Matolcsi József a pénteki vereségről: „Nem volt már meg bennem a tűz”

Minden - a bokszhoz kicsit is konyító - magyar szurkoló számára világos volt, ha Matolcsi József nem tud váltani a Marcus Portman elleni WBF-címmeccs visszavágóján, akkor sansza sem lehet az övet nyáron megkaparintó, fordított alapállású bunyós ellen.

Már „Mata” mérkőzésre való felkészülése sem volt zökkenőmentes, először másfél hétig betegség miatt nem tudott teljes értékű edzésmunkát végezni, majd a címvédő Portman állítólagos sérülése kavart be. A találkozó előtt két héttel úgy tűnt, a magas, balos bunyós helyett egy zömökebb, normál alapállású öklöző ellen kell bizonyítania, ám az ütközet előtt négy nappal kiderült: mégiscsak Portman lesz az ellenfél.

- Igaz, az általad felsorolt problémák valóban nehezítették a felkészülést, s egy picit megzavart, hogy két, különböző stílusú és felépítésű bunyós ellen kellett készülnöm, de sem a Portman elleni visszavágó bemelegítésénél, sem a mérkőzés kezdeténél nem éreztem, hogy gond lehet. De az az igazság, hogy Portman nem feküdt nekem, bár megpróbáltam mindent végrehajtani, amit Veres Lacival megbeszéltünk. Sokat próbáltam törzsből mozogni… – kezdte mérkőzése értékelését Matolcsi József.

- Ne szaladjunk ennyire előre! Milyen taktikával készültetek, a Portman elleni első csata hat menete alapján mi volt az elképzelés?
- Jobban próbáltunk ügyelni a védekezésre, hogy végig fent legyen a két kezem, törzsből sok mozgást kért tőlem Laci, s azt, hogy minél hamarabb a hosszú kezű Portman ütőtávján belülre kerüljek, aztán onnan, ami belefér!

- Az angol is készült rendesen, olyan érzésem volt, mintha kottából olvasná a mozgásodat: a magas fedezékedet kemény testütésekkel hozta lentebb, széles horgaidba tempóból verte közbe, s az előző meccshez képest jóval kevesebb lábmunkával is uralta a szorítót.
- A legjobb ellenfeleim közé sorolnám Portmant, akik ellen valaha is bokszoltam.

- Nyújtott számodora valami meglepetést a második meccsen?
- Nem igazán, szinte ugyanazt bokszolta, mint előzőleg, sőt azt gondolom, bár a végét elkapkodtam, beleestem a saját ütéseimbe, elvesztettem a kontrolt, viszont jobban teljesítettem, mint az első mérkőzésünkön. Most nem hat menet volt, hanem kőkemény tizenkettő.

- Ezek szerint mostani teljesítményeddel elégedettebb vagy, mint júliusival?
- Elégedett semmiképpen nem vagyok, de úgy érzem, ami tőlem telt, mindent megtettem. Volt egy ember, aki jobb volt nálam, és legyőzött. Bármit próbáltam ellene csinálni, nem jött be, felkészültebb volt, sokkal jobban kijöttek az erősségei, száz százalékig ő uralta a ringet. Kicsit fáradt voltam, enervált, s menet közben el is ment a kedvem.

- Kívülről is igen apatikusnak tűntél, nem láttam azt a Hajdúhadházról indult fiút, akinek ha szorítóba lépett, a szemében lobogott a tűz, s ha kellett, átment a falon is. Képes volt több padlózás után is vesztett helyzetből fordítani. Most egy percig nem éreztem, hogy a magad javára döntheted el a találkozót.
- Jól láttad. Úgy éreztem, elfáradtam. 18 év van a hátam mögött, s ez most felhalmozódott bennem. Az utóbbi időben nem éreztem már azt a késztetést, amit korábban, persze, tettem a dolgom: fenn a kéz és előre! Már a felkészüléseim sem úgy alakultak, ahogyan szerettem volna. Lacival már beszéltünk róla, még decemberben bevállalok egy meccset, s majd annak függvényében eldöntjük, merre tovább.

- A Portman elleni találkozó után kiadott hivatalos Polish-közleményében is volt erre utalás, edződ, menedzsered, Veres László úgy nyilatkozott, egyeztet a Polish vezetőivel, s nem elképzelhetetlen a már általad is felvázolt lehetőség, azaz búcsúzol a szorítók világától.
- Igen, ez pontosan így van!

- Ezek szerint nem lépsz arra a rögös útra, hogy 31 évesen újra nekiállj a WBF-nél címmeccs közelébe jutni, vagy több, korábbi bajnokhoz hasonlóan aprópénzért eljátszd a felhozóember szerepét?
- Nem, nem, én már ebbe abszolút nem megyek bele. A saját közönségemért azonban egy utolsó mérkőzésre még felkészülök, itthon, hazai szorítóban szeretnék búcsúzni. Ennyi volt, elég volt, szép karrier van a hátam mögött, kihoztam magamból, amit lehetett, sok mindent elértem. Remélem, sikerült örömet okoznom azoknak, akik szerették nézni a bunyómat, szinte mindig visszhangja volt a mérkőzéseimnek. Tudták, amíg tart a csata, addig egy pillanatig sem lehet nyugodt az ellenfelem, még akkor sem, ha vastagon vezet. Sok fordulópont jellemezte az összecsapásaimat, hiába kerültem többször is padlóra, bennem volt a lehetőség, hogy fordítani tudok.

- Na éppen ez az, amit Portman ellen hiányoltam. Szív nélkül meghalt a bunyód, a legfontosabb szegmenst vesztetted el, a motivációt, a feltétel nélküli küzdeni tudást, ami szerethetővé tett, elismerést hozott számodra a magyar ökölvívó-szurkolók körében.
- Sajnos ez így van. Őszinte leszek, nem volt már meg bennem a tűz. Tudom, úgy tartanak számon, mint egy rakkolós, kemény bunyóst, aki mindent megtesz a győzelemért. Én sem szeretném lerombolni ezt a képet. Az utolsó meccsemet már csak a közönség miatt csinálom, sokkal tartozom nekik, szeretnék szépen búcsúzni!

- Hogyan tovább, maradsz a sportágban, s a boksziskoláddal foglalkozol, vagy jöhet a civil élet, s vissza a Hajdúságba?
- A boksziskolát már nem csinálom, két héttel az indulás után kiszálltam, úgy voltam vele, a karrieremre koncentrálok, de ugye annak lassan vége. A civil életben próbálok boldogulni, Budapesten s környékén az építőipari cégemet próbálom felfuttatni. Persze, nem elképzelhetetlen, hogy később visszamegyünk a Hajdúságba, de ez még a jövő zenéje. Egy biztos, ha leteszem a kesztyűt, nem akarok a bunyóval foglalkozni.

- De azért marad egy lelkes, szakértő szurkolója a magyar ökölvívásnak?
- Igen, mindenképpen, a boksz örökre a szívem csücske marad, nagyon sokat köszönhetek a sportágnak.

Balogh Zoltán