A
monokli.com szombat este már beszámolt arról a lengyelországi profiboksz gáláról, melynek főmérkőzésén Nagy „Hóhér” József (18 győzelem – 2 vereség) a veretlen Pawel Kolodziej-el (21 győzelem – 0 vereség) küzdött az IBC betöltetlen cirkálósúlyú bajnoki övéért. A mérkőzés a 7. menetben fejeződött be, amikor Kolodziej sérülése miatt összesítették a pontozólapokat, amely végül a helyi kedvencnek kedvezett. A magyar ökölvívó csalódott volt, és csak jóval a küzdelem után higgadt le annyira, hogy nyilatkozzon. „Úgy érzem, most semmivel sem tudnának megvigasztalni” – fogalmazott Nagy József. „Én hetek óta már csak a címmérkőzéssel voltam elfoglalva, és úgy érzem, igazságtalanul vették el tőlem a meccset. Már kezemben éreztem a győzelmet, hisz Kolodziej kondíciója már az utolsókat húzta! Kimondhatatlanul fáj ez az igazságtalan vereség!”