A pápai versenyző elmondta, menedzsmentjével abban egyeztek meg, nem veszik fel a kesztyűt, de rövidke hozzáfűznivalója azért mégiscsak volt az elhangzottakhoz.
„Félix és Gatto intoleráns viselkedésével nem szeretnék hosszabban foglalkozni, de abszolút nem szimpatikus, hogy saját fészkükbe piszkítanak. Nyilatkozataik nem használnak a magyar profi ökölvívásnak. Mi is tisztában vagyunk a hibákkal, de azért dolgozunk, hogy ezeket kijavítsuk. Talán szerencsésebb lenne, ha azok az emberek, akik valaha részt vettek a hazai ökölvívásban, sokkal pozitívabb hozzáállást tanúsítanának” – nyilatkozta lapunknak Popovics Tamás, aki néhány szóval kitért pápai győzelmét kísérő utózöngékre is. – „Tudomásul veszem, hogy a Pápán megvívott mérkőzésem végeredménye megosztja az embereket, de nekem nagyon jól jött ez az öv, most már csak a WBF világbajnoki címének megszerzésére koncentrálok. Vár rám munka bőven, felléptem az első lépcsőfokra, s nem szeretnék megállni”
Balogh Zoltán