- Elég későn, 21 éves koromban kezdtem a bokszolással komolyabban foglalkozni. Akkor még beregszászi színekben versenyeztem, később Nyíregyházán próbálkoztam. Egy jó ideje már itt építgetem a profi pályafutásomat. Több európai országban, többek között Dániában, Angliában, Skóciában volt szerencsém megmérettetni magam. Legutóbb Lengyelországban a WBF nemzetközi bokszszervezet interkontinentális könnyűsúlyú címéért léptem szorítóba. Azonban erősen vitatható pontozással vereséget szenvedtem - mondja a Vérke-parti városból származó, s oda gyakran visszajáró fiatalember.
- Sajnos, a profik mezőnyében még nem értem el igazán kimagasló, jegyzett eredményt, de jó pár mérkőzésből győztesen kerültem ki. Bokszoltam már címmérkőzésen, s azért edzem nap mint nap, hogy egy-egy ilyen fellépésen végre nyerjek is. Mivel eddig külföldön léptem szorítóba, a hazai pontozók „érdekesen” ítélték meg a látottakat, így nem sikerült elhódítani az övet, pedig úgy érzem, semleges helyszínen simán nyerhettem volna.
Legközelebbi ütközete szombaton lesz Nyíregyházán, ahol nemzetközi bajnoki címmérkőzést vív egy szlovák sráccal. Edzője, a nyírségi Nagy Lajos nagy reményeket fűz a holnapi meccshez. István úgy érzi, mindent megtett a felkészülés során. Négyhetes kemény felkészülés áll mögötte. A 8-10 kilométeres napi futóedzések mellett minden egyes nap kétszer edzett teremben, hetente kétszer váltott ellenfelekkel kesztyűzött.
S hogy mik a közeljövőben a tervei? Erről a következőket mondta: "Kaptam egy meghívást az Egyesült Államokból, Atlantába kellene utaznom egy címmérkőzésre, de sajnos vízumproblémák miatt nem tudok menni. Viszont Európa-szerte folyamatosan adódnak lehetőségek. Mindenképpen világbajnoki címet szeretnék a derekamra csatolni. De ezzel együtt is mindig a legközelebbi mérkőzésemre próbálok összpontosítani, mint ahogy most is a szombati csatára, hiszen ez egy nagyon fontos állomása lesz a karrieremnek."
a Kárpátinfo írása