Kalocsai Zoltán: nem éreztem a teljes bizalmat magam mögött

Kevésszer szentségeltem életemben úgy, mint amikor hétéve Kalocsai Zoltán kikapott a regnáló WBO-világbajnok Artur Grigoriantól az FTC-stadionban megrendezett „Koko”-gálán. Kovács István Steve Robinson elleni Európa-bajnoki és WBC-interkonti diadala után azt hittem, minden bejön azon az estén, s a „kiskacsa” legyőzi a nagy Artur királyt. A paksiak bunyósa pörgött is rendesen, nemhogy méltó ellenfele volt az örmény világklasszisnak, de jó néhány menetet el is vett tőle. A közönség nem akart hinni a szemének, levegőben lógott a meglepetés. „Grigorian ha nem is a legjobb, de a legkeményebb bunyós volt, akivel valaha találkoztam. Úgy éreztem, minden menetben jobb voltam egy kicsivel, de hülye voltam, mert a 12. menetben ahelyett, hogy eltáncoltam volna, bele akartam adni apait, anyait. Akkor kaptam egy maflást, de nem voltam megütve. Ám nagyon megzavart, hogy kettétört az első hidam, elgörbültek a számban a fogak. A bíró számolt, gondoltam: számolj, te hülye, hiszen semmi bajom. Kesztyűvel mutattam, hogy a számmal van probléma, de a bíró nem foglalkozott vele. Grigorian észrevette, hogy gondban vagyok, újra megütött, a bíróm újra számolt, és gyorsan be is fejezte a meccset” – emlékezett ma már nem túl bosszúsan Kalocsai Zoli pályafutása legnagyobb lehetőségére.
Hogy „Kacsa” valóban a hatalmas meglepetés kapujában állt, azt jól érzékeltetik az egy éve visszavonult Rácz Félix szavai. A menedzser az egyik vele készült interjúban elmondta, öklözői közül számára Kalocsai Grigorian elleni meccse volt a leghősiesebb, ugyanakkor a legnagyobb csalódásként megélt küzdelem.

A Dombóvárról indult bunyós azonban már az örmény előtti meating előtt is bizonyította, nem ügyetlen a sportágban. A Paksi Atomerőmű színeiben nyolcszor döntőzött felnőtt amatőr ob-n, melyből ötször az ő kezét emelte magasba a mérkőzésvezető. Európa- és világbajnokságon képviselte a magyar színeket, ám a nagy álom, az olimpiai részvétel nem jött össze. „Többet is elérhettem volna amatőrben, de hol túl fiatalnak, hol túl öregnek tartottak. Nem éreztem a teljes bizalmat magam mögött, talán ezért ugrott a ’88-as olimpia is. ’92-ben pedig első számú európai tartalékként nem vittek ki Barcelonába, ahol a helyszínen kiderült, a súlycsoportomban az indulást kiharcoló 32 bunyósból csak 30 mérlegelt, így simán indulhattam volna. Sajnálom, mert jó formában voltam, aminek akár egy érem is lehetett volna a vége. Azt ajánlom a fiataloknak, ameddig lehet, nyomják amatőrben, az olimpiát ne hagyják ki. Sajnos nekem nem sikerült” – vont mérleget „Kacsa” pályafutása első szakaszáról.
Megfogalmazása szerint, „az amatőrök között való sok szívás” és a pénzkereset miatt állt ’95-ben profinak, ahol a néhai Rácz György, majd később fia, Rácz Félix egyengette útját. A sportoló úgy véli, az elején korrektül működött a kapcsolat, menedzsere sikeresen szervezett mérkőzéseket számára. Tény, Rácz Félix valóban kitett magáért, az akkor szemtelenül fiatal, a szakmában még zöldfülűnek számító mérkőzésszervező élete nagy meccsét hozta tető alá Kalocsainak.

