Kovács Attila: a körülményekkel minden rendben
2009. aug. 4., kedd, 22:101290 olvasás - 2 komment

Kovács „Vipera” Attila (25 győzelem - 3 vereség) talán élete utolsó nagy lehetősége előtt áll, hiszen visszatérve eredeti súlycsoportjába, nagyváltósúlyba, ahol még veretlen, egyből a WBF szövetség vb-címéért léphet ringbe pénteken, Dél-Afrikában, a helyi Bongani Mwelase (13 győzelem - 0 vereség) ellen.
Mint ismert, a magyar kontingens több mint egy napig volt úton, mire a meccs helyszínére ért. A Profibox Promotion ökölvívója néhány mondatban nyilatkozott honlapunknak.
„Kipihentem magam az utazás után, de ez nem jelenti azt, hogy lustálkodunk, hiszen minden nap rendesen edzünk” – kezdte Kovács Attila. „A szállással minden rendben, az étkezéssel is, de természetesen csakis olyan ételt eszem, amihez a szervezetem otthon hozzászokott. Nagyon rendesen a vendéglátóink, mivel amit kérek tőlük, bármilyen ételt, azt megcsinálják. Ez a súlytartás miatt nagyon fontos nekem. Az eddigi tapasztalatok alapján a körülményekkel minden rendben. Győzni jöttem, és győzni fogok péntek este.”
A helyszínről kapott információk szerint Attila ellenfele, az egyébként váltósúlyból fellépő Mwelase súlyhozása sokkal komplikáltabb feladat, mint a magyar bokszolónak.
Egy rövid edzésvideó >>>
hirdetés
Moderálási alapelvek!
Hozzászólások: ( 2 hozzászólás érkezett )