Kovács „Vipera” Attila (20 győzelem – 1 vereség) az amerikai Robert Frazier ellen készült megvédeni a címét, de a szombat délelőtti futóedzésen egy rossz mozdulat miatt megtörtént a baj, a bokszoló bokája megsérült. „Nem tudom, hogy mi történt valójában. Gondolom ráléptem valamire, vagy simán rosszul léptem, nem emlékszem pontosan. Arra viszont igen, hogy kifordult a bokám...úgy éreztem hirtelen, mintha elszakadt volna bennem valami, de a fájdalom gyorsan alábbhagyott.” – mondta az esetről Kovács Attila, aki hozzátette, hogy az első ijedtség után nem gondolt komoly bajra.
„Nem fájt ezt követően, nem is mentem azonnal orvoshoz. Azt hittem, kibicsaklott a bokám, ami néha mindenkivel elő szokott fordulni. Hazamentem, felpolcoltam, beborogattam, pihentettem. Vasárnap reggelre viszont bedagadt, és már nem is tudtam rendesen ráállni, ezért elmentem az ügyeletre, ahol azonnal gipszbe rakták, és kaptam egy véralvadásgátló injekciót.” A bokszoló lábáról kedd este szedték le a pihentető gipszet, de azóta is rögzítve van a sérült rész. „Csütörtökön van még egy vizsgálat, de előreláthatólag a jövőhét közepéig tilos terhelnem.”

Cséffalvay Péter és a bokszoló edzői, Lévai István és Nagy Sándor szerdán arra jutottak, hogy ilyen körülmények között nem lenne szerencsés a bajnoki övet kockára tenni, ezért a Pro-Box Promotion ügyvezetője a mérkőzés mellett az egész rendezvényt elhalasztotta, amíg Kovács Attila nem áll készen a Frazier ellen összecsapásra. „Kellemetlen döntés, de vállalnunk kell a következményeit. Senki sem tudja garantálni, hogy Attila lába rendbejön a gáláig, és akkor még nem beszéltünk arról, hogy egy nagyon komoly ellenféllel kellene több hét kihagyás után ringbe lépnie. A gála Attila címmérkőzése köré épült, már a helyszín kiválasztásának pillanatától, és nélküle most nem látok garanciát a sikeres rendezésre.” – nyilatkozta Cséffalvay Péter, aki elmondta még, hogy a szombathelyi gála új időpontjáról már megkezdte a tárgyalásokat.
Az IBO nagyváltósúlyú világbajnoka egyetértett a döntéssel. „Közös a döntés! Az edzőim és az orvosok is ezt tanácsolták. Bevállalhattam volna a mérkőzést, de ha nem jön rendbe teljesen a bokám, és a szorítóban esetleg egy rossz lépés következtében újra baj történik, akkor minden odalenne. Ezzel nem szabad játszani.”
A Pro-Box Promotion reményei szerint a gála 3-4 héttel az eredetileg tervezett időpont után megrendezésre kerülhet a szombathelyi Arena Savariában.
Pro-Box Promotion