www.monokli.com
Hírek/Cikkek Interjúk Monokli® Videók Ranglista Erdei Zsolt Hasznos oldalak: az egérkímélő kezdőlap!Hasznos oldalak: az egérkímélő kezdőlap!

Olimpia: Káté Gyula elbúcsúzott a pekingi ringtől

A+A-
2008. aug. 10., vasárnap, 10:072950 olvasás - 104 komment


Olimpia: Káté Gyula elbúcsúzott a pekingi ringtől

Káté Gyula meglepetésre kikapott és kiesett a legjobb 32 között a férfi ökölvívók 64 kg-os kategóriájában a pekingi olimpián. Az MTK világ- és Európa-bajnoki bronzérmese azzal az ír John Joyce-szal csapott össze, akit a tavalyi világbajnokságon és az Európai Unió idei bajnokságán is biztosan győzött le, most azonban 9-5-re kikapott tőle.


Eredmény:
64 kg, 1. forduló (a 16 közé jutásért):
John Joyce (ír)-Káté Gyula 9-5

Az előző ötkarikás játékokon még könnyűsúlyban (60 kg) indult, s ebben a kategóriában világbajnoki harmadik, kisváltósúlyban pedig Eb-harmadik Káté számára a papírforma alapján nem jelenthetett gondot az ír rivális, aki nemzetközi szinten nem rendelkezik jelentős eredményekkel, a tavalyi, chicagói vb-n elért 33. hely a legjobbja, ott éppen a magyartól kapott ki. Igaz, majdnem hat évvel fiatalabb az MTK öklözőjénél, azaz a rutin is a magyar mellett szólt, aki korábban már háromszor is könnyedén legyőzte Joyce-t.

Az impozáns Munkás Csarnok közepén felállított ringben a 26 éves Kátéé volt az első pont, ezután azonban Joyce pillanatai következtek, s az első menet után ő vezetett 3-2-re. A második felvonásban sem változott a helyzet, a magyar öklöző ugyan egyenlített, de riválisa is ugyanúgy kezdeményezett és talált is, így a "félidőben" 5-4 volt az állás az ír javára. Káté a folytatásban sem találta az ellenszert a mozgékony riválisra, akinek gyakorlatilag minden ütéséért pontot adtak a bírók, s a befejező menet előtt magabiztos, 8-4-es előnyre tett szer. A záró két percben a szigetországi bokszoló már csak arra törekedett, hogy megtartsa előnyét, s ez sikerült is neki, mert Káté hiába üldözte, csak egyszer tudta eltalálni és ez kevésnek bizonyult.

Káté tehát - csakúgy, mint Athénban - már az első fordulóban búcsúra kényszerült.

"Nem tudom mi történt, eddig háromszor bokszoltam vele és mindháromszor könnyedén vertem meg. Akkor nem volt kellemetlen a stílusa, most igen" - nyilatkozta az MTI-nek Káté.

"Gyuszi ugyanúgy bokszolt, mint eddig Joyce ellen, de ezúttal nem sikerült győznie. Kétszer annyit ütött, mint az ellenfél és mégis az ír kapta mindig a pontokat. Az is érdekes, hogy a bíró legalább nyolcszor rászólt Joyce-ra, de egyszer sem intette meg. Természetesen csalódás ez a korai búcsú" - szomorkodott Balzsay Károly szövetségi kapitány.

az MTI beszámolója
Értékelje cikkünket: (Eddig 9 szavazat érkezett)

Ez elég gyenge lett... 1 Harmatos kis írás... 2 Adok még egy lehetoséget... 3 Alaposabb munkát várok el... 4 Nem ártana jobban tájékozódni a témával kapcsolatban... 5 Elmegy, bár vannak hiányosságok... 6 Elég jól sikerült... 7 Szépen kidolgozott, korrekt írás... 8 Teljesen belefedkeztem az olvasásba... 9 Ha minden cikk ilyen lenne... :) 10
Adja hozzá a kedvencekhez:

 
Szólj hozzá!!
Név:
E-mail cím:
Regisztráció
Belépés
Regisztráció lépései:
1. Kérem adjon meg egy felhasználói nevet és egy email címet!
2. Kattintson a "Regisztráció" menügombra!
3. Az e-mailben kapott linken keresztül aktiválhatja a regisztrációját!
4. Kattintson a belépés gombra!
Megmondóbox:
BB kódok: [b]félkövér[/b] [u]aláhúzott[/u] [i]dőlt[/i]
Elküld
Frissít
Fordít


Hozzászólások: ( 104 hozzászólás érkezett )
104 Tyll Vietta [2008-09-12 15:01:20]
Meg az önbíráskodás is annak tűnik. Sz.tem az érintettre kellene hagyni, had döntse el ő, akar-e lépni, nem pedig helyette keresztesháborút vívni a nevében. Lehet, hogy nem is hagyná, ha tudna róla.

Káté Gyuszi már nem kisgyerek, ha akar, saját maga jár a végére, illetve a bíróságra.
103 Shaham [2008-09-12 14:42:21]
Öreg azt ugye tudod hogy személyes adatokat közzétenni büncselekmény? Ugyanúgy mint a rágalmazás...
102 Öreg [2008-09-12 13:30:30]
Hát, van egy jó hírem, én ismerek egy Létay Józsefet a boksz vílágából, s ha Ö volt a mocskolódások az elindítója, remélem olvassa most is a monoklit, és tudja, hogy ahol én vagyok onnan futnia kell. természetesen, amennyiben bebízonyosodik, hogy Ö az a személy, közzéteszem minden adatát. Addig, engedjétek meg nekem, hogy utána nézzek, egy nap elég.
Amúgy a név választás is durva, hisz két történelmi névről van szó, gátlástalan alak, aki ezeket a neveket beszennyezi.
101 boxi [2008-09-12 12:27:18]
Tisztelt fórumozók!
Az alant ismertetett levelet kaptam egy hölgytől aki korábban telefonon megkeresett engem sérelmezve, hogy tudtán kívül valaki vagy valakik visszaéltek a nevével. A feladó felhatlmazott, hogy feltehessem a levelét nettre.Ezt most megteszem és remélem , hogy a hölgy által tett feljelentés tisztázni fogja ezt a más emberek becsületességét megkérdőjelező helyzetet.


"Kedves Szakos József úr!

Mint azt Önnek a telefonban is mondtam, nem tudok magamhoz térni attól a gazemberségtől, hogy valaki a nevemet, sunyi, gyáva módon, azt hiszem nagyon céltudatosan egy ilyen piszkos ügyletbe keverte.

Tényleg a mai napig azt sem tudtam, hogy létezik a monokli, és Isten bocsássa meg nekem, Káté Gyula létezéséről sem tudtam.

Teljesen véletlenül fedeztem fel a google keresőn a monokli fórumot, ahol a nevemben valaki vádaskodik az Önök versenyzőjéről.

Természetesen nem késlekedtem és a BRFK-nál már megtettem a büntető feljelentést.
Sose hittem volna, hogy 63 évesen a nevem védelmében a rendőrséghez kell fordulnom!

Kérem legyen szíves tolmácsolja együttérzésemet Káté Gyula úrnak. Na nem mintha én túl jól érezném magam a bőrőmben, mert valaki kettős csapást akart egyszerre mérni, egyrészt Káté Gyulát -és általa az Önök sportját - befeketíteni, engem pedig belekeverni ebbe a rémséges történetbe.

Az az érzésem, hogy az illető, aki a nevemmel visszaélt, kell ismerjen engem és tudnia kell, hogy nem foglalkozom az ökölvívó sporttal, így arra számított, hogy az életben nem olvasom el az ocsmány hazugságait.
De ennek a kiderítése, már a rendőrség dolga.

Ha bármiben a segítségükre lehetek, ennek a gusztustalan, piszkos ügynek a felderítésében, lezárásában, ezzel a mail levéllel megy a névjegyem, tehát elérhető vagyok.

Kérem, ha Maguknak van újabb információjuk, tudassák velem.

