Turu István edzőként tért vissza

- Nagyon boldog vagyok, hogy a válogatott mellett segédkezhetek. Bár kicsit unszolni kellett, hogy elvégezzem a középfokú edzői tanfolyamat, de ma már örülök, hogy belevágtam. Még nem tartom magam edzőnek, rengeteg a tanulnivalóm, teljesen más versenyezni, mint trénerként dolgozni. Hatalmas lehetőség, hogy az ország legjobb edzőitől leshetem el a szakma fortélyait, idősb. Balzsay Károly és Szántó Imre rengeteget tud az ökölvívásról – mondja a 46 éves volt öklöző, akiről „felettesei” is jó véleménnyel vannak. Csendben, szerényen teszi a dolgát, rendszeresen jegyzetel, látszik, komolyan veszi, hogy minél többet sajátítson el a szakmából.
S bár már fiatal korában is volt vénája az edzői munkához, tanácsait versenyzőtársai rendre megfogadták, ám ő maga öklözőként legtöbbször teljesen ellentétesen viselkedett a mesterei által elvártaktól. Ne szépítsük, amilyen tehetséges volt, majdnem akkora csibész is.

- Olyan edző szeretnék lenni, mint amilyen bunyós nem voltam!
Régen nem rólam mintázták a megbízhatóság szobrát, sokszor linkeskedtem. Edzőként teljesen kizártnak tartom, hogy felelőtlenül viselkedjek, az ígéretet minden körülmények között be kell tartani – jelenti ki határozottan.

Szavaiból kiérződik az eltökéltség, élni szeretne a dr. Csötönyi Sándortól kapott lehetőséggel. A mesteredző csábította 1979-ben Törökszentmiklósról a fővárosba, de amikor Turu élete nehéz időszakát zárta le, akkor is ő nyújtott segítőkezet felé, s kérte fel a válogatott segédedzői teendőinek ellátására. Turu István érthetően nem szívesen beszél a börtönben töltött esztendőkről, nem büszke rá, de nem is tagadja meg múltját.

- Kemény lecke volt, teljesen kijózanított a „benti” időszak. Bízom benne, hogy a letöltött büntetéssel eltűnt a befolyásolható Turu István is. Köszönettel és hálával tartozom dr. Csötönyi Sándornak, hogy segített a talpra állásban. Nem szoktam kérkedni, de büszkeséggel tölt el, hogy nem maradtam egy szürke kis cigánygyerek, hanem a magyar ökölvívó válogatott egyik edzője lehetek!

Most már csak Turu Istvánon múlik, hogy az évek alatt megszerzett nem kevés boksztudásából mennyit tud majd átadni tanítványainak. Kiváló öklöző volt, remek tempóérzékkel, nála nagyobb kézgyorsasággal rendelkező bunyós pedig kevés fordult meg a szorítóban. 1976-ban Törökszentmiklóson, Zakar Mihály edző keze alatt sajátította el az alapokat, 1980-ban Ifjúsági Barátság Versenyt nyert, 1982-ben részt vett a müncheni világbajnokságon, 1985-ben a budapesti Európa-bajnokságon, majd 1988-ban a szöuli olimpián is. 1983-ban és 1986-ban könnyűsúlyban, 1988-ban kisváltósúlyban nyert magyar bajnoki címet. Budapesti pályafutása alatt az Építők, a Honvéd és a Vasas színeit képviselte.

- Én voltam a legjobb – mondja nagyot nevetve, amikor arról kérdezem, milyen bokszolóként jellemzi egykori önmagát. - De komolyra fordítva, valóban én voltam az egyik leggyorsabb, s ez nem csak Magyarországra, s a súlycsoportomra vonatkozott. Sajnos nem futottam ki azt a pályát, amire talán a képességeim alapján alkalmas lettem volna. Nem akarom a szerencsétlen sorsolásokra fogni karrierem alakulását, az évek tapasztalatait leszűrve, inkább a már korábban említett kissé link felfogásom volt az oka, hogy elmaradtak a nagyobb nemzetközi eredmények. Jóska öcsémmel éltük világunkat Budapesten, a szórakozás és a csajozás sokszor ment a boksz rovására. Egy darabig megéltem a tehetségemből, de később kiütközött, hogy lazábban vettem a tréningeket.

A válogatottnál igénybe is veszik Turu István ez irányú tapasztalatait, többször kérik, meséljen a kerettagoknak arról, hogyan törheti meg a legtehetségesebb öklöző karrierjét is a nem megfelelő hozzáállás, a hiányos edzésmunka. A négyszemközti beszélgetéseken önmagát hozza fel példának az egykori villámkezű, s hitelessége miatt a srácok legtöbbször megfogadják tanácsait.
Ha nincs feladata a válogatott tatai táborában, vagy ha nem utazik nemzetközi versenyre a csapattal, akkor Turu István nővére éttermében dolgozik. Jól érzi magát a bőrében, de idővel saját bokszklubot szeretne, ahol nap, mint nap taníthatná a sportág fortélyaira a fiatalokat. S mivel lenne elégedett, ha egy év múlva beszélgetünk?

- Jó lenne, ha arról tudnál írni, hogy hozzá tudtam tenni valamicskét a válogatottbeli srácok munkájához, s szeretnek a klubomban a tanítványok. Ha azt mondanák: ez a Turu Pista nem is mond hülyeségeket, érdemes figyelni a szavaira!

Balogh Zoltán

Köszönet az információkért és az archív fotóért Fenyves Zsoltnak!