Rossz időben született a „Bitumenfejű”

„Van még cucc a pincében?” – formálom kérdéssé Rocky Balboa legjobb mondatát, melyre Lóri csak egy nagy nevetés után válaszol. Elmondja, bár néha megfordul a fejében, de nem tervez visszatérést. Úgy véli, jelen körülmények között hülyeség volna ilyesmin gondolkodnia, talán akkor látná értelmét, ha megengedhetné magának, hogy csak az ökölvívással foglalkozzon. „Lebeszélem magam a visszatérésről, mert pályafutásom végén, felkészületlenül már olyan meccseket is bevállaltam, amiket nem lett volna szabad. Az ilyen visszatérések csak az ember lejáratására jók, semmi másra” – mondja a másfél éve Veszprémben élő, s ott portáskodó egykori vagány, aki azért nem szakadt el teljesen az ökölvívástól, szabadidejében edzőként pallérozza a fiatalokat.

Van is mit tanulni a hat magyar bajnoki címmel s olimpiai részvétellel büszkélkedhető ökölvívótól, bár ő úgy véli, nem igazán futotta ki magát az amatőrök között - sem. Az okok között a számára nem túl kedvező menedzselést hozza fel, elmeséli, a szöuli olimpia előtt hiába verte meg a Játékok későbbi 67 kilós győztesét, a KO-király kenyai Robert Wangilát, a szakvezetés mégis egy súllyal lentebb, 63,5-ben indította Dél-Koreában. Bár meccset nyert, ereje a fogyasztás miatt elfogyott, s a második kanyarban egy olyan NSZK-bunyóstól kapott ki, akit előzőleg simán vert az edzőtáborban.

A dióhéjban összefoglalt amatőr múlt után a profi karrier felé indulunk - a „Paci” becenéven is ismert ökölvívó szerint rossz időben született, amondó, pályafutása elején, 1995-ben itthon azt sem tudták, mi az a profiboksz, senki nem foglalkozott vele, nem voltak hazai tévés gálák, nem lehetett a maihoz hasonló összegeket keresni. Úgy véli, a magyar tévék akkor kezdték felfedezni a profi ökölvívást, amikor ő már kifutóban volt. „Amikor 1999-ben az EBU nagyváltósúlyú övéért bokszoltam Mamadou Thiam ellen Párizsban, a kutya sem foglakozott velem” – jegyzi meg, s azt már én teszem hozzá, ma egy ilyen csata akkora körítést kapna, hogy a tévék két hétig fő műsoridőben nyomnák a beharangozóját.

Szabó Lóránt a kezdésre azonban nem panaszkodhat: az ismert vállalkozó Seres Zoltán személyében igazi mecénást kapott. Első 10-12 meccsét Seres intézte, aki pénzt adott, edzőt, partnereket fizetett, gálákat szervezett. Szabó az ebben az időben vívott meccsekkel került helyzetbe, ekkor tanult bele a profi világba. Sok csatát vívott Franciaországban, többet közülük az Eurosport is közvetített. Ám később Seres kiszállt a bunyóból, aminek Lóri elmondása szerint az volt az oka, hogy óriási pénzt bukott a Gálfi-Bacskai meccsen.