Szívélyes üdvözlettel:


Csanády Lili

aki ezt a történelmi nevet nem hagyja bemocskolni "

Tisztelettel: Szakos József
100 Velina [2008-09-09 15:42:48]
Ehhez még hozzáfűznék azt, hogy MÖSZ belső vizsgálatot tart az ügyben és büntető eljárás ide vagy oda, de saját használati igazságot tenni fog. Innen üzenek a valós Csanády Lilinek, aki betelefonált ide is, hogy ne aggódjon, nincs rá oka, ha nem arról az IP címről írt.
99 Monoklicom [2008-09-09 14:07:53]
Elnézést, hogy ennyi idő után ismét előveszem a témát.

Ha valakinek még nem volt egyértelmű, a rágalmazó "letay jozsef" és a "csanady lili" nevű felhasználók biztosan nem valós személyek, akik tetejébe egyazon IP címről írtak. Vagyis nem két, hanem csak egy hozzászóló kavarta az indulatokat.

Mindezt azért írtam le, mert egy valós, élő Csanády Lili nevű hölgy jelezte, visszaéltek a nevével, neki semmi köze nincs sem a monokli.com -hoz, sem az ökölvíváshoz.

Tehát ha valaki valamikor összefut egy Letay József vagy egy Csanády Lili nevű emberrel, ne kérje számon tőlük a monokli.com -on történt beírásokat, mert 100%, hogy nincs közük hozzá!

Ugyanakkor a valós Csanády Lilit, ahogyan Káté Gyulát is támogatjuk egy büntetőfeljelentés megtételében!


Suspect Zero
98 Tyll Vietta [2008-08-18 10:34:12]
Én személyszerint semmilyen szinten nem hiszek az amatőr versenyekben, szakágban, számomra több mint két évtizede világossá vált, hogy miként mennek benne a dolgok, szintén saját élmény alapján.

Az olimpiai bíráskodások tisztátalanságával, érdekességeivel 100 %-ban egyetértek, (tisztelet a kivételnek), és úgy érzem, sajnos ez érvényes szinte majdnem mindenhol, többek közt emiatt sem nézek a közvetítésekből egyetlen percet sem.

Gyuszi esetében leírtam amit gondolok, az ő döntése lesz mit és hogyan akar tenni ilyenkor.
97 Velina [2008-08-17 20:20:59]
Hja, és Tyll, nem véleményt, hanem élményt osztottam meg, és nem a bírókról, hanem a CSALÓ BÍRÓKRÓL van szó benne (ahogy a cikkben is, amelyhez szóltam). Akik még a kollégait is képesek csőbe húzni, saját érdekük szerint. Hidd el, a Bíró Bizottságok is fellépnek ellenük, mert tarthatatlan amit művelnek néhányan. De hát hiszen saját bőrön is tapasztáljuk.
96 Velina [2008-08-17 19:35:12]
Tyll, készséggel egyetértenék veled, ha nem tévednél. Az említett hsz-mat egy olyan témában írtam, amelyhez köze van: nevezetesen, hogy bizony vannak csaló bírók meg az Olimpián is, és tényleg haza kell küldeni őket, mert tönkreteszik mindent, amiért évekig dolgozott meg jónéhány ember.
Ami a te álláspontodat illeti EBBEN az ügyben, az számomra azért elfogadhatatlan, mert itt már a dolog túlmutat azokon az eseteken, amikor az ember egy legyintéssel elintézi, mondva „á! csak hülyeség”. Itt arról van szó, hogy megvádolják egy magyar olimpikont avval, hogy drogokkal él, mi több, alighanem MÖSZ vezetőinek tudtával, sőt! Azok segítségével….
Szerintem ilyen kijelentésért felelőséget kell vállalni!
Vagy legalább ugyanennyire nyilvánosan elnézést kérni.
95 Shaham [2008-08-17 11:59:01]
Teljesen egyetértek Tyll !
94 Tyll Vietta [2008-08-17 10:18:01]
Kedves Ádám!

Valóban így mennek a dolgok, de azért vannak apróságok, amik beleszámíthatnak a végeredménybe.

A fodrászokat ért negatív kijelentésért a Fodrászok Szövetsége perelhet erős sikerrel, és az is különbség, hogy pölö "Nagy Károly kefekötő" nem minősül közszereplőnek. A fogalom pontosan körbeírja ki az, mit és hogyan...

Tehát az olimpián résztvevő bírók szakszervezete, (bármilye), mint jogi személy a korrupciós vádak ellen pontosan úgy léphet fel, mint bárki a lépcsőn, mivel jogszolgáltatás van, nem igazságszolgáltatás.

Ez úgy jön le, hogy tök mindegy igazuk van-e vagy sem, jogosultak az őket ért rágalmakra bírósághoz fordulni, és perelni a rágalmazót, ha a sértett lelkük ezért kiált.

Igaz, hogy közszereplőket sem lehet hamisan vádolni, de a róluk alkotott vélemény megjelenítésében nagyobb szabad tér van, mint egy magánszemély esetében.
93 Adam [2008-08-17 09:50:03]
Kedves Tamás!


Jogilag de erkölcsileg is komoly a különbség a két "állítás" között.

Az egyik célzottan és mindenki számára világosan és egyértelmüen egy bizonyos személyt vádol egy visszataszító dologgal.

A másik egy az olvasók számára többé-kevésbé ismeretlen személyekböl álló, annak is egy nehezen meghatározható csoportosulását illetve annak egy nehezen kiválasztható/elkülöníthetö részét vádolja, és azt ráadásul általánosítva teszi.

Az egyik esetben, ha bírósági ügyre kerül sor, egyértelmü, hogy ki a felperes.

A másik esetben nagyon nagy érzékenység kell hozzá, hogy egy személy "az inget magára" vegye, és, ha netán megtenné nem lenne olyan bíróság a világon, amelyik ezt az ügyet komolyan venné.

Tehát például, ha valaki azt mondja, hogy a legtöbb kefekötö italozó és garázda életmódot folytat, vagy a fodrászok többsége pedofil és buzi, akkor azért kicsi a valószínüsége, hogy egy kefekötö vagy egy fodrász sikerrel birósági eljárást indít ellene.

Viszont, ha egy nyilvános fórumon leírja, hogy Nagy Károly kefekötö kisiparos a Józsi utcából a Borsod megyei Kurittyánban állandóan részegen ütlegeli a családját, azzal már kimeríti a becsületsértés és hitelrontás tényét.

P.S.: tudom, hogy Neked két mondattal is el lehetett volna mondani és azonnal megértenéd, de nem mindenki olyan gyors felfogású mint Te. Ezért írtam bövebben.
92 Tyll Vietta [2008-08-17 09:32:17]
Köszönöm szépen, hogy a bírókról írt véleményedet fenntartod.

Az általam belinkelt szöveget én nem megkérdőjeleztem, sőt, maximálisan egyetértek vele, ami lényegtelen ezesetben, vagyis nem tartozik a tárgyhoz!

Az amatőr boksz már évtizeted óta ilyen, pontosan ezek miatt sem kérek belőle,,, (bár a profi vonal sem sokkal jobb).

Egyszerűen beidéztem egy állítását kedves Velinának.

