Komjáthi László: sok tüske maradt bennem!

„Ha újra kezdhetném, akkor is ökölvívó lennék!”

„Sokat gondolkodtam rajta, nekem miért nem jött össze az igazán nagy siker. Mindig tisztességesen, lelkiismeretesen melóztam, de fejben nem álltam készen a nagy feladatokra. Kellett volna egy olyan ember, aki pszichésen helyre tudott volna tenni. Az is igaz, soha nem volt szerencsém, de sajnos ez van, ilyen az élet” – mondja kesernyésen a hajdúhadházi bunyós, aki már két hónapja leállt a tréningekkel, csak kondíciója miatt húz néha futócipót.

A Szikla becenévre hallgató sportoló nagyon kritikus önmagával szemben, szinte győzködnöm kell, nem olyan rossz bunyós ő, hiszen súlycsoportja legkeményebb harcosaival nézett farkasszemet. Pedig ha profi pályafutása elejét nézzük, az mindennek volt mondható, csak sikeres startnak nem. „’96-ban Szántó Józsi bácsi kivitt az USA-ba, azt mondta, edzőtábor lesz, de végül két hónapon belül három profi meccset vívtam. A négymenetes összecsapásokon mindannyiszor vereséget szenvedtem, ám nem játszottam alárendelt szerepet, többek között öklöztem a későbbi világbajnokkal is” – eleveníti fel a tengerentúli kalandot Laci, aki egy fillért sem tett zsebre a kinti vendégszereplésért, akkori edzője szerint a DVSC-től kapott fizetése éppen elég honorárium volt számára.
A profiktól vissza amatőrbe, hogy szabályos volt-e vagy sem, azon már ne filózzunk, ám tény, hogy a könnyűsúlyú bunyós még négy évet lehúzott „fejvédősként” a debreceni vasutas klub színeiben, mielőtt végleg hivatásosnak állt. Szépen gyűjtögette győzelmeit, s bár címmeccsen kétszer is kikapott Delli Paoli-tól, s egyszer a szintén olasz Zoff-tól, kategóriájában a legjobbak között tartották számon. 2004. szeptemberében következett pályafutása sorsfordító mérkőzése, melyen Bognár Lászlóval ütközött meg a Magyar-bajnoki övért.
„A 6. menetig jó voltam, de akkor kaptam egyet a fülemre, beszakadt a dobhártyám, s utána már csak kóvályogtam. A vereségben közrejátszott, hogy a mérkőzés előtt egy héttel született meg a lányom, nagyon ideges, feszült voltam, hiszen több mint öt évet vártunk Dórára. Máig fáj a Bognár elleni kudarc, azóta sem néztem vissza a meccset. Nagyon elkeseredtem, befordultam, csak az járt a fejemben, nekem miért nem jön össze soha, semmi. Biztos vagyok benne, máshogyan alakul a karrierem, ha akkor megverem Bognár Lacit” – idézi fel a csatát Komjáthi, s nem tagadja, ekkor kapott gellert pályája, azóta is csak keresi önmagát.

No igen, érdemes eljátszani a gondolattal, hogy egy erőtől duzzadó „Szikla” mire ment volna Giuseppe Lauri ellen az IBF interkontinentális bajnoki meccsén. Ám az a Komjáthi csak árnyéka volt önmagának, a harmadik menetben jött a TKO-s vereség, majd a visszavágón olyat tett, amit a mai napig mélységesen szégyell. „Éreztem, hátrányban vagyok, abszolút nem ment a bunyó, csak lézengtem a ringben. Somlai Miki mondta, tegyek fel mindent egy lapra, próbáltam is támadni, de egyszer csak bevillant az agyamba, mit erőlködjek, úgysem tudok fordítani. Igazán meg sem ütött Lauri, de a 10. menetben letérdeltem, feltettem a kezem, majd ezt még egyszer megtettem, s feladtam. Amikor a szorítót elhagytam, már tudtam, óriási hülyeséget csináltam. Az öltözőben belevágtam a falba, sírtam mint egy gyerek, legszívesebben kitörölném az életemből ezt a mérkőzést” – meséli lehajtott fejjel a hajdúsági harcos.
Szomorú történet, hiszen Komjáthiról sok mindent el lehet mondani, ám azt semmiképp, hogy csalná a bunyót. Őszinte, nyíltsisakos harcmodora miatt később is többször szerződtették partnernek klasszisokkal szemben, utolsó három derbijén Willy Blain, Amir Kahn és Souleymane M’baye ellen lépett szorítóba. „Blaint akár le is győzhettem volna, de közvetlenül a mérkőzés előtt egy vírus miatt kijött belőlem minden, így a szorítóban csak arra figyeltem, nehogy elhányjam magam. M’baye ellen is jól ment, ám felrepedt a szemöldököm. Pályafutásom során több kiválósággal is verekedtem, mind közül azonban a 19 éves Kahn volt a legjobb. Ez a srác már most mindent tud az ökölvívásról, virtuóz, kitűnő a lábmunkája, óriási bunyós lesz!”

A legutóbb júliusban ringbe lépő kisváltósúlyú októberben újabb pofont kapott az élettől, menedzsere, Rácz Félix bedobta a törölközőt, így elmaradt az a gála, melyen címmeccset vívhatott volna Sark ellen. „Hallottam a dologról, szívesen lerendeztem volna újra Sarkot. Egyszer már nagyon megvertem, hat meneten keresztül úgy ütöttem, hogy belefájdult a kezem. Beszólt a fiú, kijárt neki a verés. Amúgy nem igazán hullattam könnyeket Rácz Félixért, egyébként is fel akartam bontani a szerződésemet, de ő különböző okokra hivatkozva mindig megvétózta. Azt azonban el kell ismernem, Félix jól végezte a dolgát, háromszor annyit kerestem nála, mint amit különböző „menedzserek” most ajánlgatnak” – reagál legutóbbi kimaradt lehetőségére a 31 éves fighter.

Ha mérleget kellene vonni Komjáthi László eddigi pályafutásáról, nyugodt szívvel kijelenthető, annak ellenére, hogy nem nyert nemzetközi övet, semmivel sem rosszabb ökölvívó, mint szűkebb pátriájából származó két cimborája, Matolcsi vagy Nagy József. Ám a nevezett urakat sokkal jobban menedzselték, míg Lászlónak maradtak a külföldi címmeccsek, s tudvalévő, ez a profi bunyóban nem sok jót jelent. A szabadúszó, menedzser nélküli harcos jelenleg keresi önmagát, vívódik, folytassa-e karrierjét, vagy a civil életben boldoguljon.

„Nehezen tudom abbahagyni, hiszen egész életemet a sportra tettem fel, tíz éves korom óta gürcölök. Sok tüske maradt bennem, vannak napok, amikor bánom, hogy kesztyűt húztam, de ha őszinte akarok lenni magamhoz, be kell valljam, ha újra kezdhetném, akkor is ökölvívó lennék.”

Balogh Zoltán