- Csibész volt, de soha nem volt strici– érzékeltette az egykori újpesti vagány személyiségét jellegzetes stílusában a kitűnő bokszbíró s tévés szakkommentátor Döry Miklós, amikor Schubert Ferencről kérdeztem. - Nem adott, de nem is kért kegyelmet, mindig szemtől szemben bokszolt. Súlyához képest óriási ütőerővel rendelkezett, ösztönös volt, de remek újpesti edzőinek köszönhetően a fejét is használta a ringben.

Egyik pályatársa tömören csak annyit mondott Schubertről: - Azt a palit fénykorában még kerítésléccel sem lehetett leütni!
- Igen, verekedő, küzdőtípusú versenyző voltam – mondja nevetve a 47 esztendős Schubert Ferenc, miután meghallgatja a róla szóló véleményeket. - Imádtam a bokszot, mert ez egy nagyon férfias sportág. A ringben kiderül, milyen az ember igazi arca, látszik, hogyan viselkedik a magánéletben. Aki itt felvállalja a harcot, az az életben sem tesz másként, aki bujkál, simlizik, a kötelek között is kudarcra van ítélve. Amikor fölmentem a szorítóba, s teszem fel, egy borzalmasan erős öklöző ellen kellett bizonyítanom, feltettem magamnak a kérdést: gyáva ember vagyok, vagy felveszem a harcot? Mindig az utóbbi mellett döntöttem!
Amikor az 1986-ban, 1987-ben és 1988-ban dózsásként, valamint 1992-ben a Maccabi színeiben begyűjtött négy felnőtt magyar bajnoki cím kerül szóba, az ex-bunyós meglepő kijelentést tesz.
- A korábban szerzett öt ezüstérmet értékesebbnek tartom, mint a négy aranyat! Arra mindenki emlékszik, amikor a 71 kilogrammosok léptek szorítóba. Így festett a „halál súlycsoportja”: Hranek, Némedi, Hogál, Borok és Schubert. Az ellenfeleim félelmetesek, válogatottak, nemzetközi szintű öklözők voltak. Fizikailag, technikailag és taktikailag is a maximumot kellett teljesítenem, hogy bármelyikükön túljussak. Ez volt az igazi élmény! A négy bajnoki címemre nem is emlékszem, pedig ott is volt 12-15 ellenfelem - mondja a vídia keménységű, az ökölvívással viszonylag későn, 17 évesen jegyességet kötő sportember.
- Csodálatos csapat volt Újpesten, Edőcs Pista, Csjef Sándor, a Jakab testvérek edzettek akkor a teremben, s Kellner Feri bácsi olyan hangulatot teremtett, ami elbűvölt és doppingolt – nosztalgiázik. - Tőle tanultam az alapokat, de igazi bunyóst Svasznek Jenő faragott belőlem.
Schubert 1980-ban, a Riminiben megrendezett junior Eb-n képviselte Magyarországot, de botrányosan lepontozzák a német Detlef Friese ellen, így elvesztette esélyét, hogy kijuthasson a moszkvai olimpiára. 1984-ben Los Angeles az ismert okok miatt kimaradt, de 1988-ban sem jutott ki Szöulba, pedig abban az évben mindössze a későbbi 71 kilogrammos orosz világbajnok, Israel Akopkokjan tudta legyőzni.

- Ez a mai napig fájó pont. Ob-t nyertem, győztem a velencei tornán, megvertem az NDK-s Európa-bajnokot, mégsem vittek ki, pedig már Hranek sem volt a súlycsoportomban – eleveníti fel a történetet, ám amikor a háttérről s nevekről faggatom, nem hajlandó részleteket elárulni. - Nem voltam szimpatikus annak az embernek, aki teljhatalmúlag döntött az utazó ökölvívók személyéről, így maradtam itthon.
Schubert Ferenc 1992-ben, 31 esztendősen bajnoki arannyal búcsúzott a ringtől, visszavonulását az akkori összevissza szabályozásnak tudja be. Úgy véli, gond nélkül bírta volna még a tempót, de abban az időben, 32 éves életkor felett már nem adtak ki versenyengedélyt amatőrben. Így amilyen „robbanással” érkezett a bokszba, olyan gyorsasággal távolodott el onnan.

- A boksztársadalom közegét már akkor is erős széthúzás jellemezte, legtöbben megélhetési gondokkal küszködtek. Nem sportági, hanem anyagi érdekek mozgatták a háttérben a szálakat, így köszöntem, de ebből nem kértem. S hogy edzőként sem dolgoztam tovább, annak pedig a nívócsökkenés volt az oka. Már nem voltak olyan lehetőségek, sportállások, melyek lehetővé tették volna az élsportot. Napi nyolc óra meló után, hullafáradtan nem lehet komoly ökölvívó edzéseket végezni, s versenyezni – mondja Schubert Ferenc, aki bevallása szerint tíz éve volt utoljára felnőtt magyar bajnokság szemlélője, de öt esztendő telt el legutóbbi személyes bokszélménye óta is, akkor Zuglóban nézett meg egy junior tornát.

Az egykori 75 kilós menő megtalálta számítását a civil életben, jól menő üzletember - feleségével közösen -, több vállalkozás tulajdonosa.
- Élem az életem, nem azt mondom, hogy azt csinálom, amit igazán szeretnék, de az anyagiak miatt végzem a munkámat. A bokszra mai napig erős nosztalgiával gondolok, hiányzik az világ, pedig már mi is kutya fülék voltunk a régiekhez, Papp Lászlóhoz, Kajdihoz, Csjefhez viszonyítva. Ám még így is a mi generációnk, Lévai, Alvics, Hranek, Bacskai és a többiek voltunk az utolsó mohikánok, akik zsúfolásig meg tudtak tölteni csapatbajnoki mérkőzéseken egy sportcsarnokot. Nem akarok senkit megbántani a maiak közül, de számomra illúzióromboló, hogy manapság van olyan súlycsoport, ahol hárman-négyen neveznek a magyar bajnokságra. Néhány mai bajnok régen még a selejtezőket sem élte volna túl. De ez nem csak Magyarországra vonatkozik, nemzetközileg sem jobb a helyzet. Mindent egybevetve, az ökölvívás nevelő hatását azonban mindenképpen kiemelném, azt tanácsolom a fiataloknak, próbálják ki a sportágat! Nem fontos versenyezni, de sokkal nyíltabb, egyenesebb, tisztességesebb ember válik belőlük, ha megismerkednek a kesztyűk világával.
Balogh Zoltán
Köszönöm a segítséget Döry Miklósnak, Leibinger Gábornak és Fenyves Zsoltnak!