Ami pontosan olyan, mint egy másik állítás.
A kettő között nincs különbség.
Ezt jobban nem tudom kifejezni.
91 sisov [2008-08-17 07:59:46]
Fú!!!
Ne rizikózz!
Az illető gátlástalan és aljassága példázatára:
képes arra is, hogy fejesugrásod alatt leereszteti a nagymedencét!
90 Öreg [2008-08-17 07:44:33]
Jó voltál a sóstón Sisov, most rendezgetem a képeket, majd felteszem, de elötte csobbanok eggyt szobószlón, igaz közben figyelek, nehogy a helyi mesterfenomén elkapjon, tudod kire gondolok?
89 sisov [2008-08-17 07:37:12]
A bírók azt csinálnak és akkor amit akarnak!
Legalább is azt hiszik", nem hiszem, hogy gondolják, mert a gondolatokhoz elengedhetetlen az ésszerűség párosítása!
Pl.: 2008. Sóstó Kupa
Humorérzék nélkül nehéz volt túlélnem! Tanítványaimnak is.
De szerencsémre azóta is röhögve emlegetik az ott történteket!
Mindenesetre edzőmérkőzéseknek tekintik ezeket a rendezvényeket és a címek, érmek, a dobogó fokai már nem iz izgatják őket.
Engem sem egyébként!
88 Öreg [2008-08-17 06:19:29]
Tyll.
nagyon sok mindent nem tudsz az amatőr ökölvívásról.
Amit Velina mond, az csak egy kis szelet a bírók életéből, mára már át akarják teljesen venni az irányítást, és mint ezt penkingben is látható sikerül is nekik, jaj az amatőr ökölvívásnak.
87 Velina [2008-08-17 06:12:10]
Tyll, szerintem meg majd eldönti az érintett, hogy mi legyen.
Továbbra is úgy hiszem- pondróság bemocskolni egy embert a háta mögött és történeteket koholni arra, hogy a hazugságokat alátámasszák. Most már csak azért is meg kellene tudni ki az illető és miért csinálta.
Ami a bírókról írtam, azt bíróktól tudom (nem magyar), akik ezzel dicsekedtek. Akkor is, és most is felháborítónak tartom, hogy ilyen van, de sajnos van.
86 Tyll Vietta [2008-08-16 20:05:01]
Ó, pardon! Elnézést a hölgytől!
Köszi Jolly!
85 JollyDee [2008-08-16 19:58:28]
Tyll! Velina nem úr, hanem hölgy, de Te ezt nem tudhattad, ezért csak a miheztartás végett írtam neked.
84 Tyll Vietta [2008-08-16 19:32:07]
Tisztelt Velina úr! Az internetes fórumok lényege a hozzászólási lehetőség. A portálok szerkesztői, és a látogatók is ennek ismeretében teszik a maguk dolgait. Ez így van rendben.

Az is természetes, hogy egy adott témáról, vagy személyről eltérnek a vélemények.

Én itt a monoklin olvastam már sokkal nagyobb becsületsértést egy volt világbajnok tollából, mégsem rohangáltak felháborodottan az érintettek ügyvédhez, pedig abban az esetben is nagy nyilvánosság elött zajlott a vita.

Abban egyetértek, hogy nincs rosszabb annál, amikor bárkiről valaki álhíreket terjeszt, annak anyagi és erkölcsi kárt okozva. Erre valóban kitér a btk.

Ám amig nincs semmilyen vizsgálat, ki mit-miért állít, addig az említett fórumozó is perelhetne becsületsértésért, a nagy nyilvánosság előtt tett "pondrózós" kijelentésért, főleg ha ő is tartja amit írt-gondolt, de akár anélkül is.

Példának, illetve érdekességnek itt egy, a rágalmazás fogalmát kimerítő bejegyzés pont öntől, amire semmiféle bizonyítéka nincs, mégis beírta egy másik cikkhez:

"Velina [2008-08-16 18:36:00] amit még erről tudok: véletlenül a wc-ben a bírók kapnak arany rolexeket, vagy kp-t euróban. Csorók győzik megjegyezni, hogy kitől....
Hát csoda, hogy Varga fiúnk úgy kikapott, miután a fairplay szerint bokszolt?
Az Olimpia csak a bíróknak biztos buli, erre haza küldik őket :D"

Viszont sz.tem helyesebb volna ezeket a kérdéseket nem nyilvánosság előtt boncolgatni, mivel ezzel is tovább van gerjesztve egy olyan téma, ami főleg magánéleti vonatkozású, és nem másra tartozik, csak az érintettre (Káté Gyuszi), akit sportemberként itt mindenki tisztel és kedvel.

Sz.tem ne menjen tovább ez a történet.

Üdv,

Tyll Vietta
Szabó Tamás
Balatonboglár
83 Öreg [2008-08-16 18:34:53]
Ez az Velina, ne hagyjuk a mocskot.
82 Velina [2008-08-16 17:21:17]
az ügyvédem szerint, nem tehetek semmit sem addig, amíg Káté nem nyilatkozik, mert: itt személyesen róla van szó, a MÖSZ nem lehet egy felnőtt ember gyámja, másrészt nem a Szövetséget (közvetlenül) érte a támadás….
Minden esetre, magam részéről, nem hagyom ennyiben!
A csodálatos boksz világában látott pondrókat muszáj szétkenni! Nem kesztyűs kézzel
81 Velina [2008-08-16 12:09:09]
érzem a hátszelet! Jól esik, Köszönöm!
Gyója Velina
MÖSZ szervezési igazgatója
80 Ezüstszegi József [2008-08-16 11:59:40]
Kedves Velina,
Egy internetes fórumban nagyon nehéz dolog a moderálás. Sokszor a moderálással éri el egy megvádolt személy, hogy besározódik, mert ha a törlésig sokan olvassák a hozzászólást, akkor megvádolják a lapot, hogy falaz, és el akarja tussolni a dolgot. Jelen esetben a rágalmazó nem érte el a célját, egyrészt azért, mert senki nem adott hitelt a leírtaknak, másrészt azért mert ha jól olvasom a hozzászólását, az Ökölvívó Szövetség eljárást indít. Az eljárás indításánál minősítő tényező lesz, hogy nagy nyilvánosság előtt történt a rágalmazás, és biztos vagyok benne, hogy ha az eljárás lezárul, akkor a monokli, de az összes többi sporttal foglalkozó lap beszámol róla.
Én is köszönöm, hogy a MÖSZ kiáll Káté Gyuszi mellett, én egy kiváló sportembernek ismertem meg, és nekem is rosszul esett hogy megvádolták.
79 Velina [2008-08-16 11:51:13]
csak előnézetben: Káté volt nálam a biztos bukó! tudtam a magánéleti váltságáról (nem egy pasi belerokkant volna), csodálkoztam azon, hogy egyáltalán kiutazott Pekingbe.
Csalódtam, mert nem azt tett ehhez, amit tud (szerintem) (még mindig csak Kátéről beszélek) Saját veszteségnek könyveltem el.
Kedves szerkesztőség, tehát ne töröljék ki azt, mert szűkség lesz rá, (úgyis túl sokan láttak) de ezt nem bírom felfogni: ha december óta egy sportolót állandóan ellenőrzi a WADA, az ellen, hogy lehet ilyeneket írni…. viccnek is rossz!

78 Velina [2008-08-16 11:35:08]
Ámen!
(de azért orrolok rátok ;) )
77 monoklicom [2008-08-16 11:30:10]
Kedves Velina

Az utolsó kérdésre válaszolva: úgy, ahogy Ön is, mindenki más hozzá tud szólni, egy előzetes regisztrációt követően. Ez már csak így megy mindenütt az Interneten!

A monokli.com hivatalos, hatósági kérésre kiadja a hozzászólók azon adatait, ami a rendelkezésünkre áll. De ha most kitöröljük a hozzászólást, pont ez az adat veszne el. Mit tegyünk tehát?