Kis magyar valóság, de hasonlóan kalandos Szabó Lóránt WBO interkontinentális címszerzése is. No nem a meccs, ott minden rendben volt, ám erről majd később, az előzmények voltak igen cifrák. Az ekkor már Rácz Félixnél „futó” bunyósnak Gálfi Andrásnak adta át a - 16-0-0, 14KO mérleggel rendelkező - Jason Matthews elleni meccs lehetőségét. A bibi csak az volt, hogy a találkozót középsúlyban rendezték, két súlycsoporttal fentebb Szabó Lóri igazi kategóriájánál, ahol éppen bekerült az európai Top 10-be. Ám nem volt mese, az öklözőnek szüksége volt a pénzre, így bevállalta a nagy veréssel „kecsegtető”, de egymillió forintot hozó ütközetet. Több liter vízivás, kisebb hányás, majd újra vízivás után a mérlegelésen fél kiló még így is hiányzott a középsúly minimumához, ami felett a szervezők szemet hunytak. „Akkor tudtam meg, kivel bokszolok, miután elvállaltam a meccset. Csak arra mentem, hogy minél tovább bírjam, nehogy az első menetben kiüssön. Erre mi történt? Az első menetben már a padlón voltam, de fölkeltem, mentem előre, ő meg tovább püfölt, „ki akart végezni”. A negyedik menetben fel akartam adni, de Félix nem engedte, azt mondta, meg tudom, verni. Ez teljesen hülye, gondoltam, de az 5. menetben már én is éreztem, hogy a bivalyerős Matthews elfáradt, lemerevedett. Előre ki tudtam szúrni, mikor üti a kombinációit, s a jobbosát ballal keresztbevertem, aztán adtam neki, ami csak belefért. A bíró „kidobta” a ringből, álló KO-val intéztem el a hatodik menetben” – meséli a néhány nap múlva 41. születésnapját ünneplő egykori bajnok.
Szabó Lóránt mégsem a Matthews elleni WBO interkontinentális ütközetét tartja élete küzdelmének, talán kicsit meglepő módon, a fénykorában lévő Mamadou Thiammal vívott vesztes hirigelés a legkedvesebb számára. „Borzalmas, de egyben csodálatos mérkőzés volt. Thiam előtt nem sokan álltak meg, szinte mindenkit „kivégzett” két menet alatt. Hatalmasat verekedtünk, már nem emlékszem, hogy a 4. vagy az 5. menetben, de nagyon eltaláltam. Keményen meg volt fogva, de a rutintalanságomnak köszönhetően gyorsan, idegből akartam befejezni, így Thiam megúszta. Utána agyonvertük egymást, számolatlanul estek a fülesek. A hetedik menetben kaptam ki, tiszta horror volt, mintha egy zombival bokszoltam volna, kész csoda, hogy addig is bírtam. Olyan verést kaptam, hogy amikor visszanézem a videót, magam sem hiszem el, hogy bírtam odáig” – mondja Lóri, majd hozzáteszi a sztorihoz, másnap, amikor reggelinél összefutott a szintén rendesen kidekorált Thiammal, az megköszönte helytállását, eközben a győztes Szenegálból érkezett rokonai folyamatosan lapogatták, s vigyorogva csak bitumenfejűnek titulálták.

A két kiemelt meccs mellett rengeteg klasszissal megvívott találkozó szerepel még Szabó Lóránt listáján, elég, ha csak Karmazin, Rhodes, Bert Schenk, Felix Sturm vagy Dzinziruk nevét említjük. A többnyire vereséggel záruló ütközetek miatt nincs szégyenkeznivalója a leginkább nagyváltóban harcoló ökölvívónak, pályafutásának utolsó három mérkőzését azonban szívesen elfelejtené. „A Kovács Attila-meccs előtt négy hónapig nem bokszoltam, azt sem tudtam, kicsoda a srác, azt hittem, valami fiatal gyerek, s majd rutinból megoldom. Elvállaltam, mert Félix kisvilágbajnoki címmeccset ígért Franciaországban. Aztán persze, a fiatal, tűzzel teli Attila jól agyonvert. De a Piccirillo és Burányi elleni csatákra sem készültem fel, utólag persze belátom, ezekre már semmi szükség nem volt, pláne úgy, hogy nevetséges összegeket kaptam értük.”

Beszélgetésünk végén számvetésre kérem fel a ringben 25 évet eltöltött bunyóst, de egy felütéssel néhány ökölvívó-szakember véleményével is szembesítem: a tudorok szerint megfelelő anyagi és szakmai háttérrel, valamint komolyabb hozzáállással a hivatásosok között sokkal többre vihette volna. „Az első két dolgot én is így látom, de azzal nem értek egyet, hogy nem vettem volna komolyan a bunyót. Talán túl komolyan is vettem. Az egész életemet a bokszra tettem fel, s talán tehetségtelen sem voltam. Lehet, többre voltam hivatott a profik között, de nem tudtam mindent kihozni magamból” – mondja, de érkezik a válasz másik, „egy jó Szabó Lóri mit érhetett volna el profiban” kérdésre is. „Európa-bajnok biztosan lehettem volna, de olyan menedzseléssel, ahogyan az Universumnál intézik ma a dolgokat, talán a világbajnoki cím sem lett volna elérhetetlen.
Mint kitűnik, Lóri nem titkolja, nem tartja valami nagyra a germán istálló sportpolitikáját, nála azok az igazi világbajnokok, akik Amerikában is bizonyítanak, nem csak vattázva, Európában. „Nekem a 60-as, 70-es évek bunyója az etalon, akkor keményen odaálltak hirigelni. A maiak ennek a felét sem tudják, persze, azért vannak kivételek, nagy kedvenceim a Gatti és Ward egymás elleni verekedései. Tényleg, láttad a meccseket?”

Naná, nálam is a favoritok közé tartoznak, felelem, s már „simogatjuk” is az egykori klasszisokat. De ez már egy másik történet.

Balogh Zoltán
fotók: www.profibox.hu