Nem volt egyszerű címvédés Petrányi számára, annak ellenére, hogy a végeredmény (TKO a 2. menetben) mást sejtet. Történt, hogy az első menet „tapogatózó” időszakában a címvédő bokszoló egy vétlen szituációban, nem ütéstől, padlóra került, mivel elég komolyan kiment a bokája. Petrányi, aki a nyitó menetben még nem igazán érezte a bunyót, a szünet után rákapcsolt, és előbb egy bal-jobb kombinációval padlóra küldte kihívóját. Somosi nem sokkal később egy jobbostól ismét lement, akinek a ringsarka jelezte Döry Miklós mérkőzésvezetőnek, hogy feladják a küzdelmet (TKO).
„Egy rossz deszka-illesztés miatt kibicsaklott a bal bokám” – kezdte
Petrányi Zoltán a rövid mérkőzés értékelését.
„Szerencsére akkor nem éreztem fájdalmat, de a csarnokot már bicegve hagytam el, jelenleg pedig nem bírok talpra állni.”
De vajon miért szervezte a címmérkőzést Petrányi Szlovákiában, és miért most. Az illetékes a következőket válaszolta a bizonyára többeket foglalkoztató kérdésre.
„A 12 hónapos türelmi időszak miatt január 22-ig mindenképp meg kellett védenem az UBO övet, és bár korábban többször próbáltam időpontot egyeztetni az ellenfelemmel, de ez csak az utolsó pillanatban sikerült, így összesen egy-két napom volt megszervezni mindent” – kezdte.
„Az ellenfelemnek csak a mai nap felelt meg, és mivel itthon nem volt semmilyen bokszesemény, ezért egyszerűbb volt Szlovákiában megrendezni.”
Az esemény másik mérkőzése nagylégsúlyban került megrendezésre. Második profi küzdelmét vívta a nemrég még amatőrként vitézkedő
Molnár Gábor, akinek a kick-boxos múlttal rendelkező
Zsemlye Krisztián volt a riválisa. Zsemlye nagyon erőszakosan kezdett, de az erőszakossága nem párosult képzettséggel, ezért kevés volt az amatőrök között is bizonyított Molnár ellen. A 18 éves budapesti bunyós lábon elmozogva ügyesen hárította ellenfele támadásait, és többszöri sikeres, villámgyors ellentámadás után TKO-val nyerte második fejvédő és trikó nélküli mérkőzését.