Örülünk, hogy a MÖSZ kiáll egy kitűnő sportoló mellett. Támogatjuk, hogy becsületsértés miatt ismeretlen tettes ellen tegyenek a rendőrségen, és az eljárás lefolytatásához miden technikai segítséget megadunk.
76 Velina [2008-08-16 11:18:23]
Megkérem a monokli weboldal szerkesztőit, hogy minden, de MINDEN! droghasználati hsz-kat töröljék ki (de logolják!), Káté Gyulával kapcsolatosan! Egyszerűen nem értem, hogy lehet nem cenzurálni ezeket a szövegeket. Azt sem értem, hogy csanadi lili néni azóta sem védte meg a maga és a „lánya” igazát: egyszersmind beindítva a szaros játékát, de semmi több. Talán elérte a célját!?
Abban az esetben, ha csanadi lili tényleg valós személy, és nem a „letay jozsef” (akiről más józsef jut eszembe) skizofrén énje, várom kedden az ökölvívó szövetség székhelyén, 1146, Istvánmezei út 1-3, 3. emelet. De mivel már most tudom, hogy nem fogom látni, úgy még hétfőn beadom a feljelentést a 14. RFK felé (eddig azért nem, mert távol voltam). Minden segítséget előre köszönöm, amit az oldal szerkesztői nyújtanak majd ebben az ügyben!
Na ne már a lili-jozsef féle taknyok túrják az óvodást!
Gyója Velina
P.S. Egyébként, hogy engedheti meg magának egy ilyen fórum azt, hogy ilyen rosszindulatú hsz-at megjelenítsen? remélem valaki válaszol erre….
75 Patrik [2008-08-12 14:54:41]
Üdv Mindenkinek!

