

III. NEMZETKÖZI KÜZDŐSPORT FESZTIVÁL, PROFESSZIONÁLIS BOXGÁLA
„A SPÁRTAIAK KÜZDELME”
2008. október 11-én, az orosházi sportcsarnokban kerül megrendezésre a III. Nemzetközi Küzdősport Fesztivál. Az elmúlt két évben ezt a rendezvényt széleskörű érdeklődés kísérte. A tavalyi évben a gálát élőben közvetítette a Sport1 Televízió!
Mind a két évben teltház előtt zajlottak a küzdelmek. Az első évben egy profi kick-boksz Magyar-bajnoki címé volt a főszerep, tavaly pedig már a Thai Boksz Magyar-bajnoki címmérkőzés mellet volt egy profi ökölvívó Európa-bajnoki címmérkőzés is!
Az idei program minden eddigi felhozatalt meghalad, hiszen több szakág legjobbjainak mérkőzései mellett három címmérkőzés is biztosan lesz. 60 kilogrammban a súlycsoport két legjobb thai versenyzője játszik ISKA Magyar Bajnoki címért. A cím védője jelenleg a Békés megyei Kis Károly, aki idén áprilisban kiütéssel szerezte meg a címét Tóth „Kicsi Tyson” Csabától. A másik címmérkőzésen a hazai sztárnak számító, K1 Magyar Bajnok, a 81 kilogrammos ISKA Profi Magyar Bajnok, 14 szeres amatőr bajnok és szintén Békés megyei Rácz Dénes próbálja megszerezni az Európa-bajnoki címet a szerb-osztrák K1-es Predrag Lazarevic-el szemben! Ennek a mérkőzésnek az ISKA Szövetség európai elnöke, Fritz Exenberger úr lesz a szupervisora. Rácz Dénes mérkőzése kuriózumnak számít a hazai küzdősport rajongóknak.
Több kiváló ökölvívót is láthat a közönség, hiszen mérkőzni fog a két Hungarian Top Team-es versenyző, Turgonyi Bálint és Nagy András is. Szintén remek hír, hogy a Profibox Promotion versenyzője, Nagy „Hóhér” József is mérkőzni fog, a frissen szerzett WBF "világbajnoki" címe után egy felhozó mérkőzésen.
A nap utolsó címmérkőzésén, a Pro Box Promotion versenyzője, Popovics Tamás próbálja megvédeni a májusban megszerzett UBC profi ökölvívó "világbajnoki" címét!
A rendezvény 18 órától kezdődik majd, a Sport 1 várhatóan 20 óra körül kapcsolódik be az eseménybe.
Nyílt titok, hogy mind Kis Károly, mind pedig Rácz Dénes nagy rajongója a 300 című filmnek, amelyben 300 bátor Spártai küzd a thermopülai csatában, a túlerőben lévő perzsa seregek ellen. A felállás itt is hasonló lesz, hiszen mind a ketten egy eredetileg magasabb súlycsoportban versenyző ellenfél ellen lépnek ringbe. A gála ezért kapta „A Spártaiak Küzdelme” elnevezést.
Egy biztosra vehető, hogy kemény harc várható mind a két hazai versenyző részéről!
Az első „300” jegyvásárlónak a jegyár 1. 000. Ft.! A hivatalos mérlegelés és sajtótájékoztató október 10-én pénteken délután 18:00 órától lesz a gyopárosi élményfürdőben.
Magyar hungaroo.com - A magyar linkjegyzéke Magyar Honlap Linkek