„Sérelmezem, hogy versenyzöm, Hacioglu Serdar, aki 80kg-ban Magyar Bajnok, diákolimpiai második, nem kapott meghívást a tatai táborba. Pedig a Bornemisza-emlékverseny döntőjében legyőzte azt a srácot, akitől a diákolimpián vereséget szenvedett, de a selejtezőben azt a dombóvári fiút is döntő fölénnyel verte, akit a török junior válogatott ellen próbált ki Farkas József. Vagyis, a két legnagyobb riválisát megverte, ennek ellenére, még a bő keretbe sem hívták be!”
„A miértre a szövetségi kapitány, Farkas József azt válaszolta, hogy higiéniás problémák vannak vele. Véleményem szerint, ez abszolút nem igaz, mivel tiszta, rendezet családi körülmények közt él! De még ha így is lenne, mi köze ennek a bokszhoz? Ez nagyon rossz kifogás volt! A kapitány úr azt mondta, ne is álmodjak róla, hogy öklözőmet kiviszi az Eb-re. Én nem is ezt kértem, csak annyit, hogy hívja meg a keretbe. Mivel idáig egy-egy a mérlege a Bornemissza döntőjében legyőzött sráccal. Az eredmények ismeretében azt gondoltam, hogy majd Tatán dől el, ki a jobb, ki utazik Bulgáriába. A döntés természetesen a kapitányé, de hogy még a lehetőséget se adja meg Hacioglu Serdarnak, az felháborító! Így tűnnek el a süllyesztőben az értékes, tehetséges fiatalok! Szerencsére a srác nem hagyja abba, sőt még keményebben fog edzeni a jövőben! Magyarországot a legjobbnak kell képviselnie egy Európa-bajnokságon!”- áll a
monokli.com szerkesztőségébe érkezett e-mailben.
Farkas József szövetségi edző rögtön válaszolt a fiatal bunyós trénerének felvetésére.
A jelölés elsődleges szempontjai, indokai:
1. az EB előtti utolsó kiemelt tornán való részvétel, hozzáállás.
2. az ugyanitt szerzett helyezési sorrend
3. Abban az esetben, ha közel egyenlő teljesítményt nyújtanak az ökölvívók, úgy az eddigi hozzáállás, magatartás, közösségi munka a döntő!
4. valamint a súlycsoportnak megfelelés, súlyhozatal is döntő jelentőséggel bír!
A KSI versenyző, Hacioglu Serdar több kritériumnak sem felelt meg, de ebben nem csak ő egyedül „jeleskedett”, hiszen más súlycsoportban is voltak, más ökölvívókkal gondok. Részletesen ebbe nem szeretnék belemenni, mert úgy érzem a lényeget, azt, hogy nagyon sok jó eszű, határozott elképzelésekkel bíró felnövekvőnk van, kell és szabad hangoztatnunk.
Nem helytálló az, hogy Serdart higiéniás szempontok miatt nem hívtuk be keretedzésre.
Nem helytálló az sem, hogy megverte volna, a „török junior válogatott ellen kipróbált” Orbán Gergőt, vele ugyanis soha sem bokszolt. A nevezett versenyző a KSI színeiben versenyez, ezért a KSI vezetősége megkeresésére vagyok csak hajlandó választ adni arra a kérdésre, hogy e súlycsoportban miért is a becsülettel küzdő és táborokban mindig is jó magaviseletű szintén KSI-s Varga Sándort jelöltük meg elsőszámú indulóként.
Sajnálatos az, hogy létezik „olyan” jelenség sportágunkban, hogy értékítélet nélkül vándoroltatjuk versenyzőinket klubjaink között, s a befogadó klubok tártkarokkal fogadnak. Sajnálatos az, hogy már fegyelmezni, jó irányba terelni sincs lehetősége edzőinknek, mert ez esetben klubváltást követnek el a szülők-gyerekek! Véleményem: szégyellje el magát a befogadó klub vezetése! A szülőket nem tartom felelősnek, hiszen ők rendkívül elfogultak.
Nos, a junior ügyekért felelős szakmai team véleménye pedig a következő: A tehetség fokmérője nem csak a ringben szerzett pillanatnyi eredmény, de akarat, közösségi szellem, sportszerűség, helyes önértékelő, - önelemző magatartás hiányában a pillanatnyi eredmény jelentéktelenné válik.
Tisztelettel kérem, ezt fontolják meg a sérelmezők, befogadók egyaránt!
Farkas József