elösször is mindenkinek meg van a véleménye ami sokszor jó illetve sokszor rossz, de mindenkinek aki sárdobálásra vetemedik az csinálja utánna azt amit a Gyuszi csinál az edzésen nap mint nap az a nem semmi.mindenkinek van és lessz is rossz napja mint a példa is mutatta de azért nem kell földbe döngölni senkit pláne nem olyat aki már igen is elég sokat tett s sportét. Én is boxolok Erzsébeten nekem is elcsalták a meccsemet pedig 11:0 VOLT a javamra az ukrán ellen és le léptettek sérülés miatt a 2. menet végén pedig simán első vagy második lettem volna az ebén Szerbiába.Ez sport ilyen a kettő közül valki veszit.majd legközelebb jobb lessz.
74 Boxpetya [2008-08-11 16:44:28]
Abszolút szoros volt a meccs, nem értem miért történt mindez. A 12-3 nagy különbséget feltételez, de Mikinek még az egyértelmű találatokat is elfelejtették benyomni. Káté meccsét egy órája néztem meg. Úgy érzem, az ő veresége jogos. Vargáé is, de a különbség nevetséges.
73 dupla [2008-08-11 16:38:14]
Sajnos a második magyar is elbukott, igaz itt mondjuk nagy volt a két ember közti tudás különbség. Itt nagyon komoly pszichés problémák vannak, mert ezek a gyerekek nem hitték el, hogy nyerni is lehet. Semmi győzni akarást nem láttam. Talán csak annyit, hogy menjen végig a meccs.
Attól függetlenül a Káté nálam még rossz box-szal is nyert.
Félő, hogy ez végig fogja kísérni a maradék három fiút, mert ahol olyan vezetők vannak, hogy amikor leszállsz a repülőről, az első kérdésük nem az, hogy hogyan szerepeltél, hanem azt, hogy a válogatott melegítőt add vissza, ott nehéz előre jutni.
Sajnálom a Mikit, azért egy pár ponttal ez a mérkőzés is szorosabb volt.
72 leonidasz [2008-08-11 16:34:17]
ezt nem hiszem el! Miki bunyója nekem tetszett, de azért beszarás, hogy az ellenfélnek minden szart benyomnak, Mikinek meg csak az erős jobbhorgokat! Hihetetlen, hogy az elöl levő kézzel ütött jab-re abszolút nem adnak pontot! Ja meg a testütésekre se adtak semmit, én ilyen szar pontozást régen láttam! A másik meccsen az ukránnak se nyomtak be semmit sem, a végén egy erős ukrán ütés után, amivel már csak egy lett volna a különbség, a kinai kapta a pontot!- aszittem rosszul látok! Miki nagyon fasza volt! büszke vagyok rá!
71 lacika75 [2008-08-11 16:23:31]
Én nem vagyok elfogult, nem ismerem Kátét, most láttam először élőben bokszolni, fingom sincs, hogy milyen lelkiállapotban volt, de a szemem viszont elég jó ahhoz, hogy megállapítsam, nagyon szoros volt a találkozó. Több tiszta magyar találatot nem vettek észre (vagy nem akartak) a bírók. Egy 9-9 közelebb lett volna a valósághoz. Szerintem.
70 leonidasz [2008-08-11 16:02:57]
köszi Bézé
69 bézé [2008-08-11 16:02:33]
Magyar 1, mindjárt jön Miki
68 leonidasz [2008-08-11 15:52:09]
Mindjárt bunyózik a Miki, nemtudja valaki, hogy adja e vmi csatorna?
67 Shaham [2008-08-11 14:40:23]
Hmmm... Kicsit idegbetegek itt néhányan! Nem tudok semmit Kátéról , nem is nagyon érdekel hogy szed e valamit ,mert ha igen az is az Ő magánügye, és ha lebukik magának csinálta! De ahogy sokan idegbetegeskednek kicsit fura! Úgy csináltok mintha nem létezne és lehetetlen lenne ilyet tenni! Magyar sportoloknál is volt példa ilyen hülyeségre éppen a múltkori olimpián:) De az élvonalban is van erre példa, Toney, Tyson...stb van 1pár és ezekből nem csináltak ekkora ügyet mint ti most! Mi van ha mégis és lebukik?:) Akkor miket irogattok majd?:) A sok nátha elleni gyógyszer?:) Nyugodjatok meg 1 kicsit szerintem...
66 dotcom [2008-08-11 12:38:57]
Hát ez a topic aztán jól felpörgött. A vádakkal nem szeretnék foglalkozni, abszolút külső szemlélőként én elképzelhetetlennek tartom, ilyen szigorú ellenőrzési rendszer mellett. A meccsről: Az ír srác nagyon jól felkészült Gyusziból és hát az is tény, hogy jól láthatóan fejlődött az előző találkozások óta, ami természetes is, mivel még elég fiatal. Gyuszi hihetetlenül dekoncentrált volt, teljesítménye a tudása max 60%-át hozta. Ezért én dühös vagyok rá, és csalódott. Egy olimpián elvárás az, hogy ha ki is esik, akkor csúcsteljesítménnyel tegye, olyan ez, mint az, hogy az úszok még ha 32. is lesz, döntse meg saját legjobbbját. Minden boxolónk közül neki lett volna a "legegyszerűbb" érmet szereznie, kedvező volt a sorsolása és nem kapott papíron megoldhatatlan ellenfelet. Kár érte. Nem tudom, hogy miként lehet ezt a terhet (a súlyos kudarcét) feldolgozni, nagy inteligencia kell hozzá. ja, és szerintem egyáltalán nem volt elpontozva, legalábbis arányaiban.
Hajrá a többieknek!
65 sisov [2008-08-11 10:48:53]
Hajrá Magyarok!
Nézzünk előre!
64 Herimen [2008-08-11 10:14:34]
Mielőtt el nem felejtem a Harcsa családnak pedig csak gratulálni tudok.Amit ez a család ad az ökölvívásnak az előtt le a kalappal.Kettő srác és mind a kettő kitünő sportoló,ökölvívó Magyar válogatott.
Norbika,Zolika.Gratula nektek.
Büszke vagyok rátok!!!
Norbika,ne halgass ilyen okostojásokra.
Herman
63 Herimen [2008-08-11 10:08:24]
Üdvözlök minden sportot szerető Nemzettestvéremet.
Egyszerűen nem tudom mit képzelnek ezek a "műmájerek" ezek a koszos,meggondolatlan hozzászóllásaikkal.Nem elég probléma az,hogy a Gyuszi nem tudta azt hozni amit szeretett volna,győzni.Most aztán meg mutatjukazaz meg mutatja némely okostojás és bele vau,vauzik amihez nem ért.Igen is minden rendben volt ezt a Kunya Úr is elmondta,nem volt semmi probléma.Most pedig némely éreg beakarja mocskolni a versenyzőinket.Erre csak egy válasz van,mutasd meg magad ne bújj el semmitmondó nevek mögé.Vállald fel amit mondasz,írsz.Azonban Te féreg maradsz,mert ettől már távolmaradsz.Büszke vagyok,mert ennyi Magyar ökölvívó kijutott,és bízom benni eredmény is jönni fog,mert képesek a fiuk erre.Gyulának,sajnos nem jött össze azonban Ő sokat tett,eredményes volt sok esetben.Hajrá Gyula,lesz még jobb is,én büszke vagyok rád és még egyszer rátok.
Reméllem aférgesítés megindul a monoklin is.
Hajrá Magyarok!
Hajrá Magyar Ökölvívás!
Herman
62 Kejna [2008-08-11 09:15:56]
Üdv!
Szeretnék én is hozzászólni, bár nem látok bele annyira a dolgokba, mint itt sokan!
Suspect!
Birtokotokban van még a hozzászóló e-mail címe, egy esetleges nyomozás során ez is jól jöhet! Remélem, hogy kiderül az igazság és tisztázódik Káté, és vele együtt az egész magyar boksz neve!
Ami az Öreget ért vádakat illeti, egyszerűen nevetséges koholmány. A hazai ökölvívás legnagyobb fanatikusa! Előbb tenné tűzbe a saját kezét, minthogy alaptalanul megvádolja valamelyik sportolónkat!!!
Hajrá MAGYAROK, van még kinek szurkolnunk!:)
61 Karesz [2008-08-10 23:52:47]
A pontozásra: persze senki nem írt mást, csak ez olyan magyar kifogás.
Egy amcsi, ha elrontja (de lehet német, angol, bármi), akkor azt
mondja, sorry elb!sztam. A magyarok egyből: a víz meleg volt, a terem
mikroklímája váratlanul ért, a pontozók, a appír amire írtak famentes
volt, nálunk a terembe félfamentesre írnak, ez zavart meg, betört a
körmöm, tetves a kutyám, náthás volt a szomszéd, aggódtam érte...senkit
nem érdekel. Mindenkinek volt 4 éve felkészülni, kinek jobban, kinek
rosszabbul sikerült. Az is (tök más sport, de leírom), hogy a Boczkó
Gabi azt mondja az ellenfélre, h non-sense h nem melegít be...öreg te
meg mit mozizol, hát most te melegítettél, vagy a másikat hesszelted? ZÉRÓ profizmus, ezért csúszunk le, és ezért lesz "CSAK" (nagy idézőjelben) 5
max 6 aranyunk. Fapados sport, szép köntösben, ez a magyar sport
2008-ban. Peace!
60 Nadzsi1 [2008-08-10 21:50:45]
Szerintem mindenki tisztában van a kábítószerek hatásaival. Főleg a heroinnal! Aki meg beveszi ezt a rágalmat, az olyan is!
Nem lehetséges, hogy az angol srác felkészült jól Kátéból (vagy legalább az olyan stílusú boxoló ellen)? Azért már többször kiakpott tőle, az olimpia meg azért csak a legnagyobb verseny...
sportbaráti üdvözlettel minden ökölvívást szeretőnek,
Hajrá magyarok!!!
59 Ezüstszegi József [2008-08-10 21:36:40]
Örülök Boxi hozzászólásának, már csak azért is, mert ha a sportoló külföldön versenyez, nem tud hitelesen reagálni a vádakra. Ezért tartom szerencsésnek hogy valaki a Szövetségtől reagál. Külön örülök Dupla és Harcsa Norbi hozzászólásának, bár nekem eddig sem voltak kétségeim, de talán a kétkedőket meggyőzi. A vádaskodókat nem fogja, őket más célok vezérlik.
58 Suspect Zero [2008-08-10 21:28:22]
Köszönjük Boxi, és Harcsa Norbi hozzászólását. Sajnáljuk, hogy egyesek pont a monokli.com-ot használták fel erre az aljas támadásra. Még egyszer leírom, egy esetleges rágalmazási per esetén, a hatóság kérésére, kiadjuk a hozzászólók IP címét, mivel az tárolásra került.
57 Boxi [2008-08-10 21:09:50]
Tisztelt Hölgyem és Uraim ??
Nem szoktam csak nagyon indokolt esetben hozzászólni . Amit itt olvastam az elsősorban elkeserít. Ennyi alattomos és rosszindulatú feltételezést el nem tudtam képzelni egy olyan sportolóval szemben aki nem ment el profinak ,itt maradt nekünk és vállalta ,hogy hazánkat képviselje az Olimpián .Amióta ismerem egy becsületes ,tisztességes, csupa szív SPORTOLÓ, aki amellett ,hogy odateszi magát az eredményekért sport társaival is példás kapcsolatot ápol. Figyelmükbe ajánlom Harcsa Norbi nagyon tisztességes hozzászólását! Önök szerint a WADA és a magyar dopping ellenőrzés egy nagy kamu? -El sem tudják képzelni mennyiszer és milyen váratlan időben végeztek ellenőrzést valamennyi válogatott versenyzőnél. A mai vizsgáló módszerekkel már több mint egy évre visszamenőleg ki tudják mutatni a meg nem engedett szereket , nem beszélve az említett heroint és egyéb drogokat. Asszonyom azok a vádak amiket Ön leírt ,amennyiben igazak akkor Önnek a rendőrségre kellet volna mennie és megtenni a feljelentését, amennyiben viszont nem igaz amit állít úgy ez egy nagyon súlyos rágalmazás.Tudjuk ,hogy a Kárpátmedence közepén sokféle ember él , azt is ,hogy emiatt lehetnek eltérő vélemények. Lehetséges alakulnak ki minden realitást nélkülöző "legendák", de azt el nem tudom képzelni ,hogy más országban is így "savaznák" és rágalmaznák olimpikonjaikat egy vereség után.Kérem mindenki méltósággal és megalapozottan írjon véleményt.
56 Öreg [2008-08-10 21:06:52]
Köszönöm, hogy ebben a kérdésben mellém álltatok, azt gondolom, ez az ember csak bajt akar, nincs benne szeretet és tisztelet senki iránt.
Lehet, hogy sok esetben keményen fogalmazok, de aki nálam jobban szereti a sportot és a sportolókat az festi magát. Ez nem azt jelenti, hogy ti nem szeretitek, csak annyit, hogy én teljesen odavagyok értük.
Ma, a reggelt leszámitva, csodálatos napom, sőt hétvégém volt, a kurultajon, olyat kaptam, amit még sosem, ti, ezt megfejeltétek, köszönöm nektek, engem ez a hétvége amig élek elkisér, és ebben ti is benne vagytok, bár Gyulának sikerült volna, ilyen jól.
55 Ezüstszegi József [2008-08-10 20:53:40]
Krull,
Az aki a szart keverte, az nem szereti a sportolókat, és a küzdősportot. az Öreg az elsők között volt, aki tényeket hozott és mellénk állt. Sok mindent lehet mondani róla, de azt nem hogy útjába áll a küzdősportnak.
54 leonidasz [2008-08-10 20:52:25]
krull ezt tényleg kurvára benézted! Az Öreg az egyik legnagyobb szurkolója a magyar bunyósoknak! Aki ilyen őszinte hangvételű cikkeket ir, az soha nem idézne elő ilyen bonyodalmat, főleg a kedvenceit jelentő, bunyósoknál!!!
53 Öreg [2008-08-10 20:14:24]
Ez az Norbika, de örülök hogy megszólaltál.
52 harcsa [2008-08-10 20:11:40]
Hellóóóóóó:D!Mindenek elött szerintem Gyuszinak van most elég baja azon kívül is ami itt folyik!A herion meg kicsit vicces...:DJókat nevetgélek legalább!Azt sem tudom,hogy hogyan merült fel a nevem már megint!Inkább azokkal kellene foglalkozni akik még versenyben vannak és nekik szorítani,hogy érezzék velük vagyunk!Pekingbe én saját hibámból nem jutottam ki(de Londonban ott leszek)Káténak ehhez semmi köze!Még annyit szeretnék mondani,hogy szerintem majd Gyuszi eldönti,hogy mikor megy és,hogy egyáltalán akar-e profinak menni!Hajrá Fiuk!Norbika
51 Suspect Zero [2008-08-10 20:11:38]
Krull: hülyeség, nem igaz!
50 Adam [2008-08-10 20:08:58]
Ez nagyon durva Krull, és teljesen lehetetlen.
49 Öreg [2008-08-10 20:08:49]
Krull te hülye vagy!!!!!!!!!!!!!!
48 Gombor Béla [2008-08-10 20:08:35]
Ez durva Krull 1000 százalék hogy nem.
47 Krull [2008-08-10 20:06:27]
Öreg=Gyerekekert?