A paksi bunyós volt az, aki a magyar profi ökölvívás történetében elsőként vívhatott világbajnoki találkozót – ’97 februárjában George Scott ellen Bécsben ütközött a WBU övéért. „Persze, izgultam, hiszen ott voltam a lehetőség kapujában. Jó lett volna nyerni, de akkor még nem igazán ismerték a magyar bunyósokat, s ez érződött a pontozáson is. Nem akarták, hogy nyerjek” – mondta Kalocsai, aki Carlos Lerin Farrinas ellen megszerzett nemzetközi WBU címének köszönhetően kerülhetett képbe.

„Kacsa” elmondása szerint a Colin Dunne elleni, szintén WBU találkozó után már nem érezte igazán maga mögött menedzsmentje támogatását. Példaként a Billy Scwer elleni könnyűsúlyú EBU címmérkőzést hozta fel, ahol az alapozás kezdete után tíz nappal, tízkilós fogyasztás után kellett „beugrania”. Azért olyan nagy gond nem lehetett menedzselésével, hiszen Rácz Félixnek köszönhetően lehetőséget kapott a már említett Grigorian elleni WBO-, majd egy évvel később az olasz Casamonicával szembeni WBA interkonti derbire is.

Az igazi gondok a Komjáthi elleni magyar bajnoki ütközetnél csúcsosodtak ki. „Minden meccsre kiálltam, amit a menedzserem kért tőlem, ezért fájt, hogy már nem bízott bennem. A meccs előtt olyan érzésem volt, hogy csak kiütéssel nyerhetek. Egy eldugott edzőteremben, tévéközvetítés nélküli mérkőzést vívtunk, ahol össze-vissza vertem Komjáthit, mégis csak egy bíró adta döntetlenre a meccset, a másik kettő ellenfelemet hozta ki győztesnek. Ekkor elment a kedvem az egésztől, abba is hagytam a bokszot.”

Bár később még visszatért a ringbe, ez azonban már nem volt az igazi. Ebből a periódusból egyedül a Kovács Attilával vívott csatája érdemel említést, bár mint „Kacsa” elmondta, nem nagy elánnal lépett szorítóba. „Már a meccs előtt elvették a kedvemet, a paksi szponzorom előre közölte: ne izgulj, már megvan, ki fog nyerni! Így nem sok kedvem volt bokszolni, s még a nagyváltósúlyba sem erősödtem bele. Nem szakítottam meg magam, de azt hiszem, így is jó kis meccset vívtunk.”

Többszöri szünetekkel tarkított pályafutását 2007 májusában, a Michele Di Rocco elleni olaszországi mérkőzéssel zárta le, amit akkori menedzsere, Szilágyi Richárd kérésére egy tízkilós fogyasztás után vállalt be. Teljesítménye nyomokban sem idézte egykori énjét, második menetes, TKO-s vereség lett a vége, így „Kacsa” úgy döntött, ennyi volt, kész, vége!

Kalocsai Zoltán manapság egy külső cég munkatársaként a Paksi Erőműben dolgozik, lassan kezd belerázódni, hogy 25 év után már nem a ring és a bokszkesztyűk jelentik a megélhetést. „Eleinte minden nehéz egy kicsit, de hamar bele lehet rázódni” – mondta a kétgyermekes apa, akinek bár 15 éves lánya és 9 fia is kacérkodott a bunyóval, egyelőre azonban nem merészkednek a kötelek közé. „Ha a fiam egyszer úgy dönt, hogy belevág a bunyóba, én fogom edzeni. Azt hiszem, tudok majd mutatni neki egy-két dolgot.”
A srácnak nagyon csipkednie kell majd magát, ha apja nyomdokaiba akar lépni, hiszen „Kacsa” igen jó névnek számított a szakmában. Hogy kihozta-e magából a benne rejlő tehetséget s tudott-e élni a lehetőségekkel, zárásként ő maga válaszolt. „Ha olyan hátteret kaptam volna, mint Kokóék, több övet is szerezhettem volna. A bunyóban jó képességgel, de még jobb háttérrel bárkit meg lehet verni! Hogy ki áll mögötted, az nagyon lényeges a profi ökölvívásban.”

Balogh Zoltán