Az
LP Promotion által szervezett, igazán különleges helyszínen megrendezésre kerülő esemény évek óta vonzza a közönséget, és már nem csak a hagyományos esztergomi tűzijáték miatt, hisz idén a látványosság után órákkal is több ezren nézték a szorítóba lépő ökölvívókat.

Természetesen
Kovács Attila (24-1) mérkőzését követte a legnagyobb figyelem, hisz a magyar bokszoló személyében egy korábbi IBO világbajnokot köszönthetett a publikum. Az viszont nyilvánvaló volt, hogy az ellenfélnek felkért
Anton Glofak (2-77-8) nem tartozik abba a kategóriába, aki normális esetben egy kicsit is megnehezíthetné a magyar bokszoló dolgát, ezért aztán "Vipera" is inkább egy bemutató mérkőzésre, mintsem egy éles összecsapásra rendezkedett be. A mérkőzésen aztán ennek megfelelően Kovács fizikai és technikai fölénye azonnal kidomborodott, azaz "Vipera" azt csinált a ringben, amit csak akart. És mivel "Vipera" bokszolni akart, a meccs nem fejeződött be olyan hamar, mint arra számítani lehetett. De ami az egyik oldalon játék, a másik oldalon kőkemény küzdelem a túlélésért, amit csak néhány szórványos, maszatolós találat fűszerezett. A második menetben kiderült, hogy a játékos Kovács Attila is tud nagyot ütni: Glofak kétszer is padlózott, mindkétszer ellenfele lazán, de kellő dinamikával eleresztett jobbegyenesétől. (Az első testen, a második állcsúcson talált.) A meccs végül a harmadik menetben fejeződött be, amikor Kovács először húzott meg egy védjegyévé vált balhorgot, amitől Glofak ismét fejreállt, majd
Döry Miklós mérkőzésvezető annak rendje-módja szerint beszüntette az egyenlőtlen csatát (TKO3, 2:20-nál.).

A többszörös nehézsúlyú Magyar-bajnok
Petrányi Zoltán (41-20) is szorítóba lépett, ami már azért is meglepetés volt, mivel az ő neve nem szerepelt az előzetes "rajtlistán", és a bokszoló igazából a szeptember 12-i
Riddick Bowe elleni meccsre készül. Petrányi ellenfele
Szalai Viktor (10-13-1) volt, aki csak kellő odafigyelésre tudta kényszeríteni a bajnokot, igazi veszélyt nem jelentett az összecsapás négy menete alatt. A vége egyhangú pontozás (40-36, 40-36 és 40-38 arányban).
Részletes, minden mérkőzésre külön kitérő beszámolót a szeptember 8-án megjelenő Küzdőtér magazin közöl!
A gála teljes eredménysora (elől a győztesek):
Régi Dániel UD4 Szabó Titusz
Fekete Sándor TKO2 Peter Balazs
Komjáthi László UD4 Balogh Gábor
Sándor Béla UD4 Igor Krubusik
Kovács Attila TKO3 Anton Glofák
Stefan Berza SD4 Ladislav Nemeth
Slavo Selicky MD4 Somogyi János
a profibox.hu írása