Ugyanaz a stílus, ugyanazok a nagybetűk! Szerintem Öreg keverte a szart a K-3 körül! Ki tudja, talán most Káté Gyuszi lejáratás mögött is Ő áll!
46 Öreg [2008-08-10 20:02:44]
Azért mily érdekes, elöszőr ők is másként látták, csak miután az óriás kivetitőn visszanézték változott meg a véleményük, no ez a furcsa, tölem ez talán elfogadható, de szakemberektől?????????????
Ez most úgy néz ki, hogy a birók jól látnak, a szakemberek, meg csak az ismétlésnél veszik észre, ez hihető?
45 Gombor Béla [2008-08-10 20:01:45]
Öreg nem vagy elfogultabb nálam,tudod te is hiába ütött a Gyuszi 4 ket abbol is max 1 tudnak benyomni.Régi pontozás szerint nyert Káté mert ott azt is nézték ki irányit ki támadobb ki üt többet,de most már nem ez van.Ezért tudnak a maszatolo boxolok is érvényesülni.Te is még mindig ugy nézedd a meccseket mint én és ez a végeredményt nem tükrözi.Sajnálom Gyuszit a rengeteg munka miatt mi nem tudjuk mi van a háttérbe de többet vártunk töle.De ez a rágalom hadjárat amit most itt el inditottak az DISZNOSÁG.
44 leonidasz [2008-08-10 19:57:31]
Hajrá magyarok!
43 leonidasz [2008-08-10 19:56:57]
ezek egyébként tényleg piszok durva vádak, főleg, amit vmi állitólagos csajnak az anyja irt! Azt viszont tényleg csak mázlival lehet kideriteni, hogy ki volt az! Pl. egy internetkávézóból jövő kommentről soha az életben nem tudod meg, hogy ki küldte
42 Öreg [2008-08-10 19:54:52]
Nem fogadom el, mert mintha a Csötönyit hallottam volna, mondom, beszéltem vele, és nézd meg a meccset elöbb ha kérhetlek. Amúgy meg, miutaán vége lett a meccsnek, feltettem az oldalamra a fájdalmam és dűhöm, elmentem a Kurujtajra, most értem haza, és olvastam a dolgokat, bár ne olvasnám ezekeket a mocskokat, nem rád gondolok, szóval, még ha akartam volna sem tudtam volna korrigálni, de nem is akarok, itt más van, de erről nem akarok beszélni.
Hajrá Magyarok!!!!!!!!!!!!!!!!!
41 Suspect Zero [2008-08-10 19:52:05]
Ha saját bevallásod szerint is elfogult vagy, akkor nem gondolod, hogy az elfogultságod miatt nem biztos, hogy jól látod a dolgokat? Mert ha a szövetségi kapitány azt mondja, hogy korrekt volt a pontozás, akkor Balzsay Károly ezen logika szerint idegenszívű! Ezt ugye te sem állítod! Ha meg Balzsay elfogulatlan tudott maradni, és azt mondja, hogy korrekt volt a pontozás, akkor fogadjuk el neki!
40 Öreg [2008-08-10 19:42:08]
Nem veszekszem, nem hiszek nekik, ennyi, a szemem nem csal és a fülem sem. Nem volt toppon, de nálam nyert!!!!!!!!!!!!!!!!!
Neked meg jeleztem, hogy elfogult vagyok minden magyar fiuval szemben, ennyi. Nem veszekszem veled, de ne minősits mert nem szeretem ennyi, én elfogult és elfogult vagyok velük, inkább fogadd el ezt a tényt, minősits akkor, ha más nemzetbelieknél tévedek, ok?
Minden Magyar sportolóval elfogult vagyok, különösen a bokszolókkal, mert ismerem öket és szeretem is őket.
39 Suspect Zero [2008-08-10 19:40:50]
Öreg: írtál egy beszámolót, és az illetékesek csípőből mást nyilatkoztak. Szerintük nem volt bírói csalás. Akkor miért veszekszel?
38 Öreg [2008-08-10 19:35:40]
AMI A DROGOT ILLETI, ELÉG LETT VOLNA MEGNÉZNI AZ ÉN OLDALAMON AZT A KÉPET, AMIN KUNYA GYÖRGY ÁTVESZI A MACS JEGYZŐKŐNYVÉT, AMIBEN AZ VAN, MINDEN SPORTOLÓNK TISZTA!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
37 Öreg [2008-08-10 19:33:08]
Hát most értem gép elé, és rettenetesen el vagyok kenődve. Reggel még a düh beszélt belölem, mert bár megjegyeztem, hogy Gyula nem a legjobb formáját hozta, azért nálem nyert. A vezető biró amit cseleketdett az gyalázat volt. Nem birtam magammal, és mindenkit felhivtam akit csak elértem, igy beszéltem Csötönyi Sándorral is, aki szóról szóra ugyan azt mondta mint Balzsay Károly, hogy visszanézték stb. stb. Azt a mocskot, amit itt egyesek összehordanak, hát még minősiteni sem tudom, egy szavam van rá, gyalázat, mit meg nem engednek maguknak egyesek.
Gyula, nem volt toppon, és más baja is van, ami lelki eredetű, igy nem kivánok róla beszélni.
Csötönyi Sándor a telefonba, 10-órakor,szinte szó szerint ugyan azt mondta nekem, mint amit itt olvastam, Balzsaytól, nekem ez sem kerek.
Suspect Zero.
Ha annyit mennél tatára, meg edzésekre, no meg amatőr versenyekre mint én, akkor te is ugyanúgy szeretnéd őket mint én, akkor te is másképen nyilatkoznál. Megjegyzem, nem tudósitottam, mert arra képtelen voltam a fájdalomtól, meg a dűhtől, csak leirtam amit érzek, lehet engem elfogultsággal vádolni, mert az is vagyok.
Az IP cim, nudli, lehet bárhonnan irni, egy kávézóból is, azt hogy ellenőrződ, bár nem bánnám ha lehetne, kevesen mernének ilyen mocskokat szórni.
36 Suspect Zero [2008-08-10 19:32:54]
Ádám: egy becsületsértési per esetén a monokli.com kötelezhető a hozzászóló IP címének kiadására, vagyis az alapján beazonosítható a felhasználó, bármilyen álnév mögé bújt is.

Sajnálom, hogy ilyen hozzászólásokkal szembesültünk, ám igazságot nem tehetünk. A két hozzászóló, aki ezt az egészet gerjeszti, bizonyára tisztában van a mondatuk súlyával, mivel olyan IP címet használnak, amit különösen könnyű lenyomozni egy jogi eljárás során, amit nem lehet név nélkül használni.
35 farkas bela [2008-08-10 19:30:09]
ebbol is latszik hogy sokan szeretnenek eb meg vb bronzermesek lenni meg junior vilagbajnokok, nem baj gyuszi inkabb irigyeid legyenek teso mint sajnaloid!
34 Ezüstszegi József [2008-08-10 19:28:57]
bézé,
Csodálkoznék ha igen. Kiváncsi lennék, ha egy fórumon csak úgy lehetne regisztrálni, mint pl. a vaterán telefonszámmal, bankszámlaszámmal, az azonosíthatóság miatt, akkor lennének-e ilyen hozzászólások.
33 farkas bela [2008-08-10 19:28:27]
nembaj gyuszi ne foglalkozz azzal a sok rosszindulatu senkihazival, ezt a lentayt meg felrugnam ugy hogy sosem esne le!!!
32 bézé [2008-08-10 19:24:33]
Ádám, mondasz valamit, viszont a panaszkodó édesanya talán a saját nevét használta.
31 Adam [2008-08-10 19:20:07]
"Szóval, nekem nagyon sántít ez a történet, nem csodálkoznék, ha Káté rágalmazásért pert indítana."

