Meglepő visszavonulás: abbahagyta a legfoglalkoztatottabb bíró

A debreceni sportember az utóbbi évek egyik leginkább fogalkoztatott bírója volt. Nem rendeztek nélküle se magyar bajnokságokat, se Bocskai-emlékversenyt. Határozottságával hamar kivívta a „szakma” elismerését, rövid időn belül nemzetközi minősítést szerzett, s ki tudja, talán nagy világversenyek következtek volna...

– Ereje teljében, megfelelő rutinnal a háta mögött miért döntött a visszavonulás mellett?
– Nem volt könnyű a döntést meghoznom, számtalan kapocs köt az ökölvíváshoz. Kovács Andrásnál kezdtem, még "időszámításunk előtt", a DSI-ben, és Pálocska Józsi vezette DMVSC-ben fejeztem be a nyolcvanas évek közepén. Ökölvívóbíróként is elértem, amire vágyhat egy magamfajta halandó, nemzetközi minősítést szerezve számos rangos versenyen képviselhettem a debreceni színeket. Úgy érzem, most jött el az idő, oda az elán, szedem a sátorfámat, mennem kell. 

– Nem gondolja meg magát, ha győzködik, hogy ne szálljon ki? 
– Az általam nagyra tartott Ajtai L. Péter úr, aki bírói kar elnöke, sajnálattal vette tudomásul a döntésemet, és tisztelettel kért, hogy adjak időt magamnak időt, ők visszavárnak. Nehéz nemet mondani, ráadásul jó barátságban vagyok az összes bírókollégával, zöldfülűként nagy szeretettel fogadtak maguk közzé. Többekkel napi kapcsolatban vagyok, miattuk is fájó a kiszállás. A döntésem azonban végleges!

– Korábban a megyei szövetség alelnöki tisztségéről is lemondott. Kezd gyanús lenni ez a sok leköszönés...
- Ahhoz, hogy az ember egy poszton felelősséggel, teljes mellbedobással álljon, kevés az akarás, a jó szándék. Annak idején Szabó Sándor elnöksége alatt kerültem a szövetség vezetésébe, mondhatom, hogy tartalmas évek voltak. Bíróképzések, versenyrendezések, keddenként elnökségi találkozók, pogácsával és kólával. Pezsgett a bokszélet, egyre több egyesület jött létre. Sajnos ma más idők járnak. Váradi János a szövetség elnöke, aki méltán elismert sportember, és rengeteget tesz a boksz megmaradásért, ám megfelelő szponzori támogatások nélkül fogatlan oroszlán a kompánia. Kétségbeesést érzek a szövetség hajója felől. Ráadásul néhány hónapja felengedtek a hídra olyan embert is, aki több hajót zátonyra futtatott már. Én ehhez nem asszisztálok.

– Kire gondol?
– A bokszban jártasak tudják nagyon jól. 

– Van-e köze a visszavonulásának a legutóbbi Bocskai-emlékversenynek?
– Nyílt fickónak ismer a szakma, meg az azon kívüliek is, hazudnék, hogy azt állítanám, hogy i-re a pontot nem a Bocskai döntője tette fel. A selejtezőkön két iráni és egy kubai bírót egy versenynapra eltiltott a zsűri, ugyanis nem felelt meg. Ez afféle figyelmeztetés volt számukra, hogy ideje lenne észhez térni, jobban összpontosítani. Sajnálattal vettem tudomásul, hogy a döntőben a korábban eltiltott kubai vezet mérkőzést, míg én debreceni lévén nem. Tudom, ez most kislányos allűrnek tűnik, de ott kellően letaglózott.

