
A 88. országos felnőtt férfi ökölvívó-bajnokság döntőin végre jelentkeztek az új hullám jeles képviselői is, a 20 éves Dobrádi Zsolt és a 25 éves Rácz Sándor élete első felnőtt bajnoki címét szerezte, miként Nagy Péter is, Ungvári István, Nagy Krisztián és az ifjúsági olimpiai bronzérmes Harcsa Zoltán a másodikat, de a 18 éves, könnyűsúlyú Fodor Milán is remekül helyt állt. 60 és 81 kilóban – az „örökös” rangelső Varga Miklós és Szellő Imre távollétében – mindenképpen új bajnokot kellett avatni.
A közönség dugig megtöltötte a Haladás Rohonci úti csarnokát, s a rendezők színvonalas kísérőműsorról is gondoskodtak – habár a boksz önmagában is remekül szórakoztatta a nagyérdeműt.
A versenyen mérföldkőhöz érkezett a magyar ökölvívás állócsillaga, Káté Gyula, aki tizedik bajnoki címét szerezte, s ezzel feljött a második helyre az örökranglistán a tizenegyszeres felnőtt bajnok Lakatos Pál mögé.
Kátét követte Caramel – nem tévedés, Molnár Ferenc Caramel, a 2005-ös Megasztár győztes énekese. No persze nem az ökleivel, hanem a hangjával ragadtatta tapsra a Hali-csarnok közönségét.
Aztán újra a pofonoké volt a főszerep, Bacskai Balázs előadásában. A 69 kg tavalyi Európa-bajnoka gyomron kiütötte a fiatal Danyi Richárdot – már az első menetben.
„Tele volt számomra mélyütésekkel ez az idény, balul sült el az Eb és a vb is, nagy szükségem volt arra, hogy bebizonyítsam – magamnak és a szeretteimnek is -, hogy nem felejtettem el bokszolni”, mondta Bendzsi, aki negyedik felnőtt bajnoki címét szerezte Szombathelyen.
Harcsa Zoltán – ha lehet – még Bacskait is felülmúlta. Szántó Imre tanítványa az egész bajnokságon mutatott káprázatos bunyóját hozta a kőszegi Döbrösi Ádám ellen is, akire egyszer számoltak, és a kispesti fiú magabiztosan gyűjtötte be második felnőtt bajnoki címét, egyszersmind a bajnokság legjobb bokszolójának járó különdíjat is.
Szellő Imre üresen hagyott trónjára a debreceni Nagy Péter kapaszkodott fel, nehézsúlyban a Vasashoz tartozó, de Kecskeméten edző Darmos József nyolcadik felnőtt bajnoki aranyát szerezte.
Kurtucz Csaba hatodszor bizonyult a legjobbnak szupernehézsúlyban, ami azért is bravúr, mert három évet kihagyott az éppen a második diplomáján munkálkodó sportember. „Könnyebb volt, mint gondoltam”, jegyezte meg a békési, de már a Vasasban sportoló Kurtucz.
A legeredményesebb csapat a Vasasé lett, Bacskai Imre vezetőedző és ifj. Balzsay Károly szakmai igazgató irányításával.
Döntők
49 kg
Ungvári István (Harangi SE)-Sárga Attila (Sárospatak) p. gy. 12:9
52 kg
Dobrádi Zsolt (KSI)-Berna Dávid (Vasas SC) p. gy. 21:15
56 kg
Könnyű Róbert (Egri Sportiskola)-Nagy Krisztián (Szolnoki MÁV) p. v. 10:17
60 kg
Rácz Sándor (Haladás VSE)-Fodor Milán (Vasas SC) p. gy. 12:8
64 kg
Káté Gyula (Unió Sport Kispest)-Görbics Gábor (Hranek Boksz SE) p. gy. 16:9
69 kg
Bacskai Balázs (Vasas SC)-Danyi Richárd (Tápiómente Ökölvívó Egyesület)
75 kg
Harcsa Zoltán (Unió Sport Kispest)-Döbrösi Ádám (Fitt-Box Ökölvívó SE) p. gy. 17:5
81 kg
Baranyi Richárd (Kecskeméti SC)-Nagy Péter (DVSC) p. v. 15:17
91 kg
Darmos József (Vasas SC)-Kulacsik Mirkó (MTK) p. gy. 16:10
+91 kg
Bernáth István (DVSC)-Kurtucz Csaba (Vasas SC) p. v. 7:10
Írta: Ch. Gáll András - www.boxing.hu
Fotók: Ch. Gáll András
Magyar hungaroo.com - A magyar linkjegyzéke Magyar Honlap Linkek