Mi lenne az alperes(ek) neve?
"A magyar bokszfórumokon álnéven mocskolódók tömege"?
30 bézé [2008-08-10 19:08:41]
Húúú! A monokli munkatársaként nem igazán szerettem volna beleszólni ebbe a dologba, de elszakadt a cérna. A sport része: Igen, Káté Gyula nem bokszolt jól, az ellenfele pontosabb, taktikusabb volt.
De ezt a heroin dolgot egyszerűen nem értem! Megvádolni egy embert az egyik legolvasottabb bokszportálon, ahonnan az MTI rendszeresen vesz át híreket, számomra megdöbbentő! Egy válogatott ökölvívónál , talán majd Csötönyi elnök vagy Balzsay kapitány megmondja, számtalanszor végeznek doppingellenőrzést a felkészülés során. Tudtommal Káté nem produkált "piszkos" mintát. Gusztustalan dolog olyankor vádaskodni, amikor az érintett az olimpián bokszol, s fogalma sincs arról, itthon mivel sározzák be. Szóval, nekem nagyon sántít ez a történet, nem csodálkoznék, ha Káté rágalmazásért pert indítana.
29 Flex [2008-08-10 18:52:18]
Szégyen amit itt olvasok!!
Heroin???MIről beszéltek ember?
Ez a probléma,hogy mindenki össze-vissza megyaráz a drogokkal,és a szteroidokkal kapcsolatban,és mindenki kurva okos.Szart sem tudtok.
Dopping,és dopping között óriási a különbség,(ráadásul van,volt,lesz).A herkát meg a kokainnal hasonlítgatni?????pfffffffffff...

Káté nem boxolt jól,görcsös,így profiban sem lesz esélye.Nem talált tisztán.Ez juniorban még oké volt,itt már kevés.
De maximális riszpket,hogy kijutott az olimpiára!!!!
28 Gombor Béla [2008-08-10 17:52:58]
Persze Karesz és ki irt itt mást?
27 Karesz [2008-08-10 17:45:05]
Gombor Béla: A pontozási rendszer vs. Káté dologban egy dolog jutott eszembe: Ha a kacsa nem tud úszni, nem a víz a hibás. Ennyi! A másik x-nek is ugyanez a pontozási rendszer.
26 tudodki [2008-08-10 16:55:08]
...nem érdemelte meg a győzelmet. Rossz volt, az ellenfele meg felkészült belőle. Ő jó.
25 Gombor Béla [2008-08-10 16:34:04]
Duplának igazat adok a drog ügyben.Lehetetlen hogy heroinozott volna ez csak aljas rágalom lehet,remélem.Már réges rég bebukott volna na meg hát a 4 menetett sem darálná végig az biztos.Sajnos Gyula ideje lejárt amatörbe ez a hülye pontozásos rendszer nem fekszik az ö stilusának és kész.
24 Ezüstszegi József [2008-08-10 14:54:45]
Ha csak azon múlna egy mérkőzés, hogy a két mesteredző mit mond a sarokban, akkor a versenyző nem is kellene, elintéznék a mesteredzők. Volt ott egy ellenfél is, aki itt és most legyőzte. Ennyi. Felesleges ragozni, egy meccsen vannak győztesek és vesztesek. Gyuszi itt és most veszített, ettől még kiváló sportoló.
23 letay jozsef [2008-08-10 14:49:06]
Álati nagy baj a hozáállás , ha nyer akkor kikezdhetelen KIRALY !!!!!! ezért néztek el neki mindent . , Örüljünk a többi ökölvivo nevében , hogy nem volt nagyobb bukás, és szurkoljunk a sikereikért. csak még egy kérdés a két mester edzö nem tudott mit mondani a sarokban ?? mivel lehetne megforditani a meccset , és hogy az olympian nem kajálják az orditok és csapkodok stilust.
22 Shaham [2008-08-10 14:48:23]
Nézd csak Mayorgát vagy Tysont...stb :) Azért előfordulhat...:) Egyébként ha valaki csak néha elengedi magát és bulizik kicsit nem nagyon tudja befolyásolni a teljesitményét! Meg akkor is ha csinálja az Ő magánügye! A versenyig akkor is tiszta! Nem mintha azért lenne jó, mert esetleg néha szív! Nem olyan mintha tele pumpálná magát szarokkal amitől erősődik!
21 leibigab [2008-08-10 14:23:52]
na de akkor hogy hogy nem bukott / bukik be a dopping vizsgálaton? Hát nem tudom, de a hernyósok hamar lepusztítják magukat, nehéz elképzelni, hogy egy heroinos ilyen szinten sportoljon....
20 Ezüstszegi József [2008-08-10 14:23:10]
Minden Szakszövetségnél kötelezőek a doppingvizsgálatok. Előírja a sporttörvény. A doppingvizsgálat kimutatja a drogok jelenlétét. Pekingben különösen szigorúan ellenőriznek, és sajnos az előző Olimpián tapasztaltak alapján a Magyarokat ha lehet még szigorúbban. Ne mondjatok senki felett ítéletet, ha Gyuszi győzött volna, akkor most ő lenne a király. Veszített, fogadjátok el, és ne sározzatok be egy sportolót, főleg úgy hogy nem tudja magát megvédeni. Az x. hozzászólás után majd leírja valaki hogy nem zörög a haraszt... Ne zörgessétek. Haza fognak jönni, ha valakinek problémája van vele, megvannak erre a megfelelő fórumok.
19 dupla [2008-08-10 14:22:27]
Azért egy-két észrevételem lenne nekem is!
Elég nagy baj ez a magyar ökölvívásnak, hogy akiben nagyon bíztunk, sajnos pont neki nem sikerült. De mielőtt bárki áskálódna, van még négy ember, akinek szurkolni kell.
És nem a Káté Gyula magánéletével kell foglalkozni, aki mellesleg az utóbbi öt év legeredményesebb magyar boxolója. Ezt a drog témát meg hagyjuk már! A sok rosszindulatú ember szüleménye! Közel egy évtizedig volt a csapattársam, rengeteg versenyen vitték el őt dopping-vizsgálatra, és milyen érdekes, hogy egyetlen egyszer sem mutatott ki neki semmit!
Mielőtt okokodnátok, százszor gondoljátok át, mit írtok!!!
Mert ez undorító, amit itt sok ember név nélkül megenged magának!
Rossz, szarházi banda! Életetekben nem voltatok még egy percet sem a ringbe, sajnos szegény gyerek leblokkolt. Ilyen a legnagyobb csillagokkal is előfordul.

Dupla
18 csanady lili [2008-08-10 14:02:39]
Bocs , de az elöbb lefagyott a gépem . Szoval Káté Gyula , nagyon édes ,ügyes kisfiuként kezdte a sportot , de ő is mint annyian mások megszédült a sikerektől. A környezete befolyásolta őt ,és aztán már ő a környezetét . A lányom ismerősekén lassan megismertem ,szurkoltam neki , örültem a sikereinek , mig ki nem derült a lányom anyagozik !!! A Gyula autojában bodulltak. Ekkor én elköltöztem a családommal együtt ,A lányom egy hosszu kezelés után most tiszta . és ez az apropoja annak , hogy én értem mi történik .Nem tudok nem örülni a gyula sikertelenségének. de talán még felállhat abbol a sárbol , ahonnan mi a családommal felálltunk. számomra is érthetelen ,hogy ezt nem vagy nem akarták észre venni ? egy anya.
17 csanady lili [2008-08-10 13:46:42]
Káté
16 Gombor Béla [2008-08-10 13:41:01]
Öreg nem mondom hogy nincs igazad ezt a meccset hagyományos pontozással meg nyerte Gyuszi.Nem akarom Kátét bántani távol áljon tölem de aki érmet akar nyerni az egy ilyen ellenfélen egyszerüen átgázol.
15 Underdog [2008-08-10 13:35:11]
A heroin és az élsport összeegyezthetetlen, és sokáig kimutatható. A kokain ürül a szervezetből 36 óra alatt, a speed és az ecs is hamar lebomlik, és nem okoz olyan mértékű függőséget, mint a herka.

