mérkőzések első pillanatától az utolsóig tökéletesen koncentráljon. Megfelelő technikákkal, nem görcsösen, folyamatosan menni kell előre. A K-1-en is ezt követtem, készségszintre gyakoroltuk a mozdulatokat, széles technikai skálán mozogtam, de ha nem várt esemény jött közbe, akkor improvizálni is tudtam. Még az edzőm is megdicsért, amire nagyon büszke vagyok, mert nem nagyon szokott a dicséretekkel dobálózni.”

De nézzük a győztes útját! Már az első csata borzalmasan keménynek ígérkezett, Rácz azzal a Nagy Tiborral nézett farkasszemet, akivel előzőleg már kétszer találkozott. A várt nagy hirig most elmaradt, a csabai sportoló mindössze másfél menet után lépett tovább. „Ha thaiboksz szabályrendszerben rendezik a mérkőzést, akkor talán még másfél menetig sem tartott volna” – mondja, de hangjában nyoma sincs Nagy lesajnálásának.

Áttérünk a Ferencz József elleni elődöntőre, megjegyzem, rendkívül összeszedett volt, néha szinte iskolázott, laza bunyóval került a fináléba. Rácz Dénes szerint azonban korántsem volt könnyű dolga. „Az első meccsen megsérült a térdem és a sípcsontom, nagyon kellett figyelnem, hogy ne szedjek össze újabb sérülést. Próbáltam keveset dulakodni, tisztán küzdeni, nem kockáztattam feleslegesen. Ezen a meccsen fáradtam el leginkább, itt kellett a legtöbbet nyújtanom a győzelemért.”

A döntőben a tavalyi győztes, az egykori kyo Európa-bajnok Török Dániel várt Rácz Dénesre, ám Szabó Sándor tanítványát ő sem tudta megállítani. „A sérüléseimet továbbra is éreztem, de ha már bekerültem a döntőbe, eszembe sem jutott, hogy ne álljak ki. A hozzám közel állók nagyon bíztak bennem. Nehogy már sérülés miatt hátráljak meg, az idők végéig hallgathattam volna a megjegyzéseiket” – mondja szakmázás helyett, s mosolyogva egy „klasszikussal” zárja az értékelést. - „A sérülés begyógyul, a fájdalom elmúlik, a dicsőség örök!”

A debreceni matekon túllépve, általánosságokról faggatom a fightert, arról érdeklődöm, mi az oka az utóbbi másfél év formajavulásának. „Nagy nemzetközi versenyeken, jogos vagy jogtalan döntések miatt elbuktam az elődöntőket, általában harmadik lettem. Viccesen azt szokták mondani, nyithatnék egy bronzáriumot is. A profi meccseim során is bejártam szinte a fél világot, azért hívtak, mert tudták, nem adom olcsón a bőrömet, jó meccseket csinálok, de 2:1-el ki lehet hozni a hazai versenyzőt győztesnek. A tavalyi évtől azonban mentális változáson mentem át, 28 évesen talán beértem, összeszedettebb, koncentráltabb lettem. Ameddig fizikálisan bírom, és a lehetőségeim is megengedik, addig ki akarom hozni magamból a maximumot” – jelenti ki határozottan, s amikor megemlítem, hogy talán decemberben születendő kislánya is szerepet játszhat jó formájában, egy „apás” poén érkezik válaszul: „Lehet benne valami, lányos apaként az udvarlók miatt amúgy is karban kell majd tartanom magam, de azt hiszem, nem csak erről van szó.

A jövőbeli szemtelen udvarlóknak kilátásba helyezett fülesek után „bemutatkozásra” kérem fel Rácz Dénest, mert az igazat megvallva, a szak- és a regionális sajtón kívül eddig nem igazán szerepelt a médiában. Győzelme után a debreceni Főnix csarnokban is többen kérdezgették: ki ez a srác? Jellemző, hogy békéscsabai szomszédja, miután értesült K-1-es győzelméről, csodálkozva jegyezte meg: „nem is tudtam, hogy te sportolsz!”

„Nem tudom, mit gondolt, miért futkározok naponta reggel ötkor?” – utal egy poénnal a hajnali kondi edzésekre, majd kiderül, 14 évesen Csorváson ismerkedett meg a kickboksszal, a középiskolás évek alatt Békésen és Gyulán tréningezett, s ekkor már elsősorban Szabó Sándor irányította a felkészülését. Gyulai színekben versenyzett, de 2002-től a szegedi Tigers támogatta, így a Csongrád megyeieknek hozta az eredményeket. 2008-ban került képbe a budapesti HTT. „Ők szervezik a profi meccseimet, eddig jól működik a kapcsolatunk, remélem, a jövőben is megkapom a lehetőségeket. De ha belefér az időmbe az amatőr versenyzés, akkor továbbra is a szegedieknél indulok.

Nagyon úgy tűnik, hogy az amatőr viadalok egy ideig háttérbe szorulnak Rácz Dénes karrierjében. Az esztendő hátralévő részében is két profi fellépés vár rá, október 4-én „rá építik” az orosházi küzdősport gálát, de november 22-én is ringbe kell lépnie. „Nagyon szeretném, ha előbb-utóbb a sport biztosítaná számomra a megélhetést. Ebben talán a K-1 Nagydíj sikere is előrébb juttathat. Fontos számomra, hogy a ringben élményt adjak az embereknek, de később edzőként is szeretnék visszaadni valamit a sportágnak. Ne csak én lássam hasznát a megszerzett tudásomnak, hanem mások is. Most jutottam el oda, hogy 14 év után nem magamnak kell szerveznem a meccseimet, vagy menedzsereknek nevezett akárkik nem három nappal a külföldi mérkőzés előtt kínálnak meg beugrással. Igaz, sok tapasztalatot szereztem ezekben az időkben, melyeknek hasznát vehetem. Az edzőm szerint a saját súlyomban a világon bárki ellen kiállhatok, de K-1 nehézsúlyú nemzetközi karriert nem tervezünk, tisztában vagyunk a realitásokkal. Bízom benne, hogy a debreceni sikerrel kicsit reflektorfénybe kerülök, persze, tudom, a szponzorok így sem állnak majd sorba az ajtóm előtt. Mindent megteszek a siker érdekében, remélem, a körülmények is úgy alakulnak, hogy lehetővé teszik a nagy eredmény elérését.”

Xlsport.hu, Balogh Zoltán