– A magyarok meccseit illetően igencsak megoszlottak a vélemények a pontozás jogosságáról. Ön hogyan látta?
– A Kalucza Norbi meccsét láttam, a többi győztes fiút sajnos nem. Norbi mindkét mérkőzését nagy bravúrral nyerte, tombolt a közönség, elégedetten bólogattak a sportvezetők. Hozta, amit elvártunk tőle. Jó erőnléttel vidáman, taktikusan táncolta ki az ellenfeleit közben bravúrosan iskoláztatott. A döntőben nehezebb dolga volt, egyrészt a francia srác sziklakeménynek bizonyult, másrészt kitűnő színészi adottságokkal is áldott volt. Rendkívül kiegyenlített meccset láttam a pihenő bíróknak kijelölt zónából, én ugyanis debreceni lévén, természetesen, nem pontozhattam Kaluczának. A pontozóbírók azonban közelről sok kis nüanszt észrevesznek, amik messzebbről, például a lelátóról nem láthatók. A pontozás szabályos, tisztán bevitt ütések összessége. A tenyeres, vagy a szabályos, de védett ütés, melyeket nagy felhördüléssel "jutalmaz" a publikum, nem
nyomható be, és a pontozók nem is nyomják be. Mivel tehát én nem a szorítóm mellől néztem a meccset, hagyatkozom az Ausztriából érkezett Helmut Messner barátomra, aki pontozott a mérkőzésen. Miután Norbi keze a magasba lendült, és a francia eljátszotta a becsapott Othello nagy jelenetét, kértem a sógort, elemezzük ki a mérkőzést. A kis fecnijét elővette - ismerem régről, idegtépően alapos -, és megmutatta, hogy nála is minden menetben nyert a mi fiunk. A franciának sok-sok pontatlan, szabálytalan és levédett ütése volt, emiatt nem fogadták kegyeikbe a bírók. Egy színi tanodában nagyobb sikert ért volna el.

– A Cívishír szerint lejtett a hazai pálya. Gyakoroljunk önkritikát?
– Igen.

– Megtesszük, de engedje meg, hogy idézünk egy korábbi nyilatkozatából: "Bevett szokás: a házigazdák előnyt élveznek a pontozóknál, hogy a bírók a verseny szervezői, de leginkább a közönség kedvébe járjanak, felvállalva ezzel együtt a vesztes vendéggel való konfliktust. A harag azonban csitul, mert az eredménnyel - joggal vagy jogtalanul - elégedetlen másik fél is lesz egyszer házigazda, s akkor ő élvezi annak előnyeit."
– Ezt ma is vállalom, ez így van, de hál' Istennek ezennel nem volt szüksége Kaluczának a segítségre, mint
említettem, nyílt, fej-fej melletti küzdelemben diadalmaskodott. A pontozás tisztaságáról, és a szabályosan bevitt ütések számáról a Messner úrral való beszélgetésem is megerősített.

– Mint bennfentes, milyennek látja a bírói szakma jövőjét? Lesz-e egyszer elfogulatlan pontozás?
– Kívülről úgy tűnik, bíráskodni tudna mindenki, akár az utcáról behívott ember is. Ám míg egy komoly versenyen közreműködhet a kiválasztott, sok buktatón, számtalan lépcsőn kell túljutnia. És ha már ott áll a reflektorfényben, csak akkor kell igazán megfelelnie a legkomolyabb kihívásoknak: média, közönség, felügyelők, zsűri, edzők, bírótársak, versenyzők. A versenyek alkalmával óriási nyomás nehezedik a bírókra. Objektivitásukat sok minden befolyásolja. A vesztes körének esetleges mocskolódásait megélni és feldolgozni, majd ismét hideg fejjel dönteni, nem egyszerű feladat.

– Milyen kapcsolatban marad a boksszal?
– Művészeteket szerető ember vagyok, festek, írok, a felszabadult időmet az alkotásaimra és a méltatlanul elhanyagolt családomra szentelem majd. Természetesen az ökölvívás örök szerelmem marad. Őszintén, csak így, szabadon.

– A magyar amatőr bunyó jövőjét illetően bizakodhatunk-e?
- Nálunk, a Hajdúságban egy rossz szavunk sem sem lehet, Szabó Sándor épített egy nagyon komoly bokszbirodalmat, minden versenyen szenzációs eredményeket érnek el a sportolói, és remélhetőleg lesznek a várostól támogatói, hogy az elért nagyszerű eredményeket tartani tudják, és tovább fejlődhessenek. A hajdúsámsoni bravúr Máté Attilát és csapatát dicséri, tehát errefelé jól mennek a dolgok. Az ország ökölvívásának helyzetét – bár nem tisztem megítélni, mint botcsinálta riportalany – jónak tartom. Nagyon sok tehetség nő ki a klubokból. Bíráskodásom alatt minden korosztály nemzeti bajnokságán részt vehettem, az ifjú titánokat ismerem, hál' Istennek az utánpótláskorú bokszolóink remek képességűek. Szeressük őket! 

forrás: Civishir