Öreg:

Ajánlom figyelmedbe Balzsay kapitny nyilatkozatát: „Amikor lepergett a meccs, sokunkban kétségek voltak a pontozás korrektségét illetően, de miután – a sportág történetében először – a nagy kivetítőn lassítva bemutatták a pontot érő ütéseket, sajnos bebizonyosodott, hogy helyesen nyomták a gombot a pontozók” – mondta Balzsay.
14 letay jozsef [2008-08-10 13:34:51]
Milyen vezetőségről beszélsz ?? Előszöris diktatura van egy személyben , Talán ,ha megszolalna a Harcsa Norbert vagy a Családja a forumon, mert hogy az általad vezetőségnek nevezett gondolom szövetségben megtette. Kockára tették az egész magyar sport hirnevét , nem csak az ökölvivokét, hisz mivan ha mégis kimutatják azt a bizonyos jelenlétet. Te nem tudod ? ,hogy a Gyula még az utolso nyilatkozatában is azt mondta nagyon sok antibiotikumot szed ,mert gyakran beteg . Már készültek ha mégis másképp sülne el a dolog. nézd meg az angol -magyart , már ott is alig tudott győzni , de mint kiderült akkor is beteg volt. egy ilyen beteges élsportolot te már láttál bunyozni, ?
13 farkas bela [2008-08-10 13:25:29]
koszonom ezustszegi jozsefnek hogy leirta az elobb mondottakat!!!en sem tudom el hinni ezeket a vadakat, a masik meg az hogy aki hernyozik az nem kepes akkora edzesmunkat elviselni mint amilyet a gyula elviselt, legyetek szivesek ne bantsatok katet mert nem erdemli meg ezt 1 olyan ember aki 4 even at gozerovel keszul egy olimpiai ciklusra, amasik meg az hogy a magyar bajnoksagot sem csalhattak el a javara hiszen evek ota meg csak meg sem tudjak szoritani a gyuszit otthon!!!!!!
12 Ezüstszegi József [2008-08-10 13:16:31]
Biztos vagyok benne, hogy ha Gyuszi drogozott volna, akkor nem áll mellé a vezetőség, ezenkívül hosszú ideig kimutatható a drog jelenléte a szervezetben, Pekingben egymás után vannak a szigorú ellenőrzések, sem a versenyző sem a vezetőség nem engedhet meg magának egy ilyen botrányt. Az, hogy kikapott Gyula, fájdalmas, de nem annyira, hogy ilyen vádakkal illesse bárki. Ő győzni akart, nem sikerült. Van ilyen a sportban.
Szurkoljunk a többieknek, akik még ezután lépnek a ringbe.
11 leonidasz [2008-08-10 13:11:20]
Azért mondtam, hogy menjen profinak, mert Londonba már a fiatal tehetségeket kell késziteni! Egyébként tudom nagyon jól, hogy ezzel az olimpiai szerepléssel nem fogja semmi komoly profi klub leszerződtetni őt.
Láttam énis, hogy évről évre már nem fejlődik túlságosan, tetszik nemtetszik, az európai elit nagyon otthagyta, pedig valamikor még közéjük tartozott! Viszont ezt nem gondoltam volna, hogy anyaghoz nyúlt...bár ez megmagyarázna egy-két dolgot!
10 Karesz [2008-08-10 12:50:54]
Sztem meg, ha csak a fele igaz annak, amit írnak róla -nem csak itt-, akkor kerülje el a sportot, és ne képviselje Magyarországot. Menjen aki tisztességesen felkészül, és nem csak nyaralni megy Pekingbe. Négy éve is mondtam, most is fogom: nagy a baj a magyar ökölvívásban. Meg vagyok győződve arról, h nem megfelelő emberek nem megfelelő felfogásban vezetik a sportot.
9 letay jozsef [2008-08-10 12:50:30]
Tudom most sokan neheztelnek az elzö hozzászolásom miatt, de sajnos ökölvivoinkat így is más mércével mérik , lealacsonyito jelzőkkel illetik az olyan emberek akik ,a brutalitást látják ebben a nagyon szép sportban . A Gyula mellett áll ( állt ?) a Csötke és mindenből kimosdatta. A tulzott sztárolás nagyon rosszat tett neki. ő nem vezéregyéniség és ezért más modon befolyásolta a sporttársait . És itt jön az anyag . Bárki aki ilyet tesz ,az nem sportolo , nem ember és semmilyen eredmény nem mentesiti öt mások tönkre tétele miatt!!! A profinak eddig sem kellett miért kellene most ?, Számára az olympiával VÉGE.
8 leonidasz [2008-08-10 12:31:39]
az volt a baj, hogy puszta erővel akarta megoldani, a srác meg egy olimpián azért nem ijedt meg tőle! Én nem irok semmit az életviteléről, de az miatt tényleg nem érdemelt volna érmet! Ő is mint mi is túlnézett ezen az ellenfélen, az volt a legnagyobb baj! Szerintem menjen profinak...
7 Gombor Béla [2008-08-10 12:26:06]
Sajnos Gyuszi csak rohangált és csapkodott nem volt össze szedett a bunyoja ez az ir srác még a középmezönybe sem valo.Milett volna ha rossz a sorsolás,Bendzsi ezt megoldotta volna garantálom.
6 Suspect Zero [2008-08-10 11:05:45]
Ezt azért nem kéne!
5 letay jozsef [2008-08-10 10:50:00]
AZÉRT az elgondolkoztato ,hogy mik az előzmények , A sport tisztességes játék , de itt többről van szo , .A Harcsa szülők boritottak , de senki sem figyelt rájuk , na miért is .?? Köztudott volt , hogy néhányan keményen drogoztak , de leginkább a Gyula és NÉHÁNY srácot köztük a nagyon tehetséges Harcsa Norbit is ő vitt bele a heroinozásba. Csötönyi ur ,,,a szövetségi kapitány és a Szánto öcsi is tudta , de a Gyulában és az általa szerezhető éremben bizva nem tettek semmit. ???????? Pekingben nem nyomhatta magába az anyagot és ez lett a vége. Sajnos van a kiutazottak között még olyan aki majd a meglepöen rossz biroknak köszönheti majd a kudarcát. Legalábbis papiron . És itt ki válalja a felelősséget ?
4 Suspect Zero [2008-08-10 10:44:22]
Nem tudom a tuti választ, mert nem láttam mérkőzést, csak este fogom, és az írás is az MTI.hu "ingyenes" hírei közül került feltöltésre. Elolvastam Perutek János írását, ő biztos látta a mérkőzést. Megjegyzem, hogy abban a stílusban az MTI nem adhat ki írást, elkerülendő az elfogultság látszatát. Ám érezni lehet az ő hírükön is, hogy volt a bírókkal gond, de maga a bokszoló azt mondja, hogy az ellenfél is más volt, mint amit várt. A Küzdőtér írása ezt viszont kihagyta.

Nem sértem meg Perutek János avval, hogy neki talán egy blog írása testhezállóbb lenne, mint tudósításokat vagy beszámolókat írni!
3 letay jozsef [2008-08-10 10:34:51]
????????????????? Miért van , hogy mást lehet itt és a Küzdőtér mazinban olvasni olvasni?
2 lacika75 [2008-08-10 10:32:51]
Lehet, hogy nem bokszolt jól, de a különbség aránytalan volt. Köcsög bírók...
1 pipu [2008-08-10 10:31:01]
Nem lepödtem meg mert a Magyar Bajnokságot is elcsalták a javára

Hány WBO-bajnokunk lesz?
2 - Erdei és Balzsay is nyer
1 - csak Erdei jár sikerrel
1 - Balzsay győz, Erdei kikap
